Aki a kilencvenes években volt fiatal (mint például én), az bizonyára emlékszik még a Joe Dante Szörnyecskék című horror-vígjátékának, olcsóbb és feleannyira minőségi, ámbár valahol igencsak szórakoztató B-kistestvérére, a New Line Cinema-klón Rémecskékre. Mi sem bizonyíthatja jobban az űrből érkezett szőrös kis rémek lakossági sikerét, mint az egymást követő három folytatás, és bár az ezredforduló után készült még egy szűk körben ismert rajongói film (Critters: Bounty Hunter) egészen idáig kellett várni, hogy sorozat alakban térjenek vissza!

Főszereplőnk a Burbank városában élő Christopher nevű baromi bélpoklos dagadék, aki apját nem ismeri, ellenben a futó kalandokat kereső (mostanság leginkább a futárral kamatyoló) anyjával és különc nagybátyjával él egy fedél alatt. Miközben haverjával sikertelenül próbál kitöri a suli lúzere kategóriából, és valahogy közelebb kerülni Dana nevű szerelméhez, a leányzó által rendezett házibulin véletlenül találkoznak a címszereplő kis szőrös idegenekkel. Persze senki nem hisz nekik, aztán egyszer csak elözönlik a lények az anyja házát, hogy megtalálják az evolúciók számára felbecsülhetetlen értékű társukat…

Bár a bevezetőben sorozatot írtam, valójában a Shudder nevű streaming szolgáltató műsorára tűzött első évadként funkcionáló (egyenként 10-12 percből álló) nyolc darab rövidke epizód egy komplett ötödik filmként is értelmezhető. Lehetséges, hogy kezdetben még ez volt a terv, aztán később változtak a dolgok, mindenesetre ebben a szűk 70-80 percben legalább nincs semmi unalmas üresjárat, csak a kimondott cselekmény.

Már nagyjából az első rész pár percéből is sejthető, hogy mire lehet számítani. Akadnak itt földönkívüli nyelven kommunikáló cuki szőrös lények (űrminyonok?!), akik az elődeikhez képest elég plüssfigurásak, viszont legalább maradt mindenük a féktelen zabálás, előkerül néhány majdnem vagányan festő alakváltó (de legalábbis fejcserélő) galaktikus fejvadász, no meg a szokásos(an klisés) tini-horror maszlag, erőltetett humoros köntösben. Grátiszként néhány kultikus filmes utalással (Mission: Impossible, Terminator, Matrix stb.) spékelték meg, sőt még a régi részekből is visszaköszön néhány klasszikusabb elem (bénító tüske, óriási rémlabda), hogy a hardcore-rajongók szintén szórakozzanak, és ne csak a fiatalabb – mondhatni még Critters-szűz – generációnak okozzanak örömet.

A casting mondjuk szerintem elég béna lett, és a trükkök felhozatala is a borzalmastól röhejestől a nagyjából elfogadható palettáig terjed, viszont inkább lett valamiféle teljesen komolytalan koncepcióval bíró sci-fi/vígjáték, mintsem egy tényleges horror. Akad benne persze néhány halál (főleg a végén) meg zöld vérrel kecsegtető rémgyilok, de amúgy semmi extrán izgalmas. Inkább egy bárgyú és/vagy közepes színvonalú poénokkal operáló agymenés, aminek nagy hátránya, hogy alig indul be az epizód, és kezdenénk felvenni a fonalat, már egyből véget is ér. Ha van egy szűk másfél órád, és nincs semmi a közelben, nyugodtan megnézheted ezt a fajok közötti erotikával fűszerezett, modern felfogásban készült installációt, de ne várj tőle semmi maradandót. Ha pedig nosztalgia kell, nosza rajta, vedd elő inkább a régi filmeket!

Értékelés: 6/10

eyescream