Masters of Horror S02E03 – The V Word (2006) (A Horror Mesterei – V, mint vámpír)

vword_thumbVámpírok… ősidők óta léteznek, minden egyes kultúrában megjelentek, amióta ember az ember. Számos feldolgozásban láthattuk őket, és egy jobb vámpírtörténetben mindig felvetődik a kérdés, hogy az ember végül hajlandó-e lemondani emberi mivoltjáról egy új életért cserében.

Kerry és Justin otthon unatkoznak. Nincs mit tenni, megy a Doom 3-azás (plusz pont 🙂 ). Egyikük kitalálja, hogy látogassanak el a helyi temetkezési vállalat bonctermébe, hátha feldobják az estet egy kis hullalátogatással. Végül is két fiatal srác érthetően inkább hullákat megy nézni, mint inni és csajozni. Sebaj, annál jobb nekünk, nézőknek, mivel nem is olyan sokára betörnek, és hamar rájönnek, hogy valami baj történt ott. Az egyik halott felkel, és megtámadja a srácokat. Kerry nem tud elmenekülni, a rém szétharapja a nyakát, Justinnak nincs sok választása, kitör egy ablakot és elmenekül. Nem sokkal később a megharapott srác becsönget Justinhoz, és iszonyatos szomjúságát azzal csillapítja, hogy minden folyadékot elfogyaszt a hűtőből. Justin értetlenül áll az eset előtt addig, ameddig Kerry meg nem harapja őt, szintén a nyakán…
Másnap Justin is érzi a vészjósló jeleket: irtózik a napfénytől, és rádöbben, hogy innen nincs visszaút. Vagy ő is örökké kóborló halottá változik, és ezt az utat választja, mint a legjobb barátja, vagy a családja védelmében feláldozza magát…

vword_1

Ez az epizód kifejezetten jóra sikeredett. Mindig is jó olyan vámpírtörténetet látni, olvasni, ahol a legfontosabb kérdést vetik fel: mégis milyen ára van az örök életnek és a mindent legyőző erőnek? A két fiú barátsága is kérdéses, ezzel még belekerül egy jó drámai vonal a szerény 50 percbe. Ernest Dickerson rendező neve sem ismeretlen sem a horror, sem a sorozat rendezés műfajában, számos epizód rendezését tudhatja maga mögött, akár a Mesék a Kriptából szériákból, vagy a Dexterből, stb… Tehát tudja, hogyan kell mesélni csupán háromnegyed órában.

wvord_2

Nagyon szép operatőri munka mondható el erről az epizódról. Klasszikus horror elemek, melyeket ismerünk, de nem tudunk megunni, a feltámadó vámpír jelenete telitalálat.

Bátran ajánlom mindenkinek, aki egy kevéske borzongásra vágyik, és nem vár eget rengető alkotást.

értékelés: 7/10

levyathan

Be the first to comment on "Masters of Horror S02E03 – The V Word (2006) (A Horror Mesterei – V, mint vámpír)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .