Freddy vs. Jason vs. Ash (2007-2008)

Jason_VS__Cover_1_by_blackangelofmineA hozzám hasonló Péntek 13-rajongók emlékeznek, hogy a Jason Goes To Hellben a Voorhees-ház pincéjében ott díszeleg a Necronomicon ex Mortis, ami talán nem is csoda, hiszen az említett 9. részben kiderül, hogy Jason egyfajta démon. Ugyanebben az epizódban történik, hogy a legvégén Freddy Krueger karmos keze húzza be a hokimaszkot a Pokolba, ezzel is jelezve, hogy már 1993-ban készen állt az ötlet, hogy az Álmok Urát és a Kristály-tavi Mészárost egymásnak ugrasszák. Ezen a szálon, Az utolsó péntekben és a közel 10 évvel későbbi Freddy vs Jasonben látottakon indultak el ennek a képregénynek a készítői, hogy Ash Williams-et szembeállítsák a ’80-as évek két legnagyobb filmes horror-ikonjával!

Az FvsJ-ben látottak után járunk. Freddy elvesztette a csatát és kénytelen az ismét feltámadt Jason elméjébe zárva tengődni, ám a trükkös rém víziókkal ráveszi rothadó társát, hogy eredjen a Necronomicon nyomába. A hokimaszkos tehát elindul, hogy bárkin és bármin keresztülvágja magát a könyvért. Ezalatt Crystal Lake-et átnevezik Forest Greenné és ebből az alkalomból felavatnak egy hatalmas, új S-Martot a kisvárosban, azonban a vezetőség nincs megelégedve a fiatal alkalmazottakkal, így Detroitból hívnak egy szakértőt, egy tapasztalt eladót, hogy tegyen rendet közöttük. Kitaláltátok már, ki az?:) Az alapszituáció tehát adott: Freddy a könyvre pályázik, hogy újjászülethessen és minden addiginál hatalmasabb erőre tegyen szert; Jason azért akarja a kötetet, mert Krueger azt ígérte, hogy okosabbá teheti vele; Ash pedig el akarja pusztítani, velük együtt. Vajon melyikük kerül ki végül győztesen a párbajból?

0

Az alapötlet nem rossz, hiszen, ahogy a bevezetőben írtam, adja magát a lehetőség, hogy a halhatatlan Voorhees-nek köze van a könyvhöz, Freddy meg már az FvsJ-ben is inkább volt pokolbéli démon, mint korábbi önmaga. A történet is érdekes, mind a három legendás alak személyiségét sikerült eltalálni, ám a szerintem irtó tehetségtelen rajzoló, Jason Craig eléggé elrontotta a figurákat. Az elején még próbálkozott valamennyire hasonlatossá tenni őket mozgóképes elődeikhez, de az utolsó számokra már-már nevetséges karikatúrába megy át a látványvilág. Sajnos a sztoriba szintén sikerült óriási ökörségeket beletenni, a leginkább égbekiáltó a nyitójelenet, ahol a Freddy vs Jasont túlélő párocska visszatér a Voorhees-házhoz, ahol legyilkolják mindkettejüket. Ezen felül érthetetlen Jason motivációja kb. a negyedik füzettől, amikor is megint elkezd harcolni Freddy-vel, csak úgy, miért ne-alapon, mikor már „agyat” is kapott. Mitől ilyen hülye mégis? Plusz két teljes részbe telik, mire elintézik őket egy három szavas varázsigével… A horrorisztikussággal legalább nincs gond, bár Craig alapvetően nem a legjobb rajzoló, az erőszak és a csonkítások ábrázolásához remekül ért, például az „Ash rémálma” részben szinte érezzük a hős fájdalmát pusztán a képekre tekintve.

4

A nem túl jó képi világ, a sokszor erőltetett „humor” és a kissé túl hosszúra nyúló sztori (6 füzetet tesz ki) ellenére az FvsJvsA (ha használhatom ezt a rövidítést) egy tisztességes, B-kategóriás munka, amit felfoghatunk Freddy vs Jason 2-nek is. Nekem annyira nem tetszett, de úgy látszik, sikert aratott, merthogy készült belőle egy második széria, amiről hamarosan szintén olvashattok itt!

Értékelés: 5/10

tvshaman

Be the first to comment on "Freddy vs. Jason vs. Ash (2007-2008)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .