Egyesült Államok

lizzie borden

The Lizzie Borden Chronicles (2015)

A Serial Chillers márciusban különleges történettel foglalkozik. Lizzie Borden neve az amerikai kultúra részévé vált. A 19. század végén, a gyilkos leány, aki brutális módon kivégezte saját szüleit szimbólumává lett…

Char Man (2019)

 Néhány éve vált divattá az úgynevezett mockumentaryk, vagyis áldokumentumfilmek gyártása a horror szcénáján belül, és bizony felsorolni is nehézkes lenne, mennyi remek alkotást kaptunk. A mostani, 2019-es darabunk gyakorlatilag egy…

Kínzások és kivégzések XX. – Megkövezés

“Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” Sokan ismerik a Jézusnak tulajdonított mondást, de talán kevesebben a szituációt, amiben elhangzott. Egyszer az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen…

Overlord (2018)

Részemről hihetetlen várakozás előzte meg a filmet, és ez nemcsak választott műfaja okán történt (második világháborús okkult náci horrorról van szó), hanem mert J. J. Abrams produceri felügyelete mellett készülő…

Stephen King – Owen King: Csipkerózsikák (2018)

Stephen King a horror nagymestere évtizedek óta tartó kitartó munkásságával meghatározó személyéve vált korunk horror műfajának. Írás iránti szenvedélye már megfertőzte idősebbik fiát is, aki apja nyomdokaiba lépve, Joe Hill…

TranslatePasta #06 – Kecskeember (Anansi’s Goatman Story)

A most következő creepypastát Blissenobiarella kollegina ismerősei ajánlották figyelmünkbe néhány hete. Habár a történet valóban elég “creepy” a maga nemében, azért néhány dolgot megjegyeznék. A fordítás alapjául szolgáló verziót a…

Glass (2019) (Üveg)

Már egy jó ideje közhelyesnek számítanak azon fejtegetések, amelyek M. Night Shyamalan hektikus teljesítményét hivatottak boncolgatni. Az indiai származású filmrendező alkotásainak minősége ugyanis szélsőségek közt ingadozik: olykor kiugróan magas szintű,…

Stephen King adaptációk 2019-ben

Aki nem egy kő alatt élt mostanában, annak nagy valószínűséggel feltűnhetett, hogy az utóbbi években egyfajta hirtelen jött revival-hullámként mind több és több King feldolgozást kaptunk, az AZ című (remake)…

2019 top 10 legjobban várt horrorfilmje

2019 – Top 10 legjobban várt horrorfilm

Az év zárása a mérhetetlen mennyiségű bejgli és pezsgő elfogyasztása mellett kiváló lehetőséget biztosít az eltelt esztendő filmjeinek rangsorolására, és a következő 365 napban érkező új alkotások izgalommal történő listázására….

American Fable (2016)

A gyermeki elme mindennél inkább képes összemosni a valóság és a fantázia határait. Emellett naivak és bölcsek is egyszerre: morális iránytűjük még nem ismeri a jó és rossz közötti igen kiterjedt szürke zónát, amellyel szemben mi felnőttek már inkább épp a fekete és fehér színezetű dolgokat kezdjük elfelejteni és mindent egyöntetű szürkévé racionalizálni. Az Anne Hamilton által írt és rendezett American Fable egy példamese, mely a még megrontatlan gyermeki erkölcsöket állítja szembe a “felnőtt világ” valóságával. (tovább…)


Drive Thru (2007)

dtrthumbEgy mára jócskán magunk mögött hagyott, szinte letűnt kor egyik kései maradványa ez az alkotás, mely sort a Sikoly kezdte, még a kilencvenes években. Az első modern tini-túlélős és bosszúállós hullámnak jó pár éve befellegzett, de a Lionsgate látott bőven potenciált ebben a jövevényben. Azonban kérlelhetetlenül ott köröz a hatalmas kérdőjel az emberek feje fölött, hogy vajon mi értelme volt hússzor lerángott csontot ennyire megidézni. Remélem, hogy mindenki saját maga megadja majd a választ rá és a Brendan Cowles, Shane Kuhn rendezőpárosnak is bizonyosan van rá pár ötletes gondolata. Mégis, ezek valahogy elvesztek a szűk másfél órás játékidő alatt.

(tovább…)


Parents (1989) (Hús a húsból)

parentsthumbHálás és kifizetődő téma volt nagyon sokáig a kiegyensúlyozottnak látszó amerikai kisvárosi közegbe helyezni az amúgy önmagában is abszurdabb ihletésű témákat, melyek közül Bob Balaban direktor és a szkript atyja, Christopher Hawthorne egy első blikkre kedélyes família mindennapjaiba enged betekintés a legifjabb tag, a kisfiú szemszögéből, mindezt illuzórikus betétek hadával megspékelve, ami a kannibálsztorikban jobbára elmaradó szegmens. Épp ezért az ínyencek már most árgus szemekkel figyelhetnek, hogyan kerülhetett összefüggésbe a társadalmi direktívákat csak súroló család életvitele a hullákkal és a humorral, no meg az álomjelenetekkel, amelyeket bármely művészfilm megirigyelhetne.

(tovább…)


Some Guy Who Kills People (2011)

sgwkpthumbIgen nyilvánvaló parafrázisok keringhettek Jack Perez rendező és még korábban Ryan A. Levin író fejében, amikor hozzáfogtak ehhez az anyaghoz. Műfajilag ugyanis félúton található az esetlen komédiák és a sorozatgyilkosos alkotások között, ám bármennyire is átlagosnak tűnik, egyvalamiben nagyon sikerült a tipizált függetlenfilmes kisvárosi sémákat felrúgni pozitív értelemben: rendkívül kedvelhető karakterek sorakoznak a filmben.

(tovább…)


I Woke Up Early the Day I Died (1998) (Korán keltem aznap, amikor meghaltam)

iwokeupthumbEme alkotásnak az írója nem más, mint Ed Wood, azonban nem feledhető tény, hogy a korszakos meg nem értett álmodozó a produkció létrejötte alatt hosszú ideje halott volt. Lehet-e más, nagyobb volumenű jelenséget feltárni annak érdekében, hogy kiderüljön, valakinek az életműve többre volt hivatott? Nem hinném. Ed Wood munkái tehát nem csupán megmaradnak, hanem bővülnek az utókor számára. A stáblista pedig tanúskodik arról, hogy mindenképp az emlékének szerettek volna áldozni. Így is tett Aris Iliopulos rendező, és Billy Zane, aki producerként és még egy sor más titulusban a film körül legyeskedett. Nem mellesleg pedig ő a főszereplő.

(tovább…)


Hyenas (2011)

hyens_thumbEgyszerűen fékezhetetlenül hömpölyög az a horrordömping, amiben valamilyen low-budget transzformáción keresztül vezet az út valami egészen epikus marhaságig. Ilyen akadt például Piroska és a cgi-farkas nyomán is a közelmúltból, de az Asylumon kívül az egyéb térfogatnövelő filmgyártók sem zárkóznak el a téma elől. Eric Weston író-rendező pedig mindezt gyakorlatilag tükörsimára csiszolt sémákra alapozva hozta tető alá, csak ezúttal hiénák matatnak a sötét (azaz reflektorokkal kivilágított) erdőszéli területeken.

(tovább…)


The Amazing Bulk (2012)

bulkthumbLéteznek akcióorientált agymenések, amik szánt szándékkal készülnek annak, mint ami. Ha a Sharknado szériát említem, akkor talán Kedves Olvasó is tudni fogja, milyen habitusú állatságok esnek ennek a kijelentésnek a kereszttüzébe. És vannak olyan filmek, amiknek a nulla felé (értsd: zéró, nyista, nuku) konvergál mind az értelmi attitűdje, mind az esztétikai értéke. Mi történik, amikor e két véglet egy filmben találkozik? Rendkívüli ökörséggel lesz gazdagabb a trashkedvelő szubkultúra. Nem olyan egyszerű értékelni Lewis Schoenbrun rendező munkásságát, mert néhol hatásosan vicces, máshol viszont vérgagyi és unalmas megoldásokhoz nyúl a hihetetlen egy óra 16 perc játékidő folyamán.

(tovább…)


Journey to the Seventh Planet (1962)

JourneytotheSeventhPlanetthumbA hatvanas évek elején még kicsit másképpen értelmezték a távoli bolygók világát. Persze, az Uránusz, mint a hetedik bolygó, a maga világoskék tükröződésével, a tengelyhajlásával és furcsa mágneses terével határozottan egy érdek alannyá teheti az égitestet. Sidney W. Pink és csapata pedig nem először dolgozott a science fiction világában, ám közel sem a valósághűségéről volt híres és bizonyította ezt azzal, hogy sem az atmoszférának, sem a gravitációnak nem volt tudatában a rendező és afféle hold 2.0-ként viselkedett szinte minden az alkotásban.

(tovább…)


The Signal (2014)

the-signalthumbAz emberi elmével való szórakozás saját fajunk egyik közkedvelt tevékenysége szokott lenni magasabb körökben. William Eubank rendező filmje pedig nem az a habkönnyű játszma, amire a Hollywood-i csörtéket építeni szokták. Sőt, pont ellenkezőleg, azzal vívja ki a rokonszenvet, hogy beleviszi a nézőt egy bigott konteóba, hogy aztán onnan fordítson még egyet a történteken. Ennek azonban jó a végére járni, amihez egy sor pozitív hozadék is társul.

(tovább…)


Nemesis (1992) (Nemezis)

Nemesis-1992-thumbAlbert Pyun rendező a kilencvenes évek kiborgmessiásai közt számon tartott úriember és akinek a nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Radioactive Dreams vagy éppen az Omega Doom, esetleg a Cyborg Van Damme-al. Persze, ezúttal is olyasvalakit választott a színészrenegátok közül, mint Olivier Gruner, aki szintén nem ismeretlen ebben a szakágban és temérdek B-filmben szerepelt. E kettős akár garancia is lehetett volna, hogy valami nagyon maradandó dolog születik, ám az igen ambivalens atmoszféra tett arról, hogy végül megrekedjen egy érdekes alkotásként. Jól emlékszem még a tékás időkre és arra, hogy ez a film egyike volt annak a pár száz filmnek, amiket végül nem láttam akkoriban. Vélhetően az az élmény nagyobb hatást gyakorolt volna rám, s így előtört belőlem a józan ész teremtette belső hang, amit valljuk be, kölyökkorban jóval egyszerűbb kikapcsolni.

(tovább…)