The Walking Dead – A saga második fele (2015-2020)

The Walking DeadAz AMC 2020 szeptemberében bejelentette, hogy a korábban beharangozott 11. évaddal zárul a The Walking Dead. Ugyan a kaszálás réme már évek óta fenyegette a példátlan népszerűségre szert tevő poszt-apokaliptikus sorozatot, a Frank Darabont (A köd, Halálsoron, A remény rabjai) által indított történetfolyamnak egyáltalán nem kell szégyenkeznie. A képregény adaptáció 200 epizód után köszön majd el hűséges rajongóitól, az utolsó felvonás 24 része 2021 és 2022 során kerül majd képernyőkre.

Nem hiszem, hogy sokan tettek volna, akár egy dollárt is arra, hogy az egy évtizeddel ezelőtt debütáló, élőhalottak seregét felvonultató horror-dráma még 2020-ban is téma lesz. Ennek ellenére a The Walking Dead előre nem látható hosszú utat tett meg, „berágta” magát a popkultúrába, és megkerülhetetlen referencia lett a XXI. századi tévénézői szokások megreformálásában. Hiánypotló cikkem célja, hogy összefoglaljam az utóbbi 5 év történéseit, aki pedig korábbra tekintene vissza, annak ajánlom a 2015-ben a kezdetekről készült írásomat. Induljon az időutazás!

The Walking Dead

6. évad (2015-16)

Az egyik legnagyobb nézettségnek örvendő szezon 12-15 millió amerikai nézőt ültetett minden héten a képernyők elé, és nem túlzás azt állítani, hogy a sorozat-történelem egyik legvitatottabb fináléjával zárult. Rick és csapata elég hamar lerakta a névjegyét az újonnan felfedezett közösségnél, majd szépen lassan átvették Alexandria irányítását. A mindennapi küzdelmek a falakon belüli biztonság megtartására érdekében megosztják erőiket, hiszen a sétáló hullákon kívül egy rejtélyes, The Wolves névre hallgató csapat is ostromolja soraikat. Egy idegennel kötött barátság tovább bővíti a TWD világát, de az újonnan megismert, Gregory által vezetett The Hilltop komoly gonddal küzd. Főhőseink készségesen igyekeznek megoldani a szóban forgó problémát, de a The Saviors fosztogatóival történő találkozás örökre mély nyomot hagy az életükben.

Nekem ez a kedvenc évadom, nagyszerűen bővítették a korábbi kereteket, miközben mindegyik rész egy mini-cliffhanger elhelyezésével zárt, így alig vártam a folytatást. A Greg Nicotero rendezte Last Day on Earth című utolsó epizód rendesen megosztotta a rajongókat, de a hatásosságát nem lehet elvitatni. A hetedik évad első része lett a legjobb nézőszámot produkáló TWD epizód, a 17 millió amerikai néző egészen hihetetlen teljesítmény.     10/10

The Walking Dead

7. évad (2016-17)

Sokan innen datálják a széria népszerűségének visszaesését, de a bivalyerős kezdés után még itt is hetente 10 millióan várták a soron következő TWD-adagot. A brutális nyitány után elköszöntünk néhány kedvencünktől, és ez a sokkhatás végig kísérte az egész évadot. A sikeresen megkezdett univerzum-bővítés tovább folytatódott, megjelent Negan, aki (Lucille társaságában) a The Saviors vezetőjeként az egyik legikonikusabb főellenséggé nőtte ki magát. Carol és Morgan megérkezik egy The Kingdom névre hallgató közösségbe, ahol valóban király uralkodik (a kis házikedvencéről nem is beszélve).

Főszereplőink szétszóródnak, és több helyszínen próbálnak meg békét kötni döntéseik következményeivel, de végig érezhető, hogy Rick csapatának behódolása nem tart örökké. A finálé közeledtével megismerünk egy óceánparti falut, illetve egy szeméttelepen tengődő kommunát is. Az össznépi összefogás nem oda fut ki, ahova főhőseink várták, így erős veszteségek után felvezetődik egy nyílt háború a túlélők csapatai között. A sok újdonság és változások nálam nem „ültek” annyira, ez a legkevésbé kedvelt szezonom, ráadásul még a befejezés is keserű szájízt hagyott maga után.     6/10

The Walking Dead

8. évad (2017-18)

A zuhanó nézőszámok ellenére Rick és Negan háborúját személy szerint kifejezetten élvezetesnek találtam, ráadásul váratlan eseményeknek sem maradtunk híján. Az egyik főszereplő kissé meglepő halálán kívül nem győztük követni az árulások sorát, míg sokkal jobban beleláthattunk a The Saviors tagjainak mindennapjaiba. Szerencsére az előző évadban felpörgetett térkép-bővítés ezúttal nem folytatódott, a korábban megismert csapatok közötti régi-új szövetségek végereményben megpecsételték a fosztogatók sorsát.

Végül kerekre zárt az egyik legérdekesebb, és leghosszabb konfliktus-vonal a TWD történetében, de biztos vagyok benne, hogy a finálén sokan meglepődtek. Tény, hogy a sztori néhányszor csak félgőzzel haladt, és Jeffrey Dean Morgan is túltolta néha Negan nárcisztikus karakterét, de összességében rendben volt ez a felvonás.     7.5/10

The Walking Dead

9. évad (2018-19)

Nagy kérdés volt, hogy merre tart majd a történet a nagy rivalizálás lezárása után, de ekkora sokkra nem sokan számítottak. Ebben a szezonban valóban nem spóroltak a főhősök elkaszálásával, gyakorlatilag senkit sem tudhattunk biztonságban a 16 epizód során. Ráadásul ezúttal komoly időugrások is voltak az események folyamában, a hídépítő-projekt másfél évvel az előző évad zárása után indult, míg a szezon központi tragédiája után 6 év telik el, mire újból felkapjuk a fonalat. A lakóhelyek nem mindegyike bírta a terhelést, ráadásul a távolságokból adódó közlekedési nehézségek is megkeserítik a mindennapokat.

De mindez apróság a semmiből felbukkanó új ellenséghez képest, akik a The Whisperers-ként nevezik magukat. A vezetőjüket fanatikusként követő, nem éppen beszámítható csoportosulás képes a walker-eket tömegként kontrollálni és manipulálni, ráadásul tagjaik nagyon nehezen megkülönböztethetőek az élőhalottaktól. Alpha legalább olyan ikonikus antagonista, mint Negan volt, a fináléban minden kétséget elsöprően bizonyítja csapata erejét. Az általános pozitív véleményektől eltérően hozzám nem áll annyira közel ez a felvonás, az amerikai nézettség is becsúszott 5 millió alá.     6.5/10

The Walking Dead

10. évad (2019-20)

Sikerült elérnünk a jelenbe, ami sok mindennek nevezhető, de rózsásnak erős túlzással sem. Ezen szezon fináléja nem kerülte el a koronavírus negatív spirálját, így az utolsó epizód jó féléves késéssel került képernyőkre októberben. Az alkotók szerint enélkül is kerekre futott a sztori, de én nem osztom a véleményüket. Mindenképpen szükség volt a The Whisperer-ekkel kapcsolatos harc méltó lezárására. Tovább nyílt a TWD-univerzum és a két csoport késhegyre menő küzdelmén túl az egész szezon a kiaknázandó lehetőségekről szólt, amelyeket reméljük az utolsó felvonásban méltóan lezárnak majd az alkotók. Jobban beleláthattunk Alpha fejébe, nem mintha sok köszönet lett volna benne:)

A legtöbb történetvonal érdekesen, izgalmasan alakult, összességében a tizedik egy élvezetes évad volt. Az utolsó rész körüli hercehurca miatt az illetékesek úgy döntöttek, hogy hivatalosan is megtoldják a szezont 6 extra epizóddal, amelyek 2021 elején látnak napvilágot. A hivatalos információk szerint érdemben nem fognak hozzáadni az eddig látottakhoz, néhány karakternek biztosítanak plusz képernyőidőt, egyfajta előzménytörténet-csomag. Negan biztosan kap egy részt, amelyben Lucille-t a való életbeli felesége, Hilarie Burton alakítja majd, illetve Maggie (és a rejtélyes idegen) visszatérésének is lesz egy külön epizód.     8/10

 

Irónikus módon úgy tűnik, hogy pont egy világjárvány kaszálta el a roppant népszerű poszt-apokaliptikus sorozatot, de ha valaki azt gondolná, hogy ezzel meg is szabadult a TWD-univerzumtól, annak csak rossz hírekkel szolgálhatok. A 2015-ben debütáló spin-off széria, a Fear The Walking Dead már a hatodik etapjánál tart, és a hetekben elindítottak a The Walking Dead – World Beyond címre keresztelt förmedvényt, ami egy coming of age/young adult mix szeretne lenni arról a generációról, akik már a zombik világában nőnek fel.

Ezeken kívül szó van még különböző koncepciókon alapuló további leágazásokról (pl: Daryl és Carol külön sorozata 2023-ban), illetve mozifilmről, amelyben mindenki kedvenc seriffje (értsd: Rick) is visszatérne. Szóval az elkaszálás látszata csal, egy jó darabig még biztosan nem szabadulunk meg a csoszogó hulláktól a tévéinkben, ráadásul úgy tűnik, hogy hamarosan már a mozik sem lesznek biztonságban.

afiaf

 

Be the first to comment on "The Walking Dead – A saga második fele (2015-2020)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .