képregény

Dead Squad: Temple of the Undead (2018)

Ilyen fantasztikusan hívogató címmel muszáj volt lecsekkolnom jobbára filmek zenei oldalával foglalatoskodó Dominik Hauser író/rendező Indonéziában forgatott produkcióját. Nyilván nem volt titok, mekkora hatalmas ordas hulladék lesz ez az iMDb-n…

CineScience #3- Csernobil és nukleáris katasztrófák

Az elmúlt hónapokban a Csernobil sorozatnak köszönhetően a közvélemény ismét felkapta az atomerőművek és a nukleáris fegyverek által okozható pusztítások témakörét, és egyre többen érdeklődnek a maghasadással  működő szörnyetegek mögött…

Midsommar

Midsommar (2019) (Fehér éjszakák)

Kis túlzással szinte remegő kézzel vártam Ari Aster második nagyjátékfilmjét, mivel rendezői debütálása olyan maradandó nyomokat hagyott bennem, mint kevés horrorfilm a XXI. században. Ha ehhez még hozzáadjuk a tényt,…

Dark_season 2

Dark 2. évad (2019)

Idén júniustól elérhető a Netflix német gyártású sorozatának, a Dark-nak a második évadja. A folytatás ezúttal nyolc résszel jelentkezik a korábbi tízhez képest. A helyszín továbbra is a látszólag jelentéktelen,…

Igaz történet alapján: The Serpent and the Rainbow (1988) (A kígyó és a szivárvány)

A kígyó és a szivárvány Wes Craven horrorklasszikusainak sorát gyarapítja – a rendezőnek olyan filmeket köszönhet a zsáner, mint a Sziklák szeme vagy a Rémálom az Elm utcában és a…

Azilum különszám: Árnyak az időn túlról 2. (szerk. Somogyi Gábor)

A lovecraft-i stílusban és szubkultúrában érdekelt irodalmi fanzine jóvoltából most megjelent a természetfeletti borzongást nyújtó antológia második kötete. Míg a három részesre tervezett installáció első kiadványa az 1920 és 1960…

Lauer Gábor: Mindenvörös (2018) Ajánló+Nyereményjáték

“Barátaim! Mindnyájan tudjuk, milyen vékony is az a bizonyos vonal. Az a bizonyos vonal, vagy határ élő és holt között”. Lauer Gábor új regényében Ector atyánál elmosódik a határ képzelet…

Fácángyilkosok

The Absent One ((Fasandræberne)) (2014) (Fácángyilkosok)

Alig, hogy első rejtélyüket megoldották, máris újabb feladat vár a Q-ügyosztály nyomozóira. Ezúttal egy húsz esztendeje történt gyilkosság részleteit kell kibogozniuk. Az áldozat egy tizenéves ikerpár, illetve – még ha…

Annabelle Comes Home (2019)

Idén nyáron újabb darabbal bővült az utóbbi években egyre terebélyesebbé váló Conjuring-univerzum. A történet középpontjában a már régi ismerősnek mondható Annabelle-baba áll, hiszen a készítők – sokakkal ellentétben – úgy…

Esernyő Akadémia 1 – Apokalipszis Szvit (2019)

Az amerikai Greald Way (My Chemical Romance emo-rock banda énekese) hosszasan érlelt történetét Gabriel Bá (Casanova) brazil rajzoló töltötte meg élettel, és ez később a Dark Horse égisze alatt jelent meg 2007-ben. A Vad Virágok Könyvműhelynek hála a hat füzetből álló első szériát most egyetlen kötetben összegyűjtve olvashatjuk magyar nyelven. De hogy valójában mit is akar ez a különleges képeségekkel rendelkező fiatalokat tömörítő intézet, azt nemsokára megtudjátok!

(tovább…)


10 könyv 2018-ból, amit el kell olvasnod!

A 2017-es könyvajánlónk sikerén felbuzdulva idén is úgy döntöttünk, hogy összegyűjtjük nektek, a tavalyi év 10 legérdekesebb horror és sci-fi irodalmi művét, amihez idén már a darkfantasy műfaj is becsatlakozott, illetve megdobtuk a listát két kisebb kakukktojással. A 2018-as év is igen gyümölcsöző volt a fantasztikus irodalom kedvelői számára, és nagyon örömünkre, hazánk 2017-es nagy felfedezettje: Veres Attila sem hagyta olvasmány nélkül rajongóit. De, hogy mi az a 10 mű amit szerintünk érdemes elolvasnotok? Nos, azt alant találhatjátok.
(tovább…)


Venom (2018)

Marvel Comics földönkívüli szimbiótája ugyan 2014-ben már felbukkant egy rövid jelenet erejéig a reboot-olt Csodálatos Pókember második részének végén, azonban a Sam Raimi Pókember-trilógiájának hármas számú epizódjában nyújtott teljesítménye okán sokáig nem is akartak hozzányúlni. Végül hosszas tervezgetést követően Ruben Fleischer (Zombieland) közreműködésével idén újból szintet színre lépett. És Tom Hardy kvalitásainak előzetes ismerete alapján nem is akármilyen produkciót várhatott a nézőközönség! (tovább…)


Marvel Zombies Destroy #1-4 (2012)

Értem én, hogy a Marvel Zombies egykor szebb napokat látott koncepciójáról annyi bőrt kell lehúzni, amennyi csak lehetséges – és kis kreativitással szinte a végtelenségig lehetne folytatni a sort, újabb és újabb szereplők meg csoportosulások behozatalával -, de ez a rész egész egyszerűen elhozta számomra azt a sarkalatos pontot, ahol már ténylegesen teljes élvezhetetlenség uralkodik az amúgy ötletes franchise felett. (tovább…)


Marvel Zombies 5 #1-5 (2010)

Hihetetlen, hogy ez az egykor szebb napokat látott szuperhősös-zombis franchise még mindig nem állt le! Szerintem nem csak én érzem úgy, hogy teljesen kifulladt az egész, de ők csak próbálják tovább és tovább és tovább görgetni valahogy ezt az amúgy vagány koncepciót, de totál erőtlenül és izzadságszagúan. Most éppen úgy, hogy füzetenként több, különféle alternatív valóságokban utazva harcolnak harmadrangú szuperhőseink az adott világokban lévő zombiféleségek ellen. (tovább…)


Marvel Zombies Return #1-5 (2008)

Ezúttal a multiverzum egy, a mi Földünkhöz kísértetiesen hasonlító világában folytatódnak a Marvel Zombie szuperhőseinek kalandjai. Az öt füzetes történetben öt főbb szereplővel (Pókember, Iron Man, Rozsomák, Giant-Man, és Hulk) meséli el az anti-hősök legújabb, húsra éhes kalandjait, ráadásul egy minden eddigieknél nagyobb csattanóval a végén! (tovább…)


Marvel Zombies 4 #1-4 (2009)

Igazából már a Marvel Zombies harmadik részének végén beköszönt az új felállás, de teljes mellszélességében csak most mutatkozik be a Midnight Sons névre keresztelt, különleges képességű szörnyekből álló védelmi csoportosulás. Természetesen ők is az újból felbukkanó zombi-szupervírus ellen harcolnak az A.R-M.O.R. támogatásával, csak ezúttal mindezt a Karibi-térségben teszik. (tovább…)


Marvel Zombies 3 #1-4 (2007)

Az előző részektől eltérően a Marvel Zombies harmadik epizódja már egy teljesen másik felállással készült – ezúton köszöntjük Fred Van Lente írót, valamint Kev Walker és Greg Land illusztrátorokat -, de nem csak a kreatív crew változott, hiszen az eddig kalandokban részt vevő szuperhősök zombis változatai sem villantják már meg magukat. Mégis egy sokkal borongósabb és horrorisztikusabb környezetben játszódó, dimenziókon átívelő, ugyanakkor kevésbé tipikus, de annál pörgősebb Marvel kalandot kapunk! (tovább…)


Marvel Zombies 2 #1-5 (2007)

A képregény azután veszi fel a fonalat, hogy a Marvel Zombies egyfüzetes kiadványában, a Dead Days-ben a járvány szinte az egész világon végig söpört, miközben Ashely J. Williams az események közepébe csöppenve megpróbál újra visszakerülni a saját világába, de a zombi szuperhősök csak szaporodnak és szaporodnak… (tovább…)


Marvel Zombies: Dead Days (2007)

A Marvel Zombies, vagyis egy földönkívüli vírus hatására bezombult szuperhősök koncepciójának következő epizódja csupán egyetlen füzetben realizálódik, de mind grafikailag (Sean Philips), mind történetében (Robert Kirkman) szórakoztató időtöltést tud biztosítani azoknak a rajongóknak, akik kíváncsiak a Marvel Zombi Univerzum cselekményeinek kezdetére. (tovább…)