erdély

3%

3% (2016-)

 Ha a cikk elejét azzal kezdem, hogy egy brazil sorozatot fogok bemutatni, sokaknak Izaura, José Armando és Esmeralda fog beugrani, és azt hiszik, poénkodok. Sajnálatos, hogy a brazil filmművészetnek csupán…

Sütő Fanni: Csudapest világvége (2020)

Alig néhány hete jött ki a Dunwich Marketnél a Rémtörténetek járvány idejére című lovecrafti, weird és kozmicista novellákat tartalmazó gyűjtemény, ismét egy ingyenesen elérhető kötettel örvendeztettek meg minket. Ezúttal Sütő…

The Grudge

The Grudge (2020) Az átok háza

A távol-keleti horrorfilm-gyártás aranykora az ezredforduló környékére tehető. A ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején szinte csak arany termett Ázsiában, a felhozatalban hemzsegtek az időtálló alkotások. A legaktívabb…

The Invisible Man Returns (1940)

A Universal stúdió a ’40-es évekre felépítette a történelem első filmuniverzumát sikerműveinek folytatásaival,  melyekkel a korabeli horror egyedülálló uralkodójává lépett elő. 1940-ben Drakula illetve Frankenstein szörnye után H.G. Wells legendás…

Cecil Hotel

ParaHelyek – Cecil Hotel

 Mielőtt az ember vakációra indul, gondoskodik arról, hogy a lehető legmegfelelőbb szállást foglalja le magának. Ám ha nem rendelkezik kellő helyismerettel, könnyen előfordulhat, hogy egy sor kellemetlenséggel találja szemben magát…

Rémtörténetek járvány idejére (2020) (Összeállította: Somogyi Gábor és Tomasics József)

Maradj otthon, de nézz be az ágy alá! – ezzel az alcímmel indította útjára a The Black Aether és az Azilum magazin közös elektronikus kiadványát ezekben az embert próbáló időkben….

„Ő még nem tudta, hogy mindent meg fog változtatni” – Gothic-trilógia I

Kényszerű bezártságunk okán napi szinten gondolkodunk el rajta, hogy mihez kezdjünk magunkkal. Akinek a keresőmotorja erre van ráállva, annak rendszeresen dobja fel a pápaszem ilyen-olyan hirdetése, hogy mivel játszhatunk abban…

long island elveszett lányok

Serial Chillers különkiadás: Lost Girls (2020) (Elveszett lányok)

A Serial Chillers ezúttal egy újdonsággal foglalkozik, a Netflix gondozásában látható egyik legújabb filmmel. Az Elveszett lányok, amit a dokumentumfilmjeiért már két ízben Oscar-díjra jelölt Liz Garbus rendezett, egy hete elérhető. A történet…

A Platform (2019)

A Platform disztópikus világa egy börtön – egy orosz rulett, ahol ha a sors nem kedvez a rabnak, akkor 30 napig étel nélkül kell kibírnia – míg ha szerencsés, egy…

Locke & Key (2019) (Kulcs a zárját) 1. évad

Joe Hill és Gabriel Rodriguez több mint zseniális dark fantasy képregényét előbb a Fox, majd a Hulu kezdte el fejleszteni, aztán végül átkerült a Netflix-hez, hogy legnagyobb örömünkre egy tízrészes…

A kívülálló

The Outsider (2019) (A kívülálló) 1. évad

A két részesre bontott AZ-remake megcáfolhatatlan sikerei után szinte azonnal kitört King revival-hullám kapcsán talán nem kell csodálkoznunk azon, hogy Stephen King egyik legújabb művére ilyen hamar lecsaptak, és már…

Color Out Of Space

Color Out Of Space (2019)

Aktuális kritikánk tárgya nem véletlenül szerepelt szerkesztőségünk 2020-as legjobban várt horrorfilmjeinek listáján, a Color Out Of Space több szempontból is nagyon érdekes projektnek tűnt. Elsőkörben, mint minden H.P. Lovecraft-adaptáció, ezt az…

Servant

Servant (2019) 1. évad

2019 végére végleg beköszöntött a digitális televíziózás aranykora, új szolgáltatók megjelenésével tovább bővült a már korábban is pazarnak monható kínálat. A korábban kiemelkedő triumvirátus (Netflix, Hulu és Amazon Prime Video)…

The Invisible Man (2020) (A láthatatlan ember)

Mikor a Universal stúdió 2017-ben bemutatta A múmia című művét, egy saját filmuniverzumot szeretett volna elindítani klasszikus szörnyei segítségével, mint a ’30-as és ’40-es években. A képbe H.G. Wells híres…

The Countess ((La Comtesse)) (2009) (A grófnő)

The CountessNovemberben a Serial Chillers csapata a magyar történelem egyik legellentmondásosabb alakjával foglakozik. Az illető vastagon beleírta nevét a horrortudomány egyetemes kódexébe. Báthory Erzsébetről, az erdélyi grófnőről van szó, akiről megszámlálhatatlan hátborzongató história terjengett életében és terjeng ma is, legismertebb mind közül az, hogy fiatalságának megőrzése érdekében ártatlan lányok vérében fürdött. Az elkövetkezendőkben arra teszünk kísérletet, hogy minél részletesebben bemutassuk, ki is volt ő valójában. (tovább…)


Crucifixion (2017) (Kereszthalál)

Amíg ezekben az őszi napokban (vagy hetekben) el vagytok foglalva az új Shane Black-féle Predator  James Wan démon-univerzumának legújabb produkciójával, pontosabban a the NUN-t érintő hype-hullámmal vagy esetleg már utána vagytok, és éppen amiatt keseregtek, hogy mennyire semmitmondóan középszerű lett, bátorkodom bemutatni egy hasonló koncepcióban készült másik alkotást, mely előbbi társához hasonlóan ugyanúgy tartalmaz apácákat meg ördögűzést, valamint egy Erdélyben játszódó cselekményt. (tovább…)


Hrabe Drakula (1971)

Nem ritkán lát az ember eredeti, csehszlovák (igen, jól hallottátok: csehszlovák!) horrorfilmet, így aztán amikor rábukkantam, nem is volt kérdéses, hogy a megtekintés mellett döntsek. Bár ez az Anna Procházková által rendezett nyolcvan perces fekete-fehér alkotás Bram Stoker világhírű regényéből készült, a csehszlovák televíziós költségvetésnek köszönhetően inkább egyfajta szolid díszletek közötti, félelmetesnek alig-alig nevezhető, kelet-európai korszellemet idéző, nagyobb tömegekhez szóló adaptáció. (tovább…)


Interjú a Fantomatika képregénylap alkotóival

A most ősszel indult, képzőművészeti igényességgel létrehozott, tudományos-fantasztikus jellegű történeteket közlő erdélyi képregény-havilap alkotóival, Szabó Krisztinával (író) és Sárosi Mátyással (rajzoló) beszélgettem. Galaktika magazin, táblakép-festészet, Peter Jackson, Ash vs. Evil Dead – csak pár címszó az érintett témák sokaságából.

 

 

(tovább…)


Szabó Róbert Csaba – Fekete Dacia (2010)

A fiatal marosvásárhelyi író negyedik könyvében – Az egész Antarktisz kontinens, Kutyák birodalma, és a Temetés este tízkor után – műfajt váltott, és egy egész csokorral nyújtott át nekünk a gótikus rémtörténetekből, hihetetlen és megmagyarázhatatlan, egyúttal thiller-szerű atmoszférában lebegő, félelmetes anekdotákból. Visszajáró kísértetek, szörnyek, rémalakok – egyenesen Erdélyből és Romániából, Poe illetve Ambrose Bierce nyomdokain. (tovább…)


Fantomatika #1 (2017)

A Stanislaw Lem írásaiban felbukkanó fantomatika egy holografikus világot, mesterségesen kreált valóságot jelent, egyfajta virtuális teret. Nem mellesleg pedig a két, szoros barátságos ápoló erdélyi képzőművész, Szabó Krisztina és Sárosi Mátyás szerzőpáros által, 2016-ban Kézdivásárhelyen alapított kiadójának neve, és egyben a most szeptember startoló, helyi alkotók által jegyzett tudományos-fantasztikus jellegű történeteket közlő képregény-havilapjuk címe. (tovább…)



Howling II: Stirba – Werewolf Bitch ((Howling II: …Your Sister Is a Werewolf)) (1985) (Üvöltés 2 – A nővéred egy vérfarkas)

howlling2_thumbAz Üvöltés c. klasszikusról nem szeretnék ódákat zengeni, azt azonban nem árt leszögezni, hogy tényleg egy minden szempontból korrekt vérfarkasos horrorfilm született az Úr 1981-dik esztendejében, amihez a rendező, bizonyos Joe Dante sem keveset tett hozzá. Az eredeti regényt szerző Gary Bradner-nek mégsem tetszett annyira ez az adaptáció, így fogta magát, és a folytatásra felcsapott társ-forgatókönyvírónak, ha másért nem, mivel ez az epizód az ő második regényét veszi alapul. Vérfarkas-sagánk folytatásában tehát a messzi Erdélybe kirándulunk, ahol a farkaskirálynő éppen születésének tízezredik évfordulóját ünnepli… (tovább…)


Transylvania 6-5000 (1985)

transylvania_thumbElső ízben még gyerekkoromban volt szerencsém megtekinteni ezt a Jeff Goldblum főszereplésével készült, amerikai-jugoszláv horror-komédiát, de mikor a napokban újranéztem, sajnos az ifjúkori rajongásom – ahogy sok más egyéb film esetében is – hamar elszállt. Igazából nem vészes vagy rossz, csak a mai szemmel nézve helyenként elég fárasztó tud lenni. (tovább…)


Vampire Journals: Subspecies (1997)

A cím kissé megtévesztő. Sajnos nem a jelenleg is divatos Vámpírnaplókról van szó (lassan arról is ezerszer szívesebben írnék), hanem “kedvenc” román vámpíros sorozatunk, a Subspecies egyik mellékkiadásáról, amivel a készítők kissé eltértek Radu Vladislav problémás családi ügyeitől, és Anne Rice vámpírromantikus babérjaira próbáltak törni. Mérsékelt sikerrel. (tovább…)