Azt, hogy jelenleg a horrorfilmek rajongója vagyok, teljes egészében ennek az oldalnak (pontosabban elődjének, a Harvesternek) köszönhetem. Miközben a magyar forgalmazók csak elvétve, korlátozott számban jelentették meg a különböző jobb/gyengébb (általában gyengébb) filmeket, addig a neten volt egy csapat, akik bemutatták, mi van a nyúl üregén túl, mik a műfaj klasszikusai, mik az aktuális újdonságok. Hála nekik tudomást szereztem a Troma stúdióról, a japán kaiju mozikról és még sorolhatnám. Azonban a rengeteg váltás során, annak ellenére, hogy lelkiismeretes rajongóként le is töltöttem a különböző írásokat, elveszett egy sorozat (vagy legalábbis a nagy része). A Hellraiser.

A sorozat első négy része (a további 4 nem is létezik) ott vannak a kedvenc horrorjaim között valahol a Texasi Láncfűrészes filmek után, Clive Barkert pedig az első rész óta nevezem zseninek. Barker munkásságát leginkább úgy tudom jellemezni, hogy sötét tündérmesék, a Hellraisert pedig az ő magnum opusaként, ami szinte magában foglalja életművének lényegi részét. Tegyük fel, hogy még sosem hallottad sem a filmek címét, sem Clive Barker nevét, de ha kicsit is tudsz a horrorfilmekről, akkor biztos, hogy azonnal felismered Pinheadet, a gyilkos cenobitáit, illetve az ördögi Rubik kockát, amit magukkal cipelnek. A Hellraiser ugyanis nem egy sima horrorfilm. A hátborzongató hangulat, a vér és a gore elemek tömkelege, a démonok ábrázolása mind kiemeli a sima 80-as években készült tucat mozik közül, úgyhogy megérdemeltem tartják sokan a mai napig kultfilmnek.

A történet kezdetén egy Frank nevű okkult érdeklődésű fickó kísérletezik egy furcsa Rubik kockával, ami váratlanul szétnyílik, majd láncok csapnak ki belőle, és hősünket nemes egyszerűséggel cafatokra tépik. Pár hónap múlva testvére, Larry, beköltözik a házába mostohafeleségével, Juliaval, akinek mellesleg elég bizarr szexuális viszonya volt Frankkel. A problémát az okozza, hogy Larry megvágja a kezét a cipekedés közben, mire a padló egyszerűen felszívja a vért, és Frank undorító, nyálkás csontvázként feltámad a véráldozatnak köszönhetően. Ráadásul megnyeri szövetségesnek Juliat, aki vállalja, hogy férfiakat visz neki, akiket kiszívva Frank visszanyerheti emberi alakját. Larry nem sejt semmit, azonban a lánya, Kirsty, rajtakapja mostohaanyját és halott nagybátyját az egyik akciójuk közben, és elrabolja a dobozkát is Franktől. Amikor aztán a kórházban ő is elkezd játszani a kockával, szintén felfedezi annak titkát: a kocka egy csali azok számára, akik természetfölötti tudást akarnak elnyerni, ugyanis megnyitja a pokol kapuját azon pedig átszabadulnak a szadista cenobiták, hogy megbüntessék a kíváncsiskodókat. Kirstyt egyetlen feltétellel hagyják életben: segítenie kell nekik visszaszerezni Frank lelkét.

Pozitívumokat majdnem felesleges lenne sorolni, ugyanis ebben a filmben majdnem minden pozitívum: a karakterek, a látvány, a kísérteties zene, Doug Bradley, mint a cenobitákat vezető Pinhead… Úgyhogy inkább rátérnék a negatívumokra. Az egyik az effektek. Amellett, hogy a költségvetés rémesen alacsony volt, Clive Barker a legenda szerint kajak részegen dobta össze a trükkök nagy részét a stábbal, és bár azt nem tudom, ebből mi igaz, tényleg megmosolyogtató látni, ahogy az emberi bőr gumicukorként nyúlik, vagy ahogy a bőr nélküli Franken beszéd közben a csontok is hajlanak az arcizmokkal együtt. Ráadásul ezt követi egy szintén legendássá vált hülyeség is, amikor a film vége felé az egyik szereplő egy másiknak a bőrét magára húzza, és a többiek sem a vér, sem a megváltozott hang ellenére nem jönnek rá, hogy valami nem stimmel. De szerintem csak ezek is növelik a film értékét. Legendás film, legendás bakikkal. Nincs mellébeszélés, ha szereted a horrort, kötelező.

értékelés: 8/10

Zoo_Lee