Mirrors (2008) (Tükrök)

mirrors_thumbA francia származású Alexandre Aja (Piranha 3D, Sziklák szeme remake, Maniac remake) a kiválóan sikerült Magasfeszültség című munkája óta megkezdett népszerűségét építi tovább ezzel, az eredetileg Into the Mirrors címre keresztelt, dél-koreai természetfölötti horror adaptációjával. A 2003-as ázsiai változatot nem találta megfelelőnek, így a tükrökkel operáló alapötlet köré egy teljesen új forgatókönyvet, és sztorit kreált, melynek izgalmas végeredményét nagyon is ajánlott megtekinteni!

Ben egy felfüggesztett rendőrnyomozó, aki jelenleg éjjeliőrként kénytelen állást vállalni egy, egykoron szebb napokat látott, mára azonban kiégett áruházban. A Mayflower folyosóin estéről-estére kísérteties dolgokat vél látni a tükrökben, amik a valóságban meg sem történtek.

mirrors_1Aztán rejtélyes körülmények között meghal a húga, ő pedig nyomozni kezd az esettel kapcsolatban, mely során kiderül, hogy az áruházat felgyújtó fazonnak szintén titokzatos körülmények között haláloztak el családtagjai, sőt ugyanazt az Esseker nevű személyt kereste, mint ő. Közben a felesége lakásában leszedi az összes tükröt, mire az totálisan zakkantnak nézi, később persze tapasztalja, hogy tényleg lakozik valami fenyegető a tükrökben. Ben az áruház alagsorában kutakodva a régi kórház romjai között aztán egyre közelebb kerül a megoldáshoz…

mirrors_2Ha úgy vesszük egy ez szimpla megszállós történet is lehetne némi csavarral, persze annál azért jóval több és komplexebb – a mi legnagyobb szerencsénkre. Majdnem két órás játékidő egyáltalán nem zavaró – talán a legvégét húzták el egy kicsit -, mert a klasszul adagolt feszültség, és a fokozatos kibomló, több réteget magában foglaló rejtély egymást támogatva szögezi oda a nézőt a karfához.

mirrors_3Kiefer Sutherland teljesen jól hozza a gyilkosság miatt poszt-traumatikus tünetekkel birkózó, szétesett zsaru figuráját, aki ha kell, mer vagány lenni, ugyanakkor pedig egy érzelmekkel átitatott, családját féltő apa/férj. Maga a film technikai része szintén teljesen rendben van; főleg a halálok, amik elég durván véresre sikerültek, haha! Igazából nincs olyan nagyobb dolog, amibe beleköthetnék, így mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani, aki egy korrekt horrort szeretne már végre látni ebbe a gagyikkal teli világban.

Értékelés: 9/10

eyescream

1 Comment on "Mirrors (2008) (Tükrök)"

  1. Én is szeretem a filmet,csak egyszerűen jobb filmeket vártam a rendezőtől,remake remake hátán(jó,a Sziklák szeme tényleg zseniális)semmi eredeti ötlet.semmi szerzői munka.

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .