anime

TranslatePasta #04 – 1999 (2. rész)

Ugyan a tervezettnél majdnem kétszer több időt vett igénybe, végre elkészültem TranslatePasta rovatunk következő fordításával, az előző részben megkezdett 1999 második, egyben befejező részével. Ígéretem szerint a végén egy kis…

Fullmetal Alchemist live-action (2017) (Hagane no renkinjutsushi)

Amióta felröppent a hír, hogy az egyik kedvenc animémből film fog készülni, és kijöttek az első trailerek es teaser-ök, tűkön ülve vártam a pillanatot, hogy a 2017. december elsejei Japán…

The Ritual (2017)

Minden tisztességes horror rajongó tudhatja, hogy az erdőkben való túrázás korántsem olyan veszélytelen, mint azt a naiv, hétköznapi ember sejtené. A természet lágy öle – legyen bármilyen gyönyörű – bármikor…

The Cloverfield Paradox (2018)

A Cloverfield készítői annak idején 2008-ban elérték azt, amit azóta is csak nagyon keveseknek sikerült. A found footage műfajában olyat alkotni, amit a szubzsánert kevéssé – vagy egyáltalán nem –…

Hellraiser: Judgement (2018)

Ritkán fordul elő olyan, hogy egy horrorfilmet jó előre, már az első előzetes megjelenése előtt temetünk – a Hellraiser franchise tizedik felvonása, a Hellraiser: Judgement esetében azonban nem sok más…

hentes kurva félszemű léderer

A hentes, a kurva és a félszemű (2017)

A gótikus regények a megírásuk időpontjához képest a múltban (vagy egy, a múltat idéző helyen), nyomasztó környezetben játszódnak, ahol az emberi és a természetfeletti terror egyaránt kínozza a karaktereket, a…

Kínzások és kivégzések XVII. – A hóhérok

A méltán népszerű Kínzások és kivégzések rovatunkban már számtalan kegyetlen és embertelen kínzással foglalkoztunk. Megismerhettetek korábban egészen extrém ázsiai kínzásokat, szokványosabb, de mégis meglepően sokkoló kivégzési technikákat, valamint olyan kegyetlenkedéseket,…

Death Note (2006) (A halállista)

Remélhetőleg a Death Note jelenséget nem kell bemutatni senkinek. Egy 2003-tól 2006-ig futott mangáról van szó, ami a megjelenését követő években talán a legismertebb idősebb korosztálynak szóló japán márkává vált, készült belőle világsikerű anime sorozat, játékok, és néhány élőszereplős film is, amelyek annyira sikeresek lettek, hogy Japánban az akkor toplistákat uraló Da Vinci-kódot is leszorították az élmezőnyből. A történet misztikus-thriller jellegű töltete miatt ideje, hogy utóbbiakról végre mi is megemlékezzünk. (tovább…)


Blade (2011)

Bár nem vagyok egy kimondott anime-fan, viszont Penge az egyik kedvenc képregény karakterem, így hát nem volt kérdéses, hogy ezt a sorozatot nekem látnom kell. Le is daráltam a 12 részt (epizódonként nettó 20 perc plusz intro/outro) húzóra és nemhogy nem csalódtam, sőt: rohadtul tetszett! Szóval ha kicsit is csíped az animációs- vámpíros- mutánsos- lövöldözős- kardozós- vérben ázós filmeket, vagy akár ezek közül bármelyiket, akkor ezt pont neked való!

(tovább…)


Ghost in the Shell (1995) (Páncélba zárt szellem)

“A nem is olyan távoli jövőben az egyesült hálózatok a csillagokig nyúlnak, elektronok cikáznak keresztül-kasul a világegyetemben. A fejlett elektronika azonban még nem törölte el a nemzetek közötti különbségeket.” A Sci-fi, de főleg az anime rajongóknak nem kell bemutatni a fenti idézetet. A Ghost in the Shell 1995-ben látta meg a mozivásznon a napvilágot, és hatalmas bombaként esett le. (tovább…)