Egyesült Államok

The Manson Family Massacre (2019)

 A Serial Chillers Charles Mansont bemutató fejezetében olyan filmeket mutatunk be, melyek az ő és a Manson család nevű szektájának tettein alapszanak. Mivel gyilkosságaiknak idén van az 50. évfordulója, kijelenthetjük,…

stephen king az it chapter 2 Bill Skarsgård

IT: Chapter Two (2019) (AZ – Második fejezet)

A napokban került a hazai mozikba az AZ folytatása, így minden Pennywise, illetve Stephen King rajongó megtudhatja, hogyan is sikerült az átdolgozott film második része. Bár már az első epizód…

Hagazussa (2017) (Árnyék) – Megfejthetetlen német VVitch-klón, egy adag soft pornóval

Mióta horrortémában egyetlen billentyűleütést is megejtettem így zirka 30 év alatt, talán sosem tudtam egy filmet annyira nehézkesen elhelyezni a palettán, mint Lukas Feigelfeld Hagazussa című darabját. A 102 perces…

Clownado (2019)

Arra kaptam fel a fejem, hogy tavaly nyáron egy új potenciális versenyző tűnt fel a Sharkando-széria által megüresedett poszton, méghozzá nem is akármilyen módon: a készítők közösségi finanszírozásban kérték a…

The Dark Pictures: Man of Medan (PC, PS4, Xbox One)

A 2015-ben PS4-re megjelent Until Dawn, interaktív horrorjáték sokak számára igen kellemes meglepetést okozott. A Supermassive Games fejlesztő csapata, egy gyönyörű grafikájú, a slasher műfaj előtt tisztelgő, nagyszerű atmoszférájú, és…

Farkas Balázs: Lu Purpu (2019)

Farkas Balázs (Ismétlés, Nyolcasok, legutóbb pedig az Embertestről olvashattatok magazinunkban) ezúttal ismét egy kisregénnyel jelentkezett, méghozzá a Fiatal Írók Szövetsége Hortus Conclusus sorozatának részeként. A nehezen bekategorizálható, kísérletező kedvű prózájában…

horror

Eli Roth’s History of Horror (2018) (Eli Roth – A horror története)

 Az AMC az utóbbi években kivetette hálóját a horrorrajongókra, és a Walking Dead, a Terror és a legutóbbi siker, a NOS4A2 mellett legyártották azt a dokumentumfilm-sorozatot A horror történetét, amiért…

NOS4A2 – 1. évad (2019)

Bár önjáró autókkal, lélekszívó vámpírokkal és képzeletbeli világokba átívelő kapukkal már bőven találkozhattunk Stephen King horrorisztikus könyveiben, most fia, Joe Hill (alias Joseph Hillstrom King) 2013-ban készült zseniális dark fantasy…

Volt Egyszer Egy… Hollywood

Once Upon A Time… In Hollywood (2019) (Volt Egyszer Egy… Hollywood)

Quentin Tarantino neve még azok számára is ismerősen cseng, akik nem vallják filmrajongónak magukat. Az egykori videotékás fenegyerek napjaink egyik legismertebb alkotója, akinek minden munkája élményszámba megy. Ezúttal egy sajátos…

Stranger Things – 3. évad (2019)

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a sorozat népes rajongótáborának minden tagja repesve várta a történet folytatását, ami az előzetesek alapján valóban ígéretesnek tűnt. A harmadik évad debütálása után a nézőközönség…

American Fable (2016)

A gyermeki elme mindennél inkább képes összemosni a valóság és a fantázia határait. Emellett naivak és bölcsek is egyszerre: morális iránytűjük még nem ismeri a jó és rossz közötti igen kiterjedt szürke zónát, amellyel szemben mi felnőttek már inkább épp a fekete és fehér színezetű dolgokat kezdjük elfelejteni és mindent egyöntetű szürkévé racionalizálni. Az Anne Hamilton által írt és rendezett American Fable egy példamese, mely a még megrontatlan gyermeki erkölcsöket állítja szembe a “felnőtt világ” valóságával. (tovább…)


Drive Thru (2007)

dtrthumbEgy mára jócskán magunk mögött hagyott, szinte letűnt kor egyik kései maradványa ez az alkotás, mely sort a Sikoly kezdte, még a kilencvenes években. Az első modern tini-túlélős és bosszúállós hullámnak jó pár éve befellegzett, de a Lionsgate látott bőven potenciált ebben a jövevényben. Azonban kérlelhetetlenül ott köröz a hatalmas kérdőjel az emberek feje fölött, hogy vajon mi értelme volt hússzor lerángott csontot ennyire megidézni. Remélem, hogy mindenki saját maga megadja majd a választ rá és a Brendan Cowles, Shane Kuhn rendezőpárosnak is bizonyosan van rá pár ötletes gondolata. Mégis, ezek valahogy elvesztek a szűk másfél órás játékidő alatt.

(tovább…)


Parents (1989) (Hús a húsból)

parentsthumbHálás és kifizetődő téma volt nagyon sokáig a kiegyensúlyozottnak látszó amerikai kisvárosi közegbe helyezni az amúgy önmagában is abszurdabb ihletésű témákat, melyek közül Bob Balaban direktor és a szkript atyja, Christopher Hawthorne egy első blikkre kedélyes família mindennapjaiba enged betekintés a legifjabb tag, a kisfiú szemszögéből, mindezt illuzórikus betétek hadával megspékelve, ami a kannibálsztorikban jobbára elmaradó szegmens. Épp ezért az ínyencek már most árgus szemekkel figyelhetnek, hogyan kerülhetett összefüggésbe a társadalmi direktívákat csak súroló család életvitele a hullákkal és a humorral, no meg az álomjelenetekkel, amelyeket bármely művészfilm megirigyelhetne.

(tovább…)


Some Guy Who Kills People (2011)

sgwkpthumbIgen nyilvánvaló parafrázisok keringhettek Jack Perez rendező és még korábban Ryan A. Levin író fejében, amikor hozzáfogtak ehhez az anyaghoz. Műfajilag ugyanis félúton található az esetlen komédiák és a sorozatgyilkosos alkotások között, ám bármennyire is átlagosnak tűnik, egyvalamiben nagyon sikerült a tipizált függetlenfilmes kisvárosi sémákat felrúgni pozitív értelemben: rendkívül kedvelhető karakterek sorakoznak a filmben.

(tovább…)


I Woke Up Early the Day I Died (1998) (Korán keltem aznap, amikor meghaltam)

iwokeupthumbEme alkotásnak az írója nem más, mint Ed Wood, azonban nem feledhető tény, hogy a korszakos meg nem értett álmodozó a produkció létrejötte alatt hosszú ideje halott volt. Lehet-e más, nagyobb volumenű jelenséget feltárni annak érdekében, hogy kiderüljön, valakinek az életműve többre volt hivatott? Nem hinném. Ed Wood munkái tehát nem csupán megmaradnak, hanem bővülnek az utókor számára. A stáblista pedig tanúskodik arról, hogy mindenképp az emlékének szerettek volna áldozni. Így is tett Aris Iliopulos rendező, és Billy Zane, aki producerként és még egy sor más titulusban a film körül legyeskedett. Nem mellesleg pedig ő a főszereplő.

(tovább…)


Hyenas (2011)

hyens_thumbEgyszerűen fékezhetetlenül hömpölyög az a horrordömping, amiben valamilyen low-budget transzformáción keresztül vezet az út valami egészen epikus marhaságig. Ilyen akadt például Piroska és a cgi-farkas nyomán is a közelmúltból, de az Asylumon kívül az egyéb térfogatnövelő filmgyártók sem zárkóznak el a téma elől. Eric Weston író-rendező pedig mindezt gyakorlatilag tükörsimára csiszolt sémákra alapozva hozta tető alá, csak ezúttal hiénák matatnak a sötét (azaz reflektorokkal kivilágított) erdőszéli területeken.

(tovább…)


The Amazing Bulk (2012)

bulkthumbLéteznek akcióorientált agymenések, amik szánt szándékkal készülnek annak, mint ami. Ha a Sharknado szériát említem, akkor talán Kedves Olvasó is tudni fogja, milyen habitusú állatságok esnek ennek a kijelentésnek a kereszttüzébe. És vannak olyan filmek, amiknek a nulla felé (értsd: zéró, nyista, nuku) konvergál mind az értelmi attitűdje, mind az esztétikai értéke. Mi történik, amikor e két véglet egy filmben találkozik? Rendkívüli ökörséggel lesz gazdagabb a trashkedvelő szubkultúra. Nem olyan egyszerű értékelni Lewis Schoenbrun rendező munkásságát, mert néhol hatásosan vicces, máshol viszont vérgagyi és unalmas megoldásokhoz nyúl a hihetetlen egy óra 16 perc játékidő folyamán.

(tovább…)


Journey to the Seventh Planet (1962)

JourneytotheSeventhPlanetthumbA hatvanas évek elején még kicsit másképpen értelmezték a távoli bolygók világát. Persze, az Uránusz, mint a hetedik bolygó, a maga világoskék tükröződésével, a tengelyhajlásával és furcsa mágneses terével határozottan egy érdek alannyá teheti az égitestet. Sidney W. Pink és csapata pedig nem először dolgozott a science fiction világában, ám közel sem a valósághűségéről volt híres és bizonyította ezt azzal, hogy sem az atmoszférának, sem a gravitációnak nem volt tudatában a rendező és afféle hold 2.0-ként viselkedett szinte minden az alkotásban.

(tovább…)


The Signal (2014)

the-signalthumbAz emberi elmével való szórakozás saját fajunk egyik közkedvelt tevékenysége szokott lenni magasabb körökben. William Eubank rendező filmje pedig nem az a habkönnyű játszma, amire a Hollywood-i csörtéket építeni szokták. Sőt, pont ellenkezőleg, azzal vívja ki a rokonszenvet, hogy beleviszi a nézőt egy bigott konteóba, hogy aztán onnan fordítson még egyet a történteken. Ennek azonban jó a végére járni, amihez egy sor pozitív hozadék is társul.

(tovább…)


Nemesis (1992) (Nemezis)

Nemesis-1992-thumbAlbert Pyun rendező a kilencvenes évek kiborgmessiásai közt számon tartott úriember és akinek a nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Radioactive Dreams vagy éppen az Omega Doom, esetleg a Cyborg Van Damme-al. Persze, ezúttal is olyasvalakit választott a színészrenegátok közül, mint Olivier Gruner, aki szintén nem ismeretlen ebben a szakágban és temérdek B-filmben szerepelt. E kettős akár garancia is lehetett volna, hogy valami nagyon maradandó dolog születik, ám az igen ambivalens atmoszféra tett arról, hogy végül megrekedjen egy érdekes alkotásként. Jól emlékszem még a tékás időkre és arra, hogy ez a film egyike volt annak a pár száz filmnek, amiket végül nem láttam akkoriban. Vélhetően az az élmény nagyobb hatást gyakorolt volna rám, s így előtört belőlem a józan ész teremtette belső hang, amit valljuk be, kölyökkorban jóval egyszerűbb kikapcsolni.

(tovább…)