egyipt

Hold the Dark (2018)

Az utóbbi pár év termését elnézve akár azt is mondhatnánk, kezd kialakulni egyfajta trend a thriller műfaját illetően; a megfelelően megkomponált, tipikus környezetbe helyezett bizarr gyilkossági ügyeken alapuló filmek ugyanis…

Kryptozoológia – 27. rész – Crosse atkái

Egy korábbi epizódunkban említettük, hogy a mesterséges élet létrehozásának lehetősége már a középkorban is megmozgatta a természettudományok művelőinek fantáziáját. Az irodalomban kétség kívül Mary Shelley először 1818-ban kiadott Frankenstein című…

Summer of 84 (2018)

Úgy tűnik a Netflix kábelcsatornán futó (első és második után lassan harmadik évadjához közeledő) Stranger Things által gerjesztett hatalmas retro-hullám csak nem akar apadni. Erre a legeklatánsabb példa a Turbo…

Venom (2018)

Marvel Comics földönkívüli szimbiótája ugyan 2014-ben már felbukkant egy rövid jelenet erejéig a reboot-olt Csodálatos Pókember második részének végén, azonban a Sam Raimi Pókember-trilógiájának hármas számú epizódjában nyújtott teljesítménye okán…

Downrange (2017) (Defekt)

A már-már polihisztorként tevékenykedő, japán származású Ryuhei Kitamura producer, színész, vágó, illetve vizuális effektusokért felelős szakember, de leginkább mégiscsak rendező –  olyan filmekért felelős, mint az Éjféli etetés vagy a…

Halloween (2018)

Halloween (2018)

Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy melyik a tíz kedvenc horrorfilmem, akkor általában a frappáns melyik évtizedből válasszal viszem tovább a beszélgetést. Az elkerekedő szemek hatására inkább átfogalmazom a kérdést. Természetesen…

UFO (2018)

Éppen a minap beszélgettünk UFO-fan kollégámmal, Absvrd-dal arról, hogy vajon manapság mivel is lehetne megfogni a téma iránt fanatikus nézőket, mint például minket. Jó rég volt utoljára olyan alkalom, hogy…

The Nun (2018) (Az apáca)

Úgy hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a The Nun a 2018-as esztendő egyik legjobban várt horrorja volt. A James Wan nevéhez fűződő Conjuring-univerzum ezáltal egy újabb darabbal bővült, de…

Slender Man (2018) (Az ismeretlen rém)

Nagyon-nagyon régen vártam annyira horrorfilmet, mint a Slenderman-sztori alapján íródott 2018-as művet. Habár rám igazán nagy hatással mindig is az igaz történeten alapuló filmek voltak, horrorfanatizmusom viszonylag kései szakaszában realizáltam,…

Kínzások és kivégzések XIX. – Élve megnyúzás

Több hétnyi pauzát követően folytatjuk közkedvelt sorozatunkat, amelyben a történelem leghíresebb és legkegyetlenebb kínzásait, illetve kivégzéseit mutatjuk be. A középkortól a modern korig, Amerikától Ázsiáig igyekszünk bemutatni az emberi találékonyság…

CineScience #2-Párhuzamos univerzumok

Rovatunk előző részében megvizsgáltuk a 20. század tudományos forradalmának egyik ágából, az általános relativitáselméletből következő rejtélyes objektumokat, a fekete lyukakat. A modern fizika másik tartóoszlopa azonban, ellentétben Einstein elméletével, a…

Blood from the Mummy’s Tomb (1971)

A ’70-es évek elejére a lelassított a Hammer filmstúdió szörnyfilm gépezete. A nagyobb szériáik már az utolsó epizódoknál jártak, és már szinte minden klasszikus szörnyet újraértelmeztek és bemutattak. Nem csoda hát, hogy a Múmia széria is ezekben az években kapta meg utolsó epizódját, Seth Holt és Michael Carreras rendezésében, mely végül történetében és hangulatában is üdítően különbözik a sorozat korábbi részeitől. (tovább…)


The Mummy’s Shroud (1967)

A ’60-as évek közepére a Hammer filmstúdió vált a gótikus horrorok egyeduralkodójává, hiszen szinte minden klasszikus szörnyetegnek már-már külön filmszériája volt, hol sikeresebb, hol kevésbé emlékezetes alkotásokkal.  Azonban, míg a stúdió aranytojást tojó tyúkjai, a Christopher Lee és Peter Cushing által fémjelzett Dracula és Frankenstein szériák már sokadik epizódjuknál jártak, addig a kissé hánytatott sorsú Múmia sorozatnak egészen 1967-ig kellett várnia, hogy John Gilling és csapata elkészítse a harmadik részt, mely a keresztségben a The Mummy’s Shroud nevet kapta. (tovább…)


The Curse of the Mummy’s Tomb (1964)

A ’60-as években a gótikus horror Angliában a virágkorát élte, hiszen sorban jelentek meg a Hammer stúdió által feldolgozott vagy újra feldolgozott alkotások. Két legsikeresebb szériájuk, a Dracula valamint a Frankenstein szinte évente újabb és újabb epizódokkal bővült, így 1964-ben elérkezett az idő, hogy egy másik klasszikus szörny történetét folytassák: a Múmiáét. A The Curse of the Mummy’s Tomb-ra keresztelt műben azonban szinte senki sem tért vissza az eredeti, 1959-es műből, így a Michael Carreras által rendezett filmnek tulajdonképpen a saját lábán kellett megállnia. (tovább…)