mángorló

TranslatePasta #04 – 1999 (2. rész)

Ugyan a tervezettnél majdnem kétszer több időt vett igénybe, végre elkészültem TranslatePasta rovatunk következő fordításával, az előző részben megkezdett 1999 második, egyben befejező részével. Ígéretem szerint a végén egy kis…

Fullmetal Alchemist live-action (2017) (Hagane no renkinjutsushi)

Amióta felröppent a hír, hogy az egyik kedvenc animémből film fog készülni, és kijöttek az első trailerek es teaser-ök, tűkön ülve vártam a pillanatot, hogy a 2017. december elsejei Japán…

The Ritual (2017)

Minden tisztességes horror rajongó tudhatja, hogy az erdőkben való túrázás korántsem olyan veszélytelen, mint azt a naiv, hétköznapi ember sejtené. A természet lágy öle – legyen bármilyen gyönyörű – bármikor…

The Cloverfield Paradox (2018)

A Cloverfield készítői annak idején 2008-ban elérték azt, amit azóta is csak nagyon keveseknek sikerült. A found footage műfajában olyat alkotni, amit a szubzsánert kevéssé – vagy egyáltalán nem –…

Hellraiser: Judgement (2018)

Ritkán fordul elő olyan, hogy egy horrorfilmet jó előre, már az első előzetes megjelenése előtt temetünk – a Hellraiser franchise tizedik felvonása, a Hellraiser: Judgement esetében azonban nem sok más…

hentes kurva félszemű léderer

A hentes, a kurva és a félszemű (2017)

A gótikus regények a megírásuk időpontjához képest a múltban (vagy egy, a múltat idéző helyen), nyomasztó környezetben játszódnak, ahol az emberi és a természetfeletti terror egyaránt kínozza a karaktereket, a…

Kínzások és kivégzések XVII. – A hóhérok

A méltán népszerű Kínzások és kivégzések rovatunkban már számtalan kegyetlen és embertelen kínzással foglalkoztunk. Megismerhettetek korábban egészen extrém ázsiai kínzásokat, szokványosabb, de mégis meglepően sokkoló kivégzési technikákat, valamint olyan kegyetlenkedéseket,…

The Mangler 2 (2002) (Mángorló 2)

Már az első – finoman szólva is meglehetősen felejthetőre sikerült – adaptáció után a kanadai Michael Hamilton-Wright magára vállalta, hogy elkészíti (megírja és megrendezi) a direkt videós folytatás egy erősen kibernetikus változatát, amelyben a Mángorló ezúttal egy számítógépes vírusként kapott helyet. A végeredmény pedig pont annyira lett élvezetes vagy szórakoztató, mint mondjuk a Fűnyíró ember második része. (tovább…)


The Mangler (1995) (A mángorló)

Horror-karrierjét zseniálisan indító Tobe Hooper – olyan klasszikusokkal a háta mögött, mint a TCM vagy Poltergeist, hogy csak legismertebb műveit említsem – leszállóágának a nézhetetlenség határát súroló Halottasház mellett ékes bizonyítéka ez az 1995-ben elkövetett gagyesz Stephen King adaptáció, melyben hőseinknek egy ördöggel kötött szerződés során megelevenedő mosodai géppel kell megküzdeniük, ugye hogy ti sem találtok rá szavakat?! (tovább…)