Masters of Horror S01E02 – Dreams in the Witch-House (2005)(A Horror Mesterei – Rémálmok a boszorkánylakban)

ditwh_thumbHa azt mondom, hogy egy Lovecraft történetről van szó, ki más jöhetne szóba, mint Stuart Gordon? Aki esetleg névről nem ismerné, neki köszönhetjük a Re-Animator trilógiát, a Dagon – Az elveszett sziget és a Tágra nyílt elme című feldolgozásokat. Egy gyermekevő boszorkányos sztorit választott, főszereplőül pedig a Dagonban már bizonyított Ezra Goddent tette meg. A tovább után kicsit belemerülünk a történetbe, tartsatok velem!

Az eredeti írás inkább csak inspirációul szolgált, erősen meg lett fazonírozva a jelenkor buta amerikai televíziónézőjének igényeihez igazítva. A főszereplő egy szakdolgozatán dolgozó egyetemista srác, aki erősen belemélyedt a matematikába. A lehető legolcsóbb albérletet veszi ki, ami a barátságtalan, bolond, üvöltő gyerekkel rendelkező lakóközösségen kívül egy szörnyű titkot is rejt: tudniillik egy gyermekgyilkos boszorkány tulajdona volt hajdan, akinek emberfejű patkány társát azóta is emlegeti a helyi folklór.

ditwh1William elfoglaltságai ellenére hamar összemelegedik a szomszéd lakásban élő leányanyával és gyermekével. Szívességből betömi az egérlyukakat a lakásában, majd mikor a sajátjában is körülnéz, felfedez egy olyan furcsa szöget, ahol feltételezései szerint dimenziók közti átjárás lehetséges. Nemcsak ettől az izgalomtól, hanem az egyre sűrűsödő éjszakai lidércnyomásoktól sem tud szegény aludni. A képet gondolom fél pillanat alatt összerakjátok, így nem is részletezem tovább. Összességében azt mondhatom, hogy a novellával nem lehet összehasonlítani minőségben. Ez egy igazi B-kategóriás, kicsit gagyi horror,  ami leginkább egy durvább Bűbájos boszorkák epizódra emlékeztetett.  A lovecrafti alapgondolatok miatt azért szerethető, de a sorozaton belül is csak gyenge középszer.

ditwh2Végül csak annyit, hogy bár nézhető, de az eredeti mű ismeretében iszonyú nagy csalódás, és nagyon felháborító, hogy mennyire nem használta ki az író zseniális sztorijának lehetőségeit. Ha nem is várhatunk el bárkitől hasonló atmoszférateremtést, de a borzasztó képi világnál és vérlázító trükköknél (pl. a lila villódzás) jogosan várhatunk többet a pénzünkért (ill. időnkért).

értékelés: 6,5/10

DeerWoman

Be the first to comment on "Masters of Horror S01E02 – Dreams in the Witch-House (2005)(A Horror Mesterei – Rémálmok a boszorkánylakban)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .