kivégzések

Hold the Dark (2018)

Az utóbbi pár év termését elnézve akár azt is mondhatnánk, kezd kialakulni egyfajta trend a thriller műfaját illetően; a megfelelően megkomponált, tipikus környezetbe helyezett bizarr gyilkossági ügyeken alapuló filmek ugyanis…

Kryptozoológia – 27. rész – Crosse atkái

Egy korábbi epizódunkban említettük, hogy a mesterséges élet létrehozásának lehetősége már a középkorban is megmozgatta a természettudományok művelőinek fantáziáját. Az irodalomban kétség kívül Mary Shelley először 1818-ban kiadott Frankenstein című…

Summer of 84 (2018)

Úgy tűnik a Netflix kábelcsatornán futó (első és második után lassan harmadik évadjához közeledő) Stranger Things által gerjesztett hatalmas retro-hullám csak nem akar apadni. Erre a legeklatánsabb példa a Turbo…

Venom (2018)

Marvel Comics földönkívüli szimbiótája ugyan 2014-ben már felbukkant egy rövid jelenet erejéig a reboot-olt Csodálatos Pókember második részének végén, azonban a Sam Raimi Pókember-trilógiájának hármas számú epizódjában nyújtott teljesítménye okán…

Downrange (2017) (Defekt)

A már-már polihisztorként tevékenykedő, japán származású Ryuhei Kitamura producer, színész, vágó, illetve vizuális effektusokért felelős szakember, de leginkább mégiscsak rendező –  olyan filmekért felelős, mint az Éjféli etetés vagy a…

Halloween (2018)

Halloween (2018)

Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy melyik a tíz kedvenc horrorfilmem, akkor általában a frappáns melyik évtizedből válasszal viszem tovább a beszélgetést. Az elkerekedő szemek hatására inkább átfogalmazom a kérdést. Természetesen…

UFO (2018)

Éppen a minap beszélgettünk UFO-fan kollégámmal, Absvrd-dal arról, hogy vajon manapság mivel is lehetne megfogni a téma iránt fanatikus nézőket, mint például minket. Jó rég volt utoljára olyan alkalom, hogy…

The Nun (2018) (Az apáca)

Úgy hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a The Nun a 2018-as esztendő egyik legjobban várt horrorja volt. A James Wan nevéhez fűződő Conjuring-univerzum ezáltal egy újabb darabbal bővült, de…

Slender Man (2018) (Az ismeretlen rém)

Nagyon-nagyon régen vártam annyira horrorfilmet, mint a Slenderman-sztori alapján íródott 2018-as művet. Habár rám igazán nagy hatással mindig is az igaz történeten alapuló filmek voltak, horrorfanatizmusom viszonylag kései szakaszában realizáltam,…

Kínzások és kivégzések XIX. – Élve megnyúzás

Több hétnyi pauzát követően folytatjuk közkedvelt sorozatunkat, amelyben a történelem leghíresebb és legkegyetlenebb kínzásait, illetve kivégzéseit mutatjuk be. A középkortól a modern korig, Amerikától Ázsiáig igyekszünk bemutatni az emberi találékonyság…

CineScience #2-Párhuzamos univerzumok

Rovatunk előző részében megvizsgáltuk a 20. század tudományos forradalmának egyik ágából, az általános relativitáselméletből következő rejtélyes objektumokat, a fekete lyukakat. A modern fizika másik tartóoszlopa azonban, ellentétben Einstein elméletével, a…

Kínzások és kivégzések XIX. – Élve megnyúzás

Több hétnyi pauzát követően folytatjuk közkedvelt sorozatunkat, amelyben a történelem leghíresebb és legkegyetlenebb kínzásait, illetve kivégzéseit mutatjuk be. A középkortól a modern korig, Amerikától Ázsiáig igyekszünk bemutatni az emberi találékonyság szülte legpokolibb módszereket a fájdalom okozására. Következzék a 19. epizód, amelyben ismételten egy olyan kínzást mutatunk be, amelynek célja a fájdalomküszöb teljes kimaxolása.

(tovább…)


Kínzások és kivégzések XI. – A patkányok

patkany-kinzasokRég jártunk már a kínzások és kivégzések földjén, itt az ideje egy rövidke kis epizódban megemlékeznünk egy újabb kétségkívül kreatív és elborzasztó módszerről, amely végtelenül egyszerű, ám annál kegyetlenebb módon végez az áldozattal. Mai főszereplőink a patkányok lesznek, akik ha kell, bizony nemes egyszerűséggel átrágják magukat az emberi testen a szabadulás érdekében.

(tovább…)


Kínzások és kivégzések X. – Alvásmegvonás

56cb7b001500002a000b07b3Aludni jó dolog, talán a világon a legjobb. Főleg egy álmoskás, borongós hétfő reggelen tudnánk ezt nagyon értékelni, nem pedig hétvégén, de azért ne is tagadjuk le, imádunk durmolni. Ha nem alszunk eleget, nyűgösek vagyunk, hisztizünk, nem is lehet hozzánk szólni. Ezek a “kínok” azonban eltörpülnek amellett, ha valaki 5-6 napon keresztül nem alhat. Az egyik legkreatívabb és legfélelmetesebb kínzási módszer az alvásmegvonás, amely nagyon könnyen vezethet halálhoz – ez mai rovatunk témája. Mostani cikkünkhöz pedig örömmel csatlakozott Absvrd kolléga, aki a híres orosz alvási kísérletet mutatja be nektek.

(tovább…)


Kínzások és kivégzések IX. – Élve megfőzés

cath15 A nép akarata szent, a Facebook-oldalunkon magasan az élve megfőzés kapta a legtöbb szavazatot a hét témájául, így most erről írnék. Persze a karóbahúzás és a szétszakítás perverz fanatikusai se csüggedjenek, hamarosan terítékre kerül ez a két módszer is. No, de ne is fecséreljük tovább a szót! Kuktasapkákat elő, jön egy különösen gusztustalan és förtelmes kivégzés.

(tovább…)