midnight hour

Stephen King adaptációk 2019-ben

Aki nem egy kő alatt élt mostanában, annak nagy valószínűséggel feltűnhetett, hogy az utóbbi években egyfajta hirtelen jött revival-hullámként mind több és több King feldolgozást kaptunk, az AZ című (remake)…

Bird box (2018)

Évekkel ezelőtt Josh Malerman gondolt egyet és zenészi karrierjét feldobva könyvet kezdett írni. Ebből lett a posztapokaliptikus horror, a Madarak a dobozban (KATT a cikkre), amit nemcsak a kritikusok, de…

2018 Top 10 – Szerkesztőségi toplista

Ragaszkodva a szokásokhoz, az idei év végén is jelentkezünk már-már hagyományossá váló toplistánkkal, amelyben a 2018-as esztendő legjobb alkotásait – filmek és sorozatok terén egyaránt – szeretnénk nektek összegyűjteni. Természetesen…

Aquaman (2018)

A napokban érkezett a mozikba a DC Comics legújabb filmje, mely (immáron sokadjára) megpróbálja helyére állítani a képregénykiadó filmes univerzumának hírnevét. Eme igencsak nehéznek tűnő feladatot ezúttal az egyik legjobban…

Cargo (2017)

Az utóbbi években számos próbálkozást láttunk arra, hogy a zombizsáner klisébe-fullasztása helyett (mellett) valami újjal is előrukkoljanak nekünk a jobbára szorgosabb, mint tehetséges filmkészítők. Az egyik véglet a minél több, gyorsabb,…

Journal 64 (2018) (A 64-es betegnapló)

A Q-ügyosztály eseteinek legújabb része, A 64-es betegnapló januárban startol a magyar mozikban. A Jussi Adler-Olsen regényei alapján készült filmsorozat szárnyaló népszerűségre tett szert az elmúlt években: olyan krimikről van…

ház, amit jack épített

The House That Jack Built (2018) (A ház, amit Jack épített)

Sokadszorra puffogtatjuk el idén ezt a mondatot, hogy az év leginkább várt horrorjáról lesz szó. Így volt ez az Örökséggel, a Suspiria remake-jével, de ide citálhatom akár Az apácát is,…

A novellapályázat margójára

Több mint 105 szerző és 130 novella. Pusztán átolvasni a beküldött műveket impozáns feladatnak bizonyult – értékelni még nehezebb. A The Black Aether oldalán pár napja már olvasható az eredmény,…

Summer of 84 (2018)

Úgy tűnik a Netflix kábelcsatornán futó (első és második után lassan harmadik évadjához közeledő) Stranger Things által gerjesztett hatalmas retro-hullám csak nem akar apadni. Erre a legeklatánsabb példa a Turbo…

Venom (2018)

Marvel Comics földönkívüli szimbiótája ugyan 2014-ben már felbukkant egy rövid jelenet erejéig a reboot-olt Csodálatos Pókember második részének végén, azonban a Sam Raimi Pókember-trilógiájának hármas számú epizódjában nyújtott teljesítménye okán…

predator

Predator (2018) (Predator – A ragadozó)

Minden idők egyik legismertebb, legnépszerűbb sci-fi szörnye, a Predator visszatért. Mi sem remekebb alkalom arra, hogy némiképpen áttekintsük a ragadozók eddigi pályafutását, és mindennek fényében értelmezzük az új filmet.  …

Kínzások és kivégzések XIX. – Élve megnyúzás

Több hétnyi pauzát követően folytatjuk közkedvelt sorozatunkat, amelyben a történelem leghíresebb és legkegyetlenebb kínzásait, illetve kivégzéseit mutatjuk be. A középkortól a modern korig, Amerikától Ázsiáig igyekszünk bemutatni az emberi találékonyság…

The Midnight Hour (1985) (Amikor éjfélt üt az óra)

Mindannyian éreztük már azt a kissé nyomó érzést a torkunkban, ami folyamatos, akut sajgásként realizálódott a gyomrunkban,és amit az váltott ki, hogy mit vegyek fel halloween éjszakájára, hogy enyém legyen a legrémisztőbb jelmez címe, ugye? Egy-két farsangi busót leszámítva, gyanítom nem sokan helyeseltek, mert lássuk be, ez az ünnep távol ál tőlünk, mint Szunditól az éberség.

(tovább…)