fekete mágia

Stephen King adaptációk 2019-ben

Aki nem egy kő alatt élt mostanában, annak nagy valószínűséggel feltűnhetett, hogy az utóbbi években egyfajta hirtelen jött revival-hullámként mind több és több King feldolgozást kaptunk, az AZ című (remake)…

Bird box (2018)

Évekkel ezelőtt Josh Malerman gondolt egyet és zenészi karrierjét feldobva könyvet kezdett írni. Ebből lett a posztapokaliptikus horror, a Madarak a dobozban (KATT a cikkre), amit nemcsak a kritikusok, de…

2018 Top 10 – Szerkesztőségi toplista

Ragaszkodva a szokásokhoz, az idei év végén is jelentkezünk már-már hagyományossá váló toplistánkkal, amelyben a 2018-as esztendő legjobb alkotásait – filmek és sorozatok terén egyaránt – szeretnénk nektek összegyűjteni. Természetesen…

Aquaman (2018)

A napokban érkezett a mozikba a DC Comics legújabb filmje, mely (immáron sokadjára) megpróbálja helyére állítani a képregénykiadó filmes univerzumának hírnevét. Eme igencsak nehéznek tűnő feladatot ezúttal az egyik legjobban…

Cargo (2017)

Az utóbbi években számos próbálkozást láttunk arra, hogy a zombizsáner klisébe-fullasztása helyett (mellett) valami újjal is előrukkoljanak nekünk a jobbára szorgosabb, mint tehetséges filmkészítők. Az egyik véglet a minél több, gyorsabb,…

Journal 64 (2018) (A 64-es betegnapló)

A Q-ügyosztály eseteinek legújabb része, A 64-es betegnapló januárban startol a magyar mozikban. A Jussi Adler-Olsen regényei alapján készült filmsorozat szárnyaló népszerűségre tett szert az elmúlt években: olyan krimikről van…

ház, amit jack épített

The House That Jack Built (2018) (A ház, amit Jack épített)

Sokadszorra puffogtatjuk el idén ezt a mondatot, hogy az év leginkább várt horrorjáról lesz szó. Így volt ez az Örökséggel, a Suspiria remake-jével, de ide citálhatom akár Az apácát is,…

A novellapályázat margójára

Több mint 105 szerző és 130 novella. Pusztán átolvasni a beküldött műveket impozáns feladatnak bizonyult – értékelni még nehezebb. A The Black Aether oldalán pár napja már olvasható az eredmény,…

Summer of 84 (2018)

Úgy tűnik a Netflix kábelcsatornán futó (első és második után lassan harmadik évadjához közeledő) Stranger Things által gerjesztett hatalmas retro-hullám csak nem akar apadni. Erre a legeklatánsabb példa a Turbo…

Venom (2018)

Marvel Comics földönkívüli szimbiótája ugyan 2014-ben már felbukkant egy rövid jelenet erejéig a reboot-olt Csodálatos Pókember második részének végén, azonban a Sam Raimi Pókember-trilógiájának hármas számú epizódjában nyújtott teljesítménye okán…

predator

Predator (2018) (Predator – A ragadozó)

Minden idők egyik legismertebb, legnépszerűbb sci-fi szörnye, a Predator visszatért. Mi sem remekebb alkalom arra, hogy némiképpen áttekintsük a ragadozók eddigi pályafutását, és mindennek fényében értelmezzük az új filmet.  …

Kínzások és kivégzések XIX. – Élve megnyúzás

Több hétnyi pauzát követően folytatjuk közkedvelt sorozatunkat, amelyben a történelem leghíresebb és legkegyetlenebb kínzásait, illetve kivégzéseit mutatjuk be. A középkortól a modern korig, Amerikától Ázsiáig igyekszünk bemutatni az emberi találékonyság…

~ Zenés közjáték 13 ~

Horrorisztikus hangulatú muzikális rovatunkba legutoljára tavaly ősszel jelentkeztünk, azóta pedig ismét csak összegyűlt egy csokornyira való anyag. Mostani felhozatalunk is elég színesnek mutatkozik: démoni apácák és ördögi megszállottak mellett farkasemberek, élőhalottak, valamint űrből érkezett lények is helyet követelnek, de természetesen olyan örökzöld karakterek sem maradhatnak ki a szórásból, mint Mike Myers, Jason Voorhees, Jigsaw vagy éppen Bőrarc. Mindenkinek rémületesen jó szórakozást!    (tovább…)


Gary McMahon: The Grieving Stones (2016)

grievingsto_thumbA Horrific Tales Publishing jóvoltából már idén olvashattunk egy igen kellemes független horrorkötetet (Dead Shift), július végén pedig megérkezett legújabb kiadványuk, a jóval sötétebb, és borongósabb hangulatú The Grieving Stones, egy újabb tehetséges, többszörösen díjnyertes szerző, Gary McMahon tollából.

 

 

(tovább…)


~ Zenés közjáték 8 ~

applause_8

Legújabb kis összeállításunkból sem hiányozhatnak az olyan klasszikus horror-karakterek, mint a kísértetek, vámpírok, élőhalottak vagy éppen a különféle re-animálódott szörnyek, de fekete mágia tárgyköre szintúgy fellelhető, akárcsak a szemkinyomás művészete!   (tovább…)



Waxwork II – Lost In Time (1992) (A rémület múzeuma)

WAXWORKII_thumbEmlékeztek még az első részben bemutatott panoptikumra, és az ott megelevenedő kismillió rémalakra?! Ugyan a forgatókönyv szerint mind elpusztultak a tűzben, Anthony Hickox író-rendező csak nem hagyta annyiban az általa kifundált franchise-ot, és újabb (ezúttal még gigantikusabb!) kalandokba rángatta bele Zach Galligan (Szörnyecskék 1,2) által játszott főhőst és partnerét a horror-komédia határmezsgyéjén… (tovább…)



Angel Heart (1987) (Angyalszív)

Az ’50-es években járunk, Harold Angel magánnyomozó nem túl bonyolult ügyekkel foglalkozó, nyugis, ballonkabátos világában. Egy napon azonban különleges felkérése akad, és nem sejti, hogy hamarosan Az ördög ügyvédje történetében találja magát, csak pepitában…
(tovább…)