Serial Chillers különkiadás: No Man of God (2021)

no man of godA rendszeresen megjelenő, egy-egy hírhedt sorozatgyilkost bemutató Serial Chillers rovatunkban különkiadások formájában igyekszünk megemlékezni az olyan friss filmekről, melyek olyasvalakiről szólnak, akinek „munkássáságával” már korábban foglalkoztunk a rovatban. Így volt a nagysikerű Des című minisorozat esetében, és ezúttal a 2021-es No Man of God című Ted Bundy-ról szóló filmmel is.

Azt mondtam volna, hogy a No Man of God Ted Bundy-ról szól? Nos, természetesen igen, de a változatosság kedvéért ezúttal a film főszereplője nem ő.

Az Amber Sealey által rendezett No Man of God, ami tavaly nyáron debütált a Tribeca Filmfesztiválon, Bill Hagmaier FBI különleges ügynököt helyezi a középpontba. Az Elijah Wood alakításában megjelenő férfi a méltán híres John Douglas és Robert Ressler mellett dolgozott a mára legendássá vált Viselkedéstudományi (mára: Nyomozástámogató-) Részleg megalapításában, ami önmagában bizonyítja, hogy nem kevésbé kispályás, mint nagyobb hírnevet szerző társai. Amikor az FBI elindította azt a programját az 1970-es években – melyet többek között a Mindhunter című könyv és sorozat is bemutatott – miszerint sorozatgyilkosokkal folytatott interjúkon keresztül igyekeztek felállítani a bűnügyi profilozás alapjait; az egyik leginkább áhított alany az ekkor már börtönben ülő Ted Bundy volt.

no man of god

Bill Hagmaier

Ted Bundy azonban sokáig nem állt szóba senkivel, ha mégis, csak azért, hogy heccelje a közvéleményt. A gyilkosról, aki vonzerejével és kimagasló intelligenciájával sokakat meg tudott téveszteni, sosem lehetett tudni, mikor őszinte, és külön élvezte, hogy folyton mást és mást mondott mindenkinek. Hol vallott, hol mindent visszavont, hol pedig direkt félrevezette a hatóságokat, hogy a közvélemény ne fogadja el korábbi vallomásait se. Bill Hagmaier kapta a megbízást, hogy próbáljon meg beszélni vele, és ez a projekt végül 1984-től egészen Bundy 1989-es kivégzéséig húzódott.

no man of god

Hagmaier és Bundy

Ezt az öt évet, és a két férfi viszonyának alakulását mutatja be a No Man of God. Végig nézhetjük, hogyan ismeri ki egymást egyre jobban az ügynök és a Luke Kirby által parádésan alakított Bundy. A film valójában nem vállal és nyújt sokat: nem fogunk új információkat kapni Bundy tetteiről, a tárgyalásáról, börtönéveiről, de még kivégzéséről sem; a fókuszban szinte kizárólag a színészi játék áll, ami meg kell hagyni, kellően erős ahhoz, hogy elvigye a hátán azt a filmet, melyben a játékidő 80%-ban egy asztalnál ülnek és csak beszélgetnek a szereplők.

no man of god

A tény, hogy az utóbbi években Hollywood egyik kedvenc témájává vált Ted Bundy, a sorozatgyilkos, önmagában nem hírértékű. A botrányos eseteket mindig is felkapta a média, mióta világ a világ, és ez alól nem kivételek a sorozatgyilkossági esetek sem. H. H. Holmes (akit az első amerikai sorozatgyilkosként szokás aposztrofálni) 1895-ös letartóztatásakor, minden amerikai újság címlapján ő szerepelt, és nem volt ez másképp Európában sem, a Hasfelmetsző Jack esetében. Az utóbbi években azonban tagadhatatlanul elterjedtebbé és népszerűbbé váltak a különböző bűnügyi történetek különféle feldolgozásai – gondoljunk akár a dokumentumfilmekre, akár a podcastokra. Ez köszönhető egyrészt a streaming szolgáltatóknak (elsősorban a Netflixen találjuk a legtöbb ilyen tartalmat), másrészt pedig annak, hogy olcsón, gyorsan kivitelezhető műfaj ez. Mindezzel nincs is gond, hiszen tágabban értelmezve csupán platformot vált a bűnügyi, botrányos esetek közönsége a korszellemnek megfelelően. A true crime esetek bemutatása sosem marad hallgatóság nélkül és nincs ez másként a sorozatgyilkosokkal sem; az érzést rovatunk rendszeres olvasói ismerik a legjobban talán: ahogyan horrorfilmeket is azért szeretünk nézni, mert valódi katarzisként átérezhetjük a félelem legmagasabb szintjeit a saját otthonunk biztonságában, a sorozatgyilkosokról szóló történetek is azért vonzanak sokakat, mert az emberi elme őrületének legmélyebb bugyraiba vezetnek el bennünket anélkül, hogy találkoznunk kelljen akár egyel is.

no man of god

Különösen igaz ez Ted Bundy esetében, akinek látszólag minden megadatott: sármos volt, elbűvölő, intelligens és jól nevelt; ám mindez csak a felszín volt, miközben bizonyosan több, mint 30 ártatlan nővel végzett. Mindehhez vegyük hozzá több, félig-meddig sikeres szökését a börtönből, és a vak is láthatja, hogy a történet filmvászonra kívánkozik.

De köszönjük, már túl sokszor elmesélték.

no man of god

1989-es kivégzése óta több, mint húsz film jelent már meg róla (a dokumentumfilmeket is beleértve). 2019-ben látott napvilágot kettő is: az általam rém dühítőnek tartott Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile, illetve a Bundy and the Green River Killer; majd ezt követően idén is két újabb címmel bővült a lista, az American Boogeyman-nel (amit elnézést kérve minden olvasónktól, képtelen vagyok megnézni) és a No Man of God-dal.

Hogy értsük, mire célzok azalatt, hogy egyszerűen már túl sok, egy rövid felsorolás (a teljesség igénye nélkül) az utóbbi évek Ted Bundy-témájú dokumentumfilm sorozataiból: Conversations with a Killer: The Ted Bundy Tapes, Ted Bundy: Mind of a Monster, Ted Bundy: An American Monster, Ted Bundy: Falling for a Killer, Ted Bundy: Serial Monster, Ted Bundy: What Happened.

no man of god

Elérkeztünk arra a pontra, hogy már senki nem tud újat mondani sem Ted Bundy személyéről, sem pedig a gyilkosságairól. A nyomok réges-régen kihűltek, és az utóbbi évek termését követően a világ legunalmasabb témájává vált Hollywoodban és a dokumentumfilmek terén is.

Ezen túlmenően azonban nem csupán unalmas témaválasztássá vált Bundy, hiszen, ha így lenne, legyinthetnénk és egyszerűen tovább haladnánk a filmek megtekintése nélkül. Azonban mindez magában hordozza annak a veszélyét, hogy népszerű antihőst formálnak belőle, amiért annak idején rettenetesen kiakadtam az Extremely Wicked… című filmre is. A róla készült művek jelentős része romantizálja személyiségét és szimpatikus, kedvező fényben tünteti fel. Kiemelik vonzerejét, több ízben választottak olyan színészt a szerepre, aki sokkal jobban néz ki, mint Bundy a valaha volt legjobb napjaiban, és nőcsábászként állítják be, akinek valósággal a karjaiba omlott minden nő, aki az útjába akadt. A valóságban sokkal inkább átlagos kinézetű férfi volt, aki egyszerűen minden porcikájával gyűlölte a nőket – sármja csupán a csapda volt, amellyel elejtette áldozatait.

no man of god

A Ted Bundy-filmek mind-mind Bundy-ról szólnak, sosem az áldozatairól, akik legjava előtt még ott állt volna az egész élet. Semmiféle kegyeletteljességet nem mutatnak a hozzátartozók felé sem, akiknek legtöbbje ma is él még, és ez a leginkább erkölcstelen oldala ennek a jelenségnek.

A No Man of God némiképpen kivételt képez, és ennek lehet az az oka, hogy női rendezővel bír. Ezúttal nem éreztem úgy, hogy egy szimpatikus karaktert akarnának lenyomni a torkomon, és Elijah Wood viszolygása is egészen hihetőre sikeredett némely jelenetben. Értékelem, hogy ez így történt, és ezúton üzenem Hollywoodnak, hogy a No Man of God kiválóan alkalmas arra, hogy pontot tegyenek a Ted Bundy-sztori végére.

Nem kérünk többet belőle, köszönjük.

Értékelés: 6/10

Blissenobiarella

1 Comment on "Serial Chillers különkiadás: No Man of God (2021)"

  1. Én még nem unom.

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .