klasszikusok újragondolva

3%

3% (2016-)

 Ha a cikk elejét azzal kezdem, hogy egy brazil sorozatot fogok bemutatni, sokaknak Izaura, José Armando és Esmeralda fog beugrani, és azt hiszik, poénkodok. Sajnálatos, hogy a brazil filmművészetnek csupán…

Sütő Fanni: Csudapest világvége (2020)

Alig néhány hete jött ki a Dunwich Marketnél a Rémtörténetek járvány idejére című lovecrafti, weird és kozmicista novellákat tartalmazó gyűjtemény, ismét egy ingyenesen elérhető kötettel örvendeztettek meg minket. Ezúttal Sütő…

The Grudge

The Grudge (2020) Az átok háza

A távol-keleti horrorfilm-gyártás aranykora az ezredforduló környékére tehető. A ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején szinte csak arany termett Ázsiában, a felhozatalban hemzsegtek az időtálló alkotások. A legaktívabb…

The Invisible Man Returns (1940)

A Universal stúdió a ’40-es évekre felépítette a történelem első filmuniverzumát sikerműveinek folytatásaival,  melyekkel a korabeli horror egyedülálló uralkodójává lépett elő. 1940-ben Drakula illetve Frankenstein szörnye után H.G. Wells legendás…

Cecil Hotel

ParaHelyek – Cecil Hotel

 Mielőtt az ember vakációra indul, gondoskodik arról, hogy a lehető legmegfelelőbb szállást foglalja le magának. Ám ha nem rendelkezik kellő helyismerettel, könnyen előfordulhat, hogy egy sor kellemetlenséggel találja szemben magát…

Rémtörténetek járvány idejére (2020) (Összeállította: Somogyi Gábor és Tomasics József)

Maradj otthon, de nézz be az ágy alá! – ezzel az alcímmel indította útjára a The Black Aether és az Azilum magazin közös elektronikus kiadványát ezekben az embert próbáló időkben….

„Ő még nem tudta, hogy mindent meg fog változtatni” – Gothic-trilógia I

Kényszerű bezártságunk okán napi szinten gondolkodunk el rajta, hogy mihez kezdjünk magunkkal. Akinek a keresőmotorja erre van ráállva, annak rendszeresen dobja fel a pápaszem ilyen-olyan hirdetése, hogy mivel játszhatunk abban…

long island elveszett lányok

Serial Chillers különkiadás: Lost Girls (2020) (Elveszett lányok)

A Serial Chillers ezúttal egy újdonsággal foglalkozik, a Netflix gondozásában látható egyik legújabb filmmel. Az Elveszett lányok, amit a dokumentumfilmjeiért már két ízben Oscar-díjra jelölt Liz Garbus rendezett, egy hete elérhető. A történet…

A Platform (2019)

A Platform disztópikus világa egy börtön – egy orosz rulett, ahol ha a sors nem kedvez a rabnak, akkor 30 napig étel nélkül kell kibírnia – míg ha szerencsés, egy…

Locke & Key (2019) (Kulcs a zárját) 1. évad

Joe Hill és Gabriel Rodriguez több mint zseniális dark fantasy képregényét előbb a Fox, majd a Hulu kezdte el fejleszteni, aztán végül átkerült a Netflix-hez, hogy legnagyobb örömünkre egy tízrészes…

A kívülálló

The Outsider (2019) (A kívülálló) 1. évad

A két részesre bontott AZ-remake megcáfolhatatlan sikerei után szinte azonnal kitört King revival-hullám kapcsán talán nem kell csodálkoznunk azon, hogy Stephen King egyik legújabb művére ilyen hamar lecsaptak, és már…

Color Out Of Space

Color Out Of Space (2019)

Aktuális kritikánk tárgya nem véletlenül szerepelt szerkesztőségünk 2020-as legjobban várt horrorfilmjeinek listáján, a Color Out Of Space több szempontból is nagyon érdekes projektnek tűnt. Elsőkörben, mint minden H.P. Lovecraft-adaptáció, ezt az…

Servant

Servant (2019) 1. évad

2019 végére végleg beköszöntött a digitális televíziózás aranykora, új szolgáltatók megjelenésével tovább bővült a már korábban is pazarnak monható kínálat. A korábban kiemelkedő triumvirátus (Netflix, Hulu és Amazon Prime Video)…

The Invisible Man (2020) (A láthatatlan ember)

Mikor a Universal stúdió 2017-ben bemutatta A múmia című művét, egy saját filmuniverzumot szeretett volna elindítani klasszikus szörnyei segítségével, mint a ’30-as és ’40-es években. A képbe H.G. Wells híres…

The Invisible Man (2020) (A láthatatlan ember)

Mikor a Universal stúdió 2017-ben bemutatta A múmia című művét, egy saját filmuniverzumot szeretett volna elindítani klasszikus szörnyei segítségével, mint a ’30-as és ’40-es években. A képbe H.G. Wells híres karaktere, Griffin, a láthatatlan ember is bekerült, aki 80 évvel ezelőtt 6 filmen át rémisztgette a nagyérdeműt és akit nem kisebb név, mint Johnny Depp alakított volna a vásznon.  Azonban A múmia kritikai és pénzügyi bukása után a stúdió jegelte a filmuniverzum koncepciót, és úgy döntött, karaktereinek inkább egyéni alkotásokat ad. Így került a képbe a Blumhouse stúdió, aki felkarolta A láthatatlan ember-t és egy teljesen új történetet mutatott be nekünk, függetlenül az eddigi művektől. A filmet szerkesztőségünknek volt szerencséje a premier előtt megtekinteni, köszönjük szépen a UIP Duna Film-nek.

(tovább…)


The Mummy (2017) (A múmia)

A napokban debütál a Universal Pictures legújabb durranása, a Múmia című film, mellyel elindítják az úgynevezett Sötét Univerzumot, mely olyan klasszikus szörnyetegek közös világa lesz, mint Frankenstein mennyasszonya, a Fekete lagúna teremtménye és természetesen jelen cikkünk tárgya, a Múmia. A stúdió nem titkolt célja ezzel egy közös univerzum, a Marvel illetve a DC példáját követve, amely talán felidézi és tiszteleg a ’30-as, ’40-es évek nagy filmjei előtt. Mint minden ilyen univerzum-indító alkotáson, a Tom Cruise és Russel Crowe által fémjelzett Múmián is hatalmas nyomás volt. Lássuk tehát, hogy sikerült a Universal startja, melyet a Star Trek filmekben is jelentősen közreműködő Alex Kurtzman rendezett. (tovább…)


Penny Dreadful (2014-2016) (Londoni rémtörténetek) 2. évad

penny dreadful season 2 thumb okBevallom őszintén egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy érdemes folytatnom a Vanessa Ives (Eva Green) köré csoportosuló horror all-stars csapat londoni kalandjait, de végül úgy voltam vele, hogy 10 epizódnyi időt még megérdemelnek az életemből. Ugyan az első évad jó móka volt, de valahogy összességében nem voltam annyira lenyűgözve, ráadásul John Logan (Spectre, Skyfall) showrunner alapötlete kicsit izzadságszagúnak hatott. A tv-sorozatok világában azonban a nézettség az úr, így a Showtime berendelte a következő évadot, aminek a központi történetfonala kifejezetten érdekesnek tűnt számomra, így némi hezitálás után a lovak közé csaptam. (tovább…)