grindhouse

The Nun (2018) (Az apáca)

Úgy hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a The Nun a 2018-as esztendő egyik legjobban várt horrorja volt. A James Wan nevéhez fűződő Conjuring-univerzum ezáltal egy újabb darabbal bővült, de…

Slender Man (2018) (Az ismeretlen rém)

Nagyon-nagyon régen vártam annyira horrorfilmet, mint a Slenderman-sztori alapján íródott 2018-as művet. Habár rám igazán nagy hatással mindig is az igaz történeten alapuló filmek voltak, horrorfanatizmusom viszonylag kései szakaszában realizáltam,…

The Endless (2018)

The Endless (2018)

Valószínűleg Justin Benson és Aaron Moorhead neve nem cseng minden horror-rajongó fülében ismerősen, de biztos vagyok benne, hogy korábbi munkáik megemlítése már sokkal jobban rezonál a szakavatott nézők számára. Az…

Extinction (2018)

Az emberek történelmük során számos forgatókönyvet tartottak, és tartanak a mai napig is számon azt illetően, hogy miként fog egy nap fajunknak végképp leáldozni. A népszerűbb, populárisabb elméletek közül merített…

Kínzások és kivégzések XIX. – Élve megnyúzás

Több hétnyi pauzát követően folytatjuk közkedvelt sorozatunkat, amelyben a történelem leghíresebb és legkegyetlenebb kínzásait, illetve kivégzéseit mutatjuk be. A középkortól a modern korig, Amerikától Ázsiáig igyekszünk bemutatni az emberi találékonyság…

CineScience #2-Párhuzamos univerzumok

Rovatunk előző részében megvizsgáltuk a 20. század tudományos forradalmának egyik ágából, az általános relativitáselméletből következő rejtélyes objektumokat, a fekete lyukakat. A modern fizika másik tartóoszlopa azonban, ellentétben Einstein elméletével, a…

GastroGore extra – Horror Sörök vol. 2.

Nyilván nem kell nagyon ecsetelnem, hogy ezeken a borzasztóan meleg nyári napokon mennyire szörnyen jól esik egy-egy hűsítő serital. Ahogy a Kedves Olvasók, úgy a szerkesztőség tagjai is előszeretettel szokták fogyasztani…

Black Aether & Borzongás & CineGore Novellapályázat

Hölgyeim és uraim, fiúk és lányok, tisztelt olvasóink, a következő lenne a helyzet. A Borzongás Horrormagazin és a Black Aether ponyvamagazin még áprilisban jelentették be, hogy egyesítik erőiket egy nagyszabású…

Veres Attila: Éjféli iskolák (2018)

Veres Attilával készült interjúnkban többek között nemrégiben megjelent novellás kötetéről beszélgettünk. A gyűjteményt sokan várták, és mondhatni nagy elvárások övezték. Attila első regényével komolyan felrakta azt a bizonyos lécet saját…

Kriptozoológia – 24. rész – Kriptobotanika I.

Ahogy a zoológiának a botanika, úgy a kriptozoológiának a rejtélyes állatok helyett növényekkel foglalkozó testvér-tudománya a kriptobotanika. Nem annyira meglepő módon úgy tűnik, hogy a növényvilág valamilyen oknál fogva kevésbé…

Mandy (2018)

Mandy (2018)Szerkesztőségünk minden decemberben összegyűjti a következő esztendő ígéretesnek tűnő alkotásait. A legjobban várt horrorfilmek listája általában hemzseg a folytatásoktól és újrapróbálkozásoktól, ennek prózai oka, hogy általában ezekről a darabokról vannak előzetes információink ennyivel korábban. Ugyan ezek között is találhatunk magunknak kedvünkre való mókát, de kétségtelenül izgalmasabb merítést kínálnak a hirtelen felbukkanó, váratlan meglepetések, melyek derült égből villámcsapásként érik a zsáner szerelmeseit.

(tovább…)



Naked Zombie Girl (2014)

Rickey Bird Jr. közösségi finanszírozás segítségével készült rövidfilmje egy ízig-vérig bűnös szórakozás, amelyben egy szemrevaló fiatal meztelen csajszi gyilkolja a zombikat láncfűrészével. Grindhouse-fanok tehát felköthetik a gatyát, mert egy frenetikus félóra következik! (tovább…)


Supernatural Tales (2012)

supernaturaltales_thumbMivel filmünk alapvetően egy antológia – amik iránt köztudomásul gyengéd érzésekkel viseltetek -, és ráadásul még dán is, így duplán illett tematikus hetünkbe. Habár a gyűjtemény hivatalosan egy 280 perces, 16 filmet tartalmazó dupla DVD-ként látott napvilágot, nekem csak az első két kisfilmet (vagy az azt magában foglaló verziót) sikerült beszereznem, mintegy hetven perces játékidővel. (tovább…)


Night of the Living Dead (1968) (Az élőhalottak éjszakája)

nightofthelivingdead_thumbNapjainkban a zombikról szóló történetek a reneszánszukat élik, gondoljunk csak a piciny hazánkban igen csak népszerű Walking Dead szériára, vagy a nemrég elkészült World War Z című mozifilmre, nem beszélve a rengeteg kisebb költségvetésű alkotásról. Mindez azonban nem lenne lehetséges George A. Romero nélkül,aki rendkívül sok filmet alkotott a témában és  aki 1968-as független filmjével, Az élőhalottak éjszakája című művével mindörökre megváltoztatta a zombikról alkotott képünket és a horror műfaját. (tovább…)


She Kills (2016)

shekills_thumbRon Bonk filmje első blikkre egy unalomig ismételt klisékből szerkesztett, kvázi mindenféle izgalmaktól mentes, középszerű rape n revege movie is lehetne a sok közül, azonban az exploitation műfajra jellemző tünetek, és a teljesen elmeroggyant grindhouse-hangulat olyan szinten feldobja, hogy egy már-már zseniálisan brutális és fárasztó katyvasz kerekedik belőle! (tovább…)


Zombie Croc – Evil Has Been Summoned (2015)

zombiecroc_thumbElcseszetten hatásvadász című szörnyes horror, okádék CGI nélkül?! – így van, elégedetten csettinthetünk, ugyanis Robert Elkins (Zombi Isle, Nightmare at Bunnyman Bridge) mozija mentes mindenféle csúcstechnológiai zsiványságtól – továbbá kiégett egykori sztárokat és szilikonos cicababákat sem találunk benne -, helyette inkább a hagyományos mezei trükkök érvényesülnek, miközben jópofa grindhouse hangulatba ringatja a sokat próbált nézőt! (tovább…)


Dear God No (2011)

deargodno_thumbA kívülálló motorosok szubkultúráját bemutató explotation mozik világát idézi vissza James Bickert grindhouse produkciója, melyben a brutális erőszak és női testek kendőzetlen ábrázolásával próbál zsigerig hatoló élményt okozni úgy, hogy agresszióban jeleskedő kétkerekű kompániánk megannyi rablás-gyilkosság-fosztogatás után egyszer csak összetalálkozik egy titokzatos ex-náci tudóssal, de a cselekményben – ha hiszitek, ha nem – még egy bigfoot is felbukkan! (tovább…)


Kerekasztal #17: Cannibal Holocaust (1980)

cannibal_thumbRuggero Deodato olasz klasszikusa nemcsak a grindhouse éra kiemelkedő alakja, és az első film, ami a “found footage” stílust műfajjá emelte, hanem bérelt helye van az emberiség legmegrázóbb filmjeinek listáján, méghozzá előkelő helyen. Egyszerre lett a snuff moziból művészet és szociodráma Deodato kezei alatt, mégis az elképzelhető leggusztustalanabb képkockákat tárja elénk: a popcorn és üdítő mellé egy doboz Daedalon bekészítése is ajánlott. Alábbiakban szerkesztőségünk tagjai tárják elétek személyes élményeiket, látásmódjukat a film kapcsán, illetve rengeteg extrával és érdekességgel is szolgálhatunk a kannibálok világából.
(tovább…)


Ilsa: She Wolf of the SS (1975)(Ilsa, az SS nőstényfarkasa)

ilsa_thumbBár a grindhouse filmek nagy többségéhez hasonlóan az Ilsa sem mutat fel nagy művészeti értékeket, mára olyan filmtörténetileg fontos  és egyben kult státuszt ért el, amit manapság igencsak kevés mozi mondhat el magáról. A tovább után igyekszem minél több érdekes információval és részlettel bemutatni a nazisploitation filmek egyik úttörő darabját, így talán magunk is belátjuk, hogyan lett ilyen népszerű. (tovább…)