Children of the Living Dead (2001)

Ne tévesszen meg senkit, címével ellentétben itt most nem élőhalott gyermekekről lesz szó – mert mint tudjuk, az még a horrorfilmek világában is többnyire tabunak számít -, csupán arra próbáltak utalni a készítők, hogy a klasszikus Élőhalottak-sorozat egy újabb generációjának szánták. De mint azt hamarosan látni fogjátok, a mű hibáiból adódóan inkább egy jópofán szórakoztató trash-filmre hajaz.

A kezdő képsorokban láthatjuk, ahogy a rendőrség a zombikat likvidálása közben ráakad a helyi mumus, bizonyos Abbot Hayes gyilkos és erőszaktevőre, de az meglóg előlük. Tizennégy évvel később hülye fiatalok éppen a környéken járnak, és úgy gondolják, jó móka megszentségteleníteni Abbot anyjának sírkövét, de a még életben lévő zombi Abbot Scooby Doo-s kisbuszuk elé sasszézik, ők meg a kormányt elrántva szakadékba hajtanak. Mindenki meghal. Koporsóba kerülnek, de még nem ássák el őket (ezt mondjuk nem értem), így könnyű célpontjai lesznek a fosztogatóknak – akiket aztán szintén betámad az erőszaktevő-zombi, a halott fiatalok meg nem maradnak sokáig azok, ugyanis Abbot harapásával életre kelti őket. Mindezek után egy nagyon menő üzletember bukkan fel, aki Abbot lakhelyét képező farmházat – és a mellette található temetőt – le akarja dózerolni, ugyanis a helyébe nagyon menő, modern komplexumot képzelt el. Persze Abott és frissen toborzott zombi-serege ezt nem hagyja annyiban, és beindul a nagyipari hullagyártás…

Még a film elején feltűnő trükk és maszkmester Tom Savini is elutasítóan nyilatkozott a produkcióról, pedig aztán neki (tíz percnyi zombi-lövöldözésen kívül) úgyszólván semmi köze nem volt az egészhez. Filmünk tényleg nem sikerült valami kimagaslóan – főleg a forgatókönyv tartalmaz eszetlen nagy hülyeségeket, de a megvalósításban is bőven találhatunk bakikat -, pont emiatt a félresikerült trash-filmes bája miatt tarthat számot a rossz filmekért rajongó közönség érdeklődésére.

Csak pár dolog, amin jókat lehet szórakozni: vidéki tájon haladva hirtelen egy szakadék tátong az erdei útról letérve, az eltemetett fiatalok gazdátlanul elől hagyott koporsóban pihennek, több alkalommal is garázda fiataloknak hiszik élőhalottakat, vagy hogy ki a franc akarna egy mező melletti farmház helyére plázát?! Mindezt úgy, hogy egy temetőt ledózerolnak, de előtte még kiássák az összes koporsót, ez komoly?!

De még bőven folytathatnám a sort, ugyanis egy csomó roppant szórakoztató momentummal képviselteti magát az átgondolatlanság vezérfonala. Az egyik legszembetűnőbb példa az étteremnél lezajló véső csatánál jelentkezik, amiben a zombik addig félrehúzódnak, amíg (teljesen feleslegesen) bemennek az emberek, váltanak két szó az ott rekedt túlélőkkel, majd kijönnek, és csak utána támadnak rájuk a lények! Olyan fergeteges csata kerekedik közöttük, hogy Az élőhalottak visszatérnek gegjeibe simán elmennének: ipari lángszóróval hadonásznak, bár semmi értelme sincs, néha meg dinamitot dobnak a kocsiból saját maguk mellé, ritka balfasz módon. De a zombik is hibáznak néha: szembe lövik őket, aztán vérzik a szájuk, és hasonlók.

De hogy jót is mondjak a filmről, Abbot maszkja szerintem teljesen korrektül néz ki – habár az eredeti úriember sem lehetett valami szép -, még ha egy kissé démonikusra is sikerült. (Az már más kérdés, hogy a film elején a saját arcával volt zombi némi festékkel, aztán 14 év múlva, amikor szintén zombi egy teljes maszkot növesztett magára. Gondolom így akarták kifejezni az alkotók, hogy még gonoszabb és még zombibb lett, haha!) Nosferatu-t idéző hatalmas kezekkel és éles körmökkel viszont úgy érzem, már egy kicsit túlzásba estek.

Nagyobb odafigyeléssel helyre lehetett volna hozni a hibákat, és lehetett volna belőle egy egészen tűrhető produkció, de így ebben az állapotában csak a hulladék-filmekért rajongó közönség leli benne örömét. Ők viszont baromi jókat szórakozhatnak!

Értékelés: 5/10

eyescream

Be the first to comment on "Children of the Living Dead (2001)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .