élőhalott

aileen wuornos

Serial Chillers XXXI.: Aileen Wuornos / Monster (2003) (A rém) / Overkill: The Aileen Wuornos Story (1992)

 A Serial Chillers rovatban ritka szereplők a nők, és Aileen Wuornos története ezek közül is ki fog emelkedni. Az általa elkövetett, hét áldozattal járó sorozatgyilkosság egyedülálló a kriminológia történetében annak…

Kontroller-horror – Mortal Shell béta

Amikor egy pár hónappal ezelőtt megláttam a Mortal Shell nevű, valamikor idén érkező játék első beharangozóját, rögtön tudtam, hogy nekem való játék lehet. A Souls-széria megrögzött rajongójaként én is, mint…

Dark_s03

Dark 3. évad (2020)

 Június 27-én látott napvilágot a Netflix német sorozatának, a Dark-nak harmadik és egyben befejező évada. Az előző szezonhoz hasonlóan a finálé is nyolc epizódon keresztül szövi a cselekmény szálait, azonban…

The Room (2019) (A szoba)

Ha ne adja az ég, olyan helyzetbe kerülnétek, hogy párotokkal már a második vetélésen vagytok túl és nagyon úgy tűnik, hogy természetes úton nem lehet saját gyereketek, mit csináltok? Megpróbáltok…

Goli otok

ParaHelyek – Goli otok

Horvátországba az emberek általában nyaralni mennek, leszámítva a helyi lakosokat persze. Volt azonban a történelemnek néhány olyan sötét évtizede, amikor bizonyos személyek számára szó sem volt semmiféle nyaralásról. Az Adriai-tengeren,…

The Lodge (2019) (Téli menedék)

Az idei év leginkább várt filmjei között említettük, mégis csak a nyári melegben kerül sor a Téli menedék kritikájára. A Veronika Franz és Severin Fiala rendezőpáros nevével fémjelzett darab hű…

Tokyo Ghost (2020)

Rick Remender író (Orgyilkos osztály) és Sean Murphy rajzoló (Hellblazer), valamint a színező Matt Hollingsworth (Hulk: Szürke, Batman: Fehér) csapata egy olyan kiábrándító jövőbe kalauzol minket, ahol a technológiafüggő társadalmat…

Predator: Hunting Grounds (PC, PS4)

A láthatatlan, maszkos vadászt szerintem senkinek sem kell bemutatnom. A ’87-ben megelent Ragadozó mára popkultúrális ikonnak számít. Számtalan filmben, könyvben, képregényben és videojátékban szerepelt. Karaktere egyszerre rémisztő, még is szerethetően…

Mortal Kombat Legends: Scorpion’s Revenge (2020)

Aki a kilencvenes években volt fiatal, annak talán nem kell bemutatnom a játéktermek egyik hatalmas kedvencét, a Midway nevű cég brutális kivégzésekkel hatalmas népszerűségre szert tevő verekedős akciójátékát. Az 1992-ben…

Kryptozoológia – 29. rész – Magyar kriptidek

Az ősi magyar hitvilágban és a pogány hiedelmek szerint számtalan csodás képességgel rendelkező legendás (emberfeletti) lény előfordult nálunk – hogy csak a legismertebbeket említsem: markoláb, garabonciális, táltos vagy  ott vannak…

vérfarkas

Kryptozoológia – 28. rész – Vérfarkasok

Habár a kryptozoológia csupán érintőlegesen tárgyalja a vérfarkas és egyéb emberből állattá változni képes lények témakörét – mivel a jelenséget csupán népmondai, mitológiai, esetlegesen vallási eredetűnek tekinti -, azért én…

Azilum 16: Al Azif/Necronomicon (szerk. Somogyi Gábor)

Itt az ideje ismét elmerülni Lovecraft világában, akár az író saját műveiről van szó, akár másról, akit (akiket) ő ihletett. Megérkezett az Azilum magazin aktuális száma, benne sok-sok főhajtással a…

Fekete Karácsony

Black Christmas (2019) (Fekete Karácsony)

A Fekete Karácsony cím remekül cseng a slasher szubzsáner szakértőinek fülében, hiszen Bob Clark 1974-es klasszikusa abszolút időtálló alkotás. Glen Morgan 2006-os remake-je már csak nyomokban idézi meg a nagy…

Stephen King: Emelkedés (2020)

Mielőtt még a kezünk közé kaparinthatnánk a július hónapra beígért, külföldi kritikát által egybehangzóan pozitívan értékelt Az Intézetet, az Európa Kiadó április végén megjelentette a kedvenc horror-gurunk Emelkedés című kisregényét. Azonban,…

~ Zenés közjáték 13 ~

Horrorisztikus hangulatú muzikális rovatunkba legutoljára tavaly ősszel jelentkeztünk, azóta pedig ismét csak összegyűlt egy csokornyira való anyag. Mostani felhozatalunk is elég színesnek mutatkozik: démoni apácák és ördögi megszállottak mellett farkasemberek, élőhalottak, valamint űrből érkezett lények is helyet követelnek, de természetesen olyan örökzöld karakterek sem maradhatnak ki a szórásból, mint Mike Myers, Jason Voorhees, Jigsaw vagy éppen Bőrarc. Mindenkinek rémületesen jó szórakozást!    (tovább…)


Attack of the Southern Fried Zombies aka Kudzu Zombies (2017)

A kudzu egy Ázsiából származó kúszónövényt, mely naponta akár 30 cm-t is nőhet, és rendkívül jó méregtelenítő hatása miatt évszázadok óta alkalmazzák gyógyítás céljából. Filmünkben a GloboBioTech nevű cég kifejleszt valami fantasztikus vegyszert, amivel a tervek szerint kiirthatja majd ezt az eléggé invazív növényt, mivel az szinte az egész USA-ban pofátlanul terjed, de az elegy sajnos az emberekből dühöngő zombikat kreál. (tovább…)


The Wailing (2016) (Kokszongi sirató)

Hatalmas köszönet a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál szervezőinek, amiért ebben az évben is megörvendeztették a különleges filmek szerelmeseit, ráadásul ezúttal is szívesen látták a Cinegore szerkesztőségét. Ahogy az utóbbi években már megszokhattuk április környékén mindig érdemes átnézni az aktuális programot, hiszen „A sötét oldal” szekció igazán remek darabokat tartogat a horrorrajongók számára.

(tovább…)


The Girl With All The Gifts (2016) (Kiéhezettek)

Néhány esztendővel ezelőtt még javában tombolt a vámpírőrület, tucatszámra érkeztek az alkotások, melyek igyekeztek meglovagolni az aktuális trendet. Pár éve azonban a zombik kerültek hasonló szerepkörbe, a hullám elindítója az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő The Walking Dead sorozat. Manapság már megszokott, ha egy film poszt-apokaliptikus és valamiféle járvány ütötte fel a fejét, amitől a föld lakosságának többsége vérszomjas élőhalottá válik.

(tovább…)


Dead Rising 5: Endgame (2016)

deadrising_thumbHa zombikról beszélgetünk, akkor lényegében kétféle beszélgetőpartnerünk akadhat. Az egyik papol nekünk a lényeges társadalomkritikáról, s még a leggyalázatosabb filmben is keresi a művészi értéket. A másik eshetőség pedig a gore-rajongók, akik alig várják, hogy szakadatlan hentelés nézhessenek. A Dead Rising ötödik része az utóbbi csoportot célozta meg. (tovább…)


Spookies (1986) (Kísértetek, szörnyek, rémek)

spookies_thumbEredetileg Twisted Souls néven kezdték el forgatni a horror-vígjátéknak beillő filmet, de mivel nem voltak elégedettek az elkészült anyaggal, rendezőt váltottak és néhány kibővített jelenettel toldották meg – na, nem mintha ezzel javítottak volna valamit is rajta, mert így is egy bőven csapnivaló, ostoba trash kerekedett, rengeteg mókás rémmel és gagyi szörnnyel. (tovább…)


Zombie Nightmare (1986)

zombienightmare_thumbAmennyiben erre a Motörhead – Ace of Spades c. örökzöldjével indító mozi megtekintésére adjuk fejünket, úgy láthatjuk a filmes karrierjét ezzel a produkcióval kezdő fiatal Tia Carrere (Elveszett frigyláda fosztogatói, Wayne világa 1-2, Két tűz között) csetlő-botló mozdulatait, de az 1966-ban készült leghíresebb Batman, Mr. Adam West is feltűnik bölcs és higgadt nyomozóként. Meg persze a voodoo-varázslat eredményeképpen feltámadó élőhalott szintén gyilkolászik egy sort, mert mégiscsak egy horrorral van dolgunk! (tovább…)


Life After Beth (2014)

lifeaftbeth_thumbA sorozatolások idejének egyik érdekes alakja, Aubrey Plaza és a (műfajiság miatt leginkább) a Chronicle-ből ismert Dane DeHaan főszereplésével készült el ez a vígjátékocska. A kicsinyítő jelző létjogosultságára rövidesen rávilágítok. Azonban nézzük azt, hogy az élőhalottas modellből már számtalanszor igencsak mókás (Return of The Living Dead, Chud 2, FIDO) vagy kevésbé mókás szösszenetet (Warm Bodies) sikerült eleddig elkészíteni és úgy látszik, a fonalat követni fogják még jó páran. Jeff Baena rendező pedig a David Misch által is többek közt filmre vitt zombiszerelem a négyzeten kezdőkörből indult ki.

(tovább…)


~ Zenés közjáték 9 ~

applause_9Legutóbb tavasszal jelentkeztünk, így ideje volt már újra egy muzikális kis szünetet tartani. Bárhogy is próbáltam válogatni a bizarr, groteszk és rémisztő kép világgal ellátott zenés videók közül, a mostani adag nagyjából fele tartalmaz csak megszokott horrorkodást, a többi inkább a jópofa trash-fárasztásból került ki, haha!

(tovább…)


The Battery (2012) (Lételem)

battery_thumbA szemfülesebbek a tavalyi Titanic filmfesztivál keretein belül már a magyar mozikban is megtekinthették a két baseball-játékos poszt-apokaliptikus kalandjait bemutató zombihorrort. A Jeremy Gardner író-rendező főszereplésével készült mikro-költségvetésű (6 ezer dollár) alkotást 15 nap alatt forgatták le, ezen adatok tükrében pedig nyugodtan kijelenthető, hogy a végeredmény egyedülállóan jó lett. (tovább…)