Hatchet (2006) (A balta)

Ilyen brutálisan profán és mégis hatásos címmel először tuti, hogy valami fiatalokat gyilkoló gonosz állatra gondol az ember – és ahogy lenni szokott, az első benyomás a helyes. Adam Green direktor úr mozijában minden együtt van, ami csak kell egy hangulatos és roppant szórakoztató mészárláshoz: délvidéki mocsár, egy csapat mit sem sejtő turista, valamint egy ködös múltba vesző fejszés mutáns…

Kezdő képsorban egy mocsárban tevékenykedő, aligátorvadász párost (apa és fia) láthatunk, akiket elragad valamiféle lény. Főcím után viszont már a misztikus New Orleans-ban találjuk magukat, ahol önfeledt karneváli hangulat és félpucér csajok várják a látogatókat. A szerelmi bánattal küszködő Bent jó fej barátai éppen ide cipelik, ő viszont inkább hajlandó egy kísérteteket és cidrit ígérő hajótúrán részt venni, mint egy jót töcskölni – végül is ő tudja. Shawn, az egyáltalán nem meggyőző (sőt inkább botcsinálta) túravezető megpróbálja autentikusra fogni az egész túrát, de a csapat egészen magasról szarik rá. Apropó, csapat: adott ugye a lúzer Ben, haverja Marcus, az elengedhetetlen mókás feka, Marybeth, a látszólag rejtélyes lány, egy pornó producer és két ostebenkó kurvája (ez utóbbiaknak köszönhetjük az ötpercenként felvillanó csöcsöket), valamint egy, már az elején feláldozható öreg házaspár, szóval tipikus slasher crew.

Mocsár belsejében aztán faszán zátonyra futnak, elkezd szakadni az eső, ráadásul még térerő sincsen – egyszóval kezdődik a móka. A partra kiszálló öregembert megmarja egy krokodil, a többiek meg csak simán pánikolni kezdenek, miután a rejtélyes Marybeth elmeséli nekik a louisianai rém, Victor Crawley hiteles történetét, majd rá öt percre egészen véletlenül megtalálják annak házát. Miután a baltás mutáns lemészárolja az öreg házaspárt, a többiek buzgón elkezdenek hinni a legendában… Ja, és nem is említettem, telihold van!

Iszonyatosan ritka az olyan slasher, amit élvezni tudok, hiszen annyi érdektelen, szutyok, retek, hulladék kategóriás, szörnyes vagy éppen mutáns sorozat gyilkosos fos ömlik manapság a nyakunkban, hogy aztán ember legyen a talpán, aki kiválogatja szarból a mazsolát. A filmet egy személyben író és rendező Adam Green viszont igencsak eltalálta a receptet. Igaz, egyáltalán nem egyedi, amit láthatunk – no de a slasher műfajában mi az, kérdem én?! -, klisékkel telepakolva, mégis sikerült egy olyan szórakoztató, humorral és brutalitással teli atmoszférikus horror elkészíteni, amire teljes joggal mondhatom, hogy igen, ez betalált. Teljesen korrekt. Az meg már csak hab a tortán, hogy olyan hírességekkel turbózta fel a mozit, mint a film eleji epizódszerepben feltűnő Robert Englund, vagy a Zombi tiszteletesként titokzatoskodó Tony Todd, sőt a gonosz baltást nem más játssza, mint az utóbbi Péntek 13 részek halhatatlan Jason-ja, Kane Hooder. Humort az egy dimenziós figurák beszólásain és tettein kívül főleg a balfasz túravezetőnek köszönhetjük, brutalitást pedig Victor Crowley kreativitásának. Van itt fejszével elkövetett hentelés, fejlecsavarás, végtagcsonkítás, de a csiszológép is életre kel, haha! Én azt mondom, hogy az utóbbi évek egyik legszenzációsabb ilyen jellegű próbálkozása, még ha nem is annyira kreatív, mindenképpen kimagaslik a mezőnyből!

Értékelés: 8/10

eyescream

 

1 Comment on "Hatchet (2006) (A balta)"

  1. Bezony, én is így vagyok ezzel a filmmel, klassz lett a cikk 🙂

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .