Howling II: Stirba – Werewolf Bitch ((Howling II: …Your Sister Is a Werewolf)) (1985) (Üvöltés 2 – A nővéred egy vérfarkas)

howlling2_thumbAz Üvöltés c. klasszikusról nem szeretnék ódákat zengeni, azt azonban nem árt leszögezni, hogy tényleg egy minden szempontból korrekt vérfarkasos horrorfilm született az Úr 1981-dik esztendejében, amihez a rendező, bizonyos Joe Dante sem keveset tett hozzá. Az eredeti regényt szerző Gary Bradner-nek mégsem tetszett annyira ez az adaptáció, így fogta magát, és a folytatásra felcsapott társ-forgatókönyvírónak, ha másért nem, mivel ez az epizód az ő második regényét veszi alapul. Vérfarkas-sagánk folytatásában tehát a messzi Erdélybe kirándulunk, ahol a farkaskirálynő éppen születésének tízezredik évfordulóját ünnepli…

Film kezdetén az előző rész főszereplőjét, Karen White kisasszonyt temetik, aki rejtélyes módon halálozott el. Testvére, Ben megpróbálja kideríteni, hogy mi történhetett vele, aztán igencsak meglepődik, amikor egy Stefan nevű rejtélyes ürge elárulja, hogy a húga maga is egy vérfarkas volt, amit az átváltozásról szóló videó felvételekkel igazol. Stefan ezután a temetőbe indul, hogy a koporsóban fekvő, tetszhalott Karent egy karóval végleg megszabadítsa a szenvedéstől, mire Ben és Jenny (Karen kollégája) természetesen megpróbálják megakadályozni, de aztán őket is betámadja vérfarkasok egy csoportja. Egyik haldokló fenevad aztán kinyögi, hogy Stirba a vérfarkas királynő Erdélyben tartózkodik, így hát oda utaznak mind a hárman.

howling2_1Útjuk során likvidálnak még egy-két dögöt, majd a hotel 666. szobájában jót kettyintenek, mármint Ben és Jenny. A helyi fesztiválon Ben összespanol egy törpével, és elmennek megnézni Stirba kastélyát, de az észreveszi őket, és menekülniük kell, közben pedig random helyi farkasemberek elrabolják Jenny-t. Erre Stefan, Ben és néhány helyi arc szentelt vízzel és ezüst lövedékkel felfegyverkezve megindul a vérfarkasok ellen…

howling2_2Hogy miben más, mint az első rész?! Hát többek között abban, hogy az egész cselekményt a napfényes Los Angelesből a sötét, misztikusnak ható Erdélybe helyezték át, és egyúttal a költségvetést is erősen megnyirbálták. Továbbá úgy hozta a sors, hogy a mindig kimért Christopher Lee egyszerű halandóként (gondolom elsősorban nézőcsalogatóként) lép a színre, és úgy irtja a farkasdögöket.

howling2_3Egy vérfarkas-threesome közben részletesen bemutatkozik Stirba, a csillapíthatatlan szexuális étvágyú, erotikusan szőrös vérfarkas-királynő (!), de nyughatatlannak tetsző nyájával is találkozhatunk a kastélybeli orgián – szintén egyfajta eyecandy-feeling akart lenni. Groteszk törpék és megelevenedő démon-paraziták próbálják fenntartani a feszültséget, amit az átváltozások közeli képein (szőrnövekedés, arcmegnyúlás, karmok kifejlődése stb.) próbáltak csatasorba állítani, több-kevesebb sikerrel. Fiatalos lendület, csöcsök, pajzánkodás, némi okkult felhang, de az összképet nézve az egész mégis meglehetősen silányra sikerült.

Értékelés: 5/10

eyescream

Be the first to comment on "Howling II: Stirba – Werewolf Bitch ((Howling II: …Your Sister Is a Werewolf)) (1985) (Üvöltés 2 – A nővéred egy vérfarkas)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .