igaz történet alapján

Black Aether & Borzongás & CineGore Novellapályázat

Hölgyeim és uraim, fiúk és lányok, tisztelt olvasóink, a következő lenne a helyzet. A Borzongás Horrormagazin és a Black Aether ponyvamagazin még áprilisban jelentették be, hogy egyesítik erőiket egy nagyszabású…

The Nun (2018) (Az apáca)

Úgy hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a The Nun a 2018-as esztendő egyik legjobban várt horrorja volt. A James Wan nevéhez fűződő Conjuring-univerzum ezáltal egy újabb darabbal bővült, de…

Slender Man (2018) (Az ismeretlen rém)

Nagyon-nagyon régen vártam annyira horrorfilmet, mint a Slenderman-sztori alapján íródott 2018-as művet. Habár rám igazán nagy hatással mindig is az igaz történeten alapuló filmek voltak, horrorfanatizmusom viszonylag kései szakaszában realizáltam,…

The Endless (2018)

The Endless (2018)

Valószínűleg Justin Benson és Aaron Moorhead neve nem cseng minden horror-rajongó fülében ismerősen, de biztos vagyok benne, hogy korábbi munkáik megemlítése már sokkal jobban rezonál a szakavatott nézők számára. Az…

Extinction (2018)

Az emberek történelmük során számos forgatókönyvet tartottak, és tartanak a mai napig is számon azt illetően, hogy miként fog egy nap fajunknak végképp leáldozni. A népszerűbb, populárisabb elméletek közül merített…

Kínzások és kivégzések XIX. – Élve megnyúzás

Több hétnyi pauzát követően folytatjuk közkedvelt sorozatunkat, amelyben a történelem leghíresebb és legkegyetlenebb kínzásait, illetve kivégzéseit mutatjuk be. A középkortól a modern korig, Amerikától Ázsiáig igyekszünk bemutatni az emberi találékonyság…

CineScience #2-Párhuzamos univerzumok

Rovatunk előző részében megvizsgáltuk a 20. század tudományos forradalmának egyik ágából, az általános relativitáselméletből következő rejtélyes objektumokat, a fekete lyukakat. A modern fizika másik tartóoszlopa azonban, ellentétben Einstein elméletével, a…

GastroGore extra – Horror Sörök vol. 2.

Nyilván nem kell nagyon ecsetelnem, hogy ezeken a borzasztóan meleg nyári napokon mennyire szörnyen jól esik egy-egy hűsítő serital. Ahogy a Kedves Olvasók, úgy a szerkesztőség tagjai is előszeretettel szokták fogyasztani…

Veres Attila: Éjféli iskolák (2018)

Veres Attilával készült interjúnkban többek között nemrégiben megjelent novellás kötetéről beszélgettünk. A gyűjteményt sokan várták, és mondhatni nagy elvárások övezték. Attila első regényével komolyan felrakta azt a bizonyos lécet saját…

Kriptozoológia – 24. rész – Kriptobotanika I.

Ahogy a zoológiának a botanika, úgy a kriptozoológiának a rejtélyes állatok helyett növényekkel foglalkozó testvér-tudománya a kriptobotanika. Nem annyira meglepő módon úgy tűnik, hogy a növényvilág valamilyen oknál fogva kevésbé…

Igaz történet alapján – Skinwalker Ranch

mv5bmja1otiymju5nl5bml5banbnxkftztgwmdc3mtyymdeA Földön rengeteg olyan hely található, amelyről sokszor bizarrabbnál bizarrabb történeteket olvashatunk. Elátkozottnak tartott erdők, kastélyok, tébolydák, szigetek – ha csak a hosszú lista elejére vetünk egy pillantást. Az ilyen érdekességekben, és olykor borzalmakban bővelkedő helyekről már sokat olvashattatok ParaHelyek rovatunkban, azonban ezúttal a 2013-as Skinwalker Ranch című sci-fi-horrort ihlető eseményeknek, illetve az ezeknek helyszínül szolgáló farm történetének járunk utána.. (tovább…)


Igaz történet alapján – The Amityville Horror

take-a-look-at-these-10-posters-of-original-horror-movie-posters-and-their-remakes-which-42407133Amint azt minden horrorrajongó jól tudja, az elátkozottnak tartott házak az egyik legnagyobb alapmotívumnak számítanak a műfajon belül. Ezek közül sok ilyen helyet megismerhettetek már ParaHelyek-rovatunkban, mai cikkünkben pedig az ilyen témájú horrorok egyik legnagyobb ikonját, az Amityville Horrort megihlető eseményeknek járunk utána, amelyek az 1979-es és a 2005-ös remake jeleneteit inspirálták.  (tovább…)


Igaz történet alapján – Rémálom az Elm utcában

2B3FC7F100000578-3192500-image-a-10_1439223347285A Rémálom az Elm utcában Wes Craven 1984-es klasszikusaként írta be magát a horror történelmének nagykönyvébe. Azt hiszem, nincs olyan horror – vagy talán filmrajongó – akinek be kellene mutatni a filmet, ellenben azt jóval kevesebben tudják, hogy az álombéli gyilkos, Freddy Krueger tevékenységeiről szóló művet is megtörtént, olykor hátborzongató és rejtélyes események inspirálták. (tovább…)


Igaz történet alapján – Megszólít az éjszaka (The Mothman Prophecies)

mothman_posterAz igazat megvallva sokat gondolkoztam, hogy melyik rovaton belül írjak a Molyember legendájáról, hiszen minden további nélkül beférhetett volna Kriptozoológia-rovatunkba is. Azonban, a méltán nagysikerű Megszólít az éjszaka miatt úgy döntöttem, talán érdemesebb mégis a filmek mögött meghúzódó igaz történeteknek utánajáró sorozatunk egyik részeként beszámolni erről a véleményem szerint rendkívül érdekes jelenségről. (tovább…)


Igaz történet alapján – The Conjuring 2

Conjuring_2A héten a magyar horrorportálok közül elsőként tőlünk olvashattatok kritikát a The Conjuring várva várt második részéről, rovatunkban pedig – ahogyan azt már megszokhattátok – a filmet megihlető eseményeknek járunk utána. Az enfieldi poltergeist az Egyesült Királyság egyik leghíresebb és legtöbbet vitatott parajelenség-sorozata, amely majdnem négy évtized elteltével is megosztja a közvéleményt. (tovább…)


Igaz történet alapján – The Conjuring

Conjuring_posterHamarosan a mozikban debütál a nagy sikerű Conjuring második része és amint azt már előre tudjuk, ezúttal is állítólagosan valós események szolgálnak majd a történet hátteréül. Egyfajta ráhangolódásként úgy gondolom, érdemes áttekinteni az első részt ihlető eseményeket, így rovatunk mai epizódjában a Conjuring mögött rejlő igaz történetnek járunk utána. (tovább…)


Igaz történet alapján – A texasi láncfűrészes mészárlás

texas-chainsaw-massacre222Ahogyan más műfajok, úgy a horrorfilmek esetén is létezik néhány olyan alkotás, amelynek egyes, mára ikonikussá vált elemei a laikusok számára is ismerősnek tűnnek. Ilyenek például a Sikoly-széria gyilkosának maszkja, esetleg olyan karakterek, mint Freddy Krueger, Jason Voorhees, vagy éppen Michael Myers. Rovatunk mai részében egy hasonló hírnévvel büszkélkedő horrort,  A texasi láncfűrészes mészárlást megihlető eseményeknek járunk utána.  (tovább…)


Igaz történet alapján – The Strangers

strangers_ver4_xlgMint sok élőlénynek, az embernek is szüksége van egy olyan helyre, ahol biztonságban tudhatja magát, és amit sajátjáénak mondhat. Otthonunkban az esetek túlnyomó többségében kényelmesen érezzük magunkat, veszélyérzetünk pedig teljesen megszűnik. Mi történik azonban akkor, ha egy ilyen nem várt helyen ér valakit támadás? Ezt a meglehetősen ijesztő koncepciót veszik górcső alá a home invasion-témájú filmek, amelyek közül cikkünkben a The Strangerst megihlető eseményeknek járunk utána. (tovább…)


Igaz történet alapján – Annabelle

annabelle-doll-headshotIgaz történet alapján – a felirat, ami az elmúlt jópár év horrorfilmjeinek első filmkockáinak szinte elengedhetetlen kellékévé vált. A kezdetben sokak figyelmét megragadó címke mára közhellyé silányult, mondhatni fel sem kapjuk a fejünket, ha egy film bevezetőjében olvashatjuk. A fogalom kiüresedésének oka legfőképp abból a roppant egyszerű tényből fakad, miszerint bármilyen jó történet unalmassá válhat, ha századszorra tolják az arcunkba. (tovább…)