Psycho-Pass (TV) (2012-2013)

ppminiEz is egy olyan sorozat, amelyet régebben szemeltem ki magamnak, sőt, bevallom, hogy nem először néztem meg az első évadát, hanem újra előkerestem nektek. A Psycho-Pass a 2010 utáni animék egyik legfontosabb és legkreatívabb darabja sci-fi, thriller és horror területén. Gyönyörűen építkezik más művekből, de ezzel párhuzamosan a története kellemes struktúrájú és rengeteg újdonságot is megfogalmaz, vagy legalábbis görbe tükörként elénk tartja. Mindenképpen csak ajánlani tudom minden cyberpunk rajongónak, hiszen az egyik legfantasztikusabb sorozat, amelyet valaha alkalmam volt  látni.

pp01Látszólagos ideális utópiában járunk a nem is olyan távoli jövőben. A bűnözés viszonylagosan ritka, köszönhető mindez a Sybil-rendszernek. Ez képes felügyelni az emberek szándékát, úgy, hogy leolvassa a gondolatainkat, így minden bűntett könnyedén megelőzhetővé válik még az elkövetés pillanata előtt. Természetesen ehhez arra van szükség, hogy minden személy úgynevezett Psycho-Pass-e folyamatosan monitorozva legyen, és bármikor le lehessen kérni az információt ezekről. Hogy ez megvalósulhasson, egy komplett kamerahálózatot építettek ki, mely megfigyeli a városok, falvak lakóit. Amennyiben olyan gondolatokat, szándékot detektálnak, amely 100 fölé emeli az illető Psycho-Pass értékét, megérkezik az erre kijelölt osztag és hatástalanítják a veszélyes személyt, akit látens bűnözőknek neveznek. A Public Safety Bureau’s Criminal Investigation Division emberei pontosan erre alkalmasak. Nem véletlenül, hiszen köztük is olyanok vannak, akik magas értékekkel rendelkeztek, azonban a rendszer mégis úgy ítélte meg, hogy be tudják tartatni a törvényeket. Ehhez viszont párban kell dolgozniuk olyanok irányítása alatt, akik tisztán is tudnak gondolkozni, tehát alacsony Psycho-Pass-szel rendelkeznek. Úgy kezdtem ezt a leírást, hogy látszólagosan boldog és ideális az utópia. Az egyetlen morális probléma ott vetődik fel… no, de ne szaladjuk előre…

pp02Akane Tsunemori frissen érkezik az Egyes Egységhez, és rögtön be is dobják a mélyvízbe. Egy olyan embert kell megfékezniük, aki más életét fenyegeti. A fiatal lánynak rögtön első bevetésén egy olyan morális döntést kell hoznia, amely megalapozza, vagy talán lerombolja tekintélyét a csoporton belül. Úgy tűnik, hogy igazán jó rálátása van a dolgokra, nem véletlen, hogy ilyen ifjú kollégát kapott a team. Persze tapasztalata még nincs, így össze kell kapnia magát, hogy alaposan kiismerhesse társait. Érződik, hogy az Egységet összeköti a múlt, és vannak olyan titkok, amelyeket muszáj lesz felfednie ahhoz, hogy ne akadályozzák őket munkájuk során. Mindenki egyéniség, így másképpen reagálnak az eseményekre, az esetekre, illetve a felmerülő problémákra, konfliktusokra. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a fele társaság magas Psycho-Pass-el rendelkezik, azaz hajlamos a deviánsnak titulált viselkedésre, tehát akár ölnének is, ha az ügy kimenetele megkívánja.

Hogy ezek az egyének, illetve a gyilkosságok (kivégzések, ítéletek) kontrolláltak maradjanak, egy speciális fegyvert használ a csoport minden tagja. Ezek egyrészt biometrikusan azonosítják a kezelőt, másrészt az eseményektől függően paralizálnak vagy megsemmisítenek. Ezt úgy oldja meg a rendszer, hogy a pisztoly leolvassa az illető Psycho-Pass értékét és annak megfelelően engedélyezi az illető adekvát kiiktatását. Ergo az Egység tagjai csupán eszközök, de önálló döntést csak virtuálisan hozhatnak. Érthető azonban, hogy miért van szükség olyanokra, akik megfelelően stabil mérőértékekkel rendelkeznek, hiszen fordított esetben a gyilkos szándék amúgy is megemelné azt. Furcsa triplakontrollos rendszer ez a Sybil, de az utópia mégis működni látszik.

„I think that there’s value in people only when they act based on their will.”

„Úgy hiszem, hogy csak akkor mutatkozik meg egy ember értéke, ha a saját akarata szerint cselekedhet.” /szerk. ford./

pp03A sorozat első felében lassan kiderül, hogy mi is a rendszer hibája, bár nem nagyon kell ezen gondolkozni. Az első számú probléma a predesztináció. Ergo, ha valaki bármi rosszat gondol a másikról, úgy az kiütközik, és az illető beskatulyázódik, hiába csupán fantáziál az erőszakos végkifejletről. „A gondolat bűn” Illetve, ha gyakran előfordul az ilyesmi, abban az esetben bebörtönözik, és onnan lehet, hogy sosem tud kiszabadulni. Képzeljetek el egy olyan világot, ahol MINDEN ezen érték alapján kerül megítélésre. Iskola, munka, párkapcsolat és előmenetel. Amikor nem az számít, hogy mit teszel, hanem, hogy mit gondolsz. Riasztó, nem? A sci-fi műfaja pont ezért alkalmas az ilyen kérdésfelvetések boncolására, vagy mi lenne, ha létezne egy ilyen társadalom, mennyire volna ideális és működőképes? Biztos beugranak nektek olyan filmek, mint a Fortress, illetve az Equilibrium. Ez előbbi azért, ahogyan a Dominator nevű fegyverek működnek, ez utóbbi pedig azért, ahogyan a rendőrség a munkáját végzi.

A második probléma, ami egyértelműen felmerül, hogy vajon mennyire megbízható egy ilyen rendszer, illetve ha informatikai alapú, tehát emberi tényezőtől mentes, akkor feltörhető-e, vissza lehet-e vele élni. Erre pedig tökéletes példa a Minority Report. Azért azon a filmen kicsit túlmutat a Psycho-Pass, mert jóval komplexebb a kérdéskör, amellyel foglalkozik. A megbízhatóság ugyanis nem csak abból fakad, hogy bele lehet-e piszkálni a rendszerbe, illetve belülről hogyan lehet manipulálni az adatokkal. Egy másik megközelítés az, hogy kívülről milyen módon változtathatóak meg az értékek, melyek leolvas a Sybil. Nem is kell ehhez messzire mennünk, ma már léteznek olyan szoftverek, amelyek élő adásban, dinamikusan képesek megváltoztatni a kamera előtt cselekvőt kinézetét, illetve a szavakat és a hangot, melyeket valójában használnak. Viszont természetesen animációs példát is előszeretettel citálok nektek: Ghost in the Shell: Stand Alone Complex. De az alkotóknak sikerült ezt is magasabb szintre emelni, hiszen azzal a felvetéssel is eljátszanak, hogy mi történik, ha a beállított paraméterek nem megfelelően olvassák le az illető valódi szándékát. Tehát, a nyilvánvaló biometrikus, látható jelek mellett az esetlegesen detektált agyi hullámok is lehetnek totálisan atípusosak, így kiértékelhetetlenek, azaz a személy kriminalisztikailag aszimptomatikus.

„By first rejecting relative valuations such as good or evil, an absulute system can be established. What is needed is a perfect and infallible system. Who manages it and how it is managed are irrelevant.”

„Ha kiiktatunk olyan relatív emberi értékeket, mint a jó vagy a gonosz, egy abszolút érvényű rendszer jöhet létre. Amire szükség van az egy tökéletes és megdönthetetlen rendszer. Hogy ki irányítja és hogyan, totálisan irreleváns.”

pp04Shinya Kōgami kulcsfontosságú figura az Egységben. Nem feltétlenül tapasztaltsága miatt, hanem inkább abból az okból kifolyólag, hogy nagyon jó rálátása, beleérző képessége van, így hihetetlenül tehetséges nyomozó, annak ellenére, hogy deviáns viselkedésre való hajlama (bűnözői hajlam) elég magas. Igazi véreb, aki, ha szagot fog, kíméletlenül levadássza áldozatát. Erre pedig szükség is van, mert a kitartás elengedhetetlen követelmény egy ilyen munkához. Nyilvánvalóan előfordulhatnak hierarchiai, illetve politikai, bürokratikus akadályok, amelyek időnként keresztül kell gázolni a nagyobb jó érdekében. Ha eközben nem lépi át a meghúzott határt, akkor nincs is probléma, azonban könnyedén renegát üldözötté válhat az olyan ember, aki megpróbálja lerázni magáról a láncot. A kontrollálatlan deviancia pedig nem maradhat megtorlás nélkül.

Szerencsére Kōgami értelmes lény és így igyekszik a határmezsgyén egyensúlyozva megmaradni. Azonban van valami a múltjában, egy ügy, mely kapcsán elvesztette felügyelő társát. Egy olyan ellenfélt kergetve, aki elfeledett korok kegyetlenségét képes megvalósítani úgy, hogy eközben nem detektálja a rendszer. A sorozatgyilkos ott lappang a társadalom sűrűjébe merülve, és a manipulatív, pszichopata Shogo Makishima neve nem csak egyértelmű szörnyűségekhez köthető. Úgy tűnik, hogy úgy zavarja meg az emberek nyugalmát, hogy kisebbeket-nagyobbakat lök rajtuk, illetve egészen pontosan kísérletezik az emberekkel, hogy mennyire befolyásolhatóak, irányíthatóak, és arra kíváncsi, korlátok nélkül mire volnának képesek. Ezzel pedig jóval nagyobb fenyegetést jelent Tokyora, mert gyakorlatilag a rendszer integritását tördeli össze azzal, hogy megbolygatja a látszólagosan ideálisan működőt.

Ahogyan az Un-Go-ban már kiemeltem, nem szabad megfeledkezni az igazság feltárásánál arról, hogy nem csak az lényeges, hogy mi képesek vagyunk-e elviselni azt, hanem hogy milyen hatással lehet másokra, ha kiszivárog és elterjed. Erre szimbolikus választ ad a Chrono Crusade, de másik megközelítésből pedig a V for Vendetta című műremek is. Ezzel éreztetni próbálom, hogy sohasem egyértelmű, hogy melyik hazugság vagy féligazság az, ami még jót tesz egy társadalomnak, illetve hol van a határ. Nixon úgy nyilatkozott egy interjú során, hogy „When the president does it, that means that it is not illegal”, azaz, ha az elnök teszi, akkor azt jelenti, hogy nem illegális. Nyilván kiragadtam a szövegkörnyezetből, és nem olyan súlyú hazugságra, törvényszegésre gondolt, amely a kisebb rossz (nagyobb jó) az egész népesség szempontjából, de szerintem érthető, hogy mire is próbálok utalni. Egy-egy ilyen gondolat, kijelentés bizony messzire vihet, ezért is van szükség a kontrollra, illetve, hogy mindenkire azonos érvényű legyen a szabályozás. Azonban mi a teendő akkor, ha ez a Psycho-Pass érték nem mérhető megfelelően bizonyos típusú embereknél. Shogo Makishima ezt használja ki és lovagolja meg, mintegy keresztes hadjáratot indítva a rendszer ellen azzal, hogy mély sebeket ejt rajta és nyilvánosságra hozza a sebezhetőségét, illetve tökéletlenségét.

„Everyone just lives in their own little cell, and the system tames them by giving them each their own serenity.”

„Mindenki a saját elszigetelt világában él, és a rendszer azzal irányítja cselekedeteiket, hogy hamis nyugalomba ringatja őket.”

pp05Mindegyik karakter ügyesen kidolgozott és dinamikusan változik a történet folyamán. A látszólagos statikusság csak olyanoknál megfigyelhető, akiknél ez valamilyen okból kifolyólag fontos szerepet játszik. A Psycho-Pass egyértelműen erős felhangú cyberpunk anime, nem csak azért, mert minden kelléket használ, hanem az a problémakör, amelyeket boncolgat, egyértelműen a műfaj sajátossága. Kitűnő kritikai felütéseket fogalmaz meg epizódról epizódra, anélkül, hogy ellaposodna, vagy erőltetetté válna. A kibernetikával, az elgépiesedő, elkényelmesedő világgal szemben és párhuzamosan felmerülő morális, etikai, illetve pszichológiai és filozófiai kérdések egyszerre érdekfeszítőek és súlyosak. Nem könnyű állást foglalni minden esetben, de pont ezért vetődnek fel a gondolatok és hagynak minket is elmélkedni a megoldásukkal kapcsolatban. A végkifejlet például ezért van tökéletesen megvalósítva, hiszen ítéletektől mentesre sikerült.

pp06Katsuyuki Motohiro (Psycho-Pass 2 és Psycho-Pass movie) és Naoyoshi Shiotani (Tokyo Marble Chocolate, valamint Psycho-Pass 2 és Psycho-Pass movie) rendezésében az egyik legkiválóbb cyberpunk, sci-fi, thriller, horror anime készült el a 21. században. Szerencsénkre folytatást is kapott, melyről a következő héten fogok szót ejteni. A karakter dizájnról olyan rangos név gondoskodott, mint Kyoji Asano, akinek többek között az Attack on Titant, illetve a Sengoku Basara: Samurai Kingset is köszönhetjük. Természetesen a zenéről sem fogok megfeledkezni, ugyanis itt is tökéletesen passzol a műfajokhoz és a hangulathoz, illetve a korhoz, hála Yuugo Kannonak (Ajin, valamint Psycho-Pass 2 és Psycho-Pass movie).

Az első évad első felében a Ling Tosite Sigure nevű post-hardcore banda abnormalize számát, a későbbiekben az Out of Control váltott fel, a Nothing’s Carved in Stone-tól. A záróakkordokat nem más, mint az EGOIST játssza (Namae no nai Kaibutsu, illetve All Alone With You), akik egyáltalán nem ismeretlenek a Production I.G munkásságával kapcsolatban, hiszen a Guilty Crown-ban, a The Empire of Corpses-ban, a Mirai Nikki-be, illetve a Kabaneri of the Iron Fortressben is közreműködtek.

A mű szerintem kötelező mindenki számára, aki cyberpunk, anime, horror, sci-fi rajongó. Ehhez nem is tudok többet hozzáfűzni.

Értékelés: 10/10

animenewsnetwork.com 200.62youtube-logo

Smaragd Sárkány

Psycho-Pass 2. évad

Psycho-Pass Movie

Be the first to comment on "Psycho-Pass (TV) (2012-2013)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .