mitológia

Kontroller-horror – Mortal Shell béta

Amikor egy pár hónappal ezelőtt megláttam a Mortal Shell nevű, valamikor idén érkező játék első beharangozóját, rögtön tudtam, hogy nekem való játék lehet. A Souls-széria megrögzött rajongójaként én is, mint…

bernardo homolka

Serial Chillers XXX.: Paul Bernardo és Karla Homolka / Karla ((Deadly)) (2006)

 A Serial Chillers nem először merészkedik gyilkos párok történetét körüljárni, melyek különleges párkapcsolati dinamikájukat tekintetbe véve sokszor még mélyebb borzalmakat rejtenek, mint a magányos elkövetőké. A legtöbb esetben ilyenkor az…

The Room (2019) (A szoba)

Ha ne adja az ég, olyan helyzetbe kerülnétek, hogy párotokkal már a második vetélésen vagytok túl és nagyon úgy tűnik, hogy természetes úton nem lehet saját gyereketek, mit csináltok? Megpróbáltok…

Goli otok

ParaHelyek – Goli otok

Horvátországba az emberek általában nyaralni mennek, leszámítva a helyi lakosokat persze. Volt azonban a történelemnek néhány olyan sötét évtizede, amikor bizonyos személyek számára szó sem volt semmiféle nyaralásról. Az Adriai-tengeren,…

The Lodge (2019) (Téli menedék)

Az idei év leginkább várt filmjei között említettük, mégis csak a nyári melegben kerül sor a Téli menedék kritikájára. A Veronika Franz és Severin Fiala rendezőpáros nevével fémjelzett darab hű…

Tokyo Ghost (2020)

Rick Remender író (Orgyilkos osztály) és Sean Murphy rajzoló (Hellblazer), valamint a színező Matt Hollingsworth (Hulk: Szürke, Batman: Fehér) csapata egy olyan kiábrándító jövőbe kalauzol minket, ahol a technológiafüggő társadalmat…

Predator: Hunting Grounds (PC, PS4)

A láthatatlan, maszkos vadászt szerintem senkinek sem kell bemutatnom. A ’87-ben megelent Ragadozó mára popkultúrális ikonnak számít. Számtalan filmben, könyvben, képregényben és videojátékban szerepelt. Karaktere egyszerre rémisztő, még is szerethetően…

Mortal Kombat Legends: Scorpion’s Revenge (2020)

Aki a kilencvenes években volt fiatal, annak talán nem kell bemutatnom a játéktermek egyik hatalmas kedvencét, a Midway nevű cég brutális kivégzésekkel hatalmas népszerűségre szert tevő verekedős akciójátékát. Az 1992-ben…

Kryptozoológia – 29. rész – Magyar kriptidek

Az ősi magyar hitvilágban és a pogány hiedelmek szerint számtalan csodás képességgel rendelkező legendás (emberfeletti) lény előfordult nálunk – hogy csak a legismertebbeket említsem: markoláb, garabonciális, táltos vagy  ott vannak…

vérfarkas

Kryptozoológia – 28. rész – Vérfarkasok

Habár a kryptozoológia csupán érintőlegesen tárgyalja a vérfarkas és egyéb emberből állattá változni képes lények témakörét – mivel a jelenséget csupán népmondai, mitológiai, esetlegesen vallási eredetűnek tekinti -, azért én…

Azilum 16: Al Azif/Necronomicon (szerk. Somogyi Gábor)

Itt az ideje ismét elmerülni Lovecraft világában, akár az író saját műveiről van szó, akár másról, akit (akiket) ő ihletett. Megérkezett az Azilum magazin aktuális száma, benne sok-sok főhajtással a…

Fekete Karácsony

Black Christmas (2019) (Fekete Karácsony)

A Fekete Karácsony cím remekül cseng a slasher szubzsáner szakértőinek fülében, hiszen Bob Clark 1974-es klasszikusa abszolút időtálló alkotás. Glen Morgan 2006-os remake-je már csak nyomokban idézi meg a nagy…

Stephen King: Emelkedés (2020)

Mielőtt még a kezünk közé kaparinthatnánk a július hónapra beígért, külföldi kritikát által egybehangzóan pozitívan értékelt Az Intézetet, az Európa Kiadó április végén megjelentette a kedvenc horror-gurunk Emelkedés című kisregényét. Azonban,…

Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről (2019)

Az Agave kiadó ezúttal Svédország legismertebb SFF (science fiction and fantasy) szerzőjét hozta el magyar nyelven, akinek hajmeresztő, furcsa írásokat tartalmazó novelláskötetében éppen úgy feltűnnek a skandináv mitológia és az északi mondavilág természetközeli lényei, mint a hétköznapok szürkeségéből kilépő totálisan agyament szürreális fikciók. Legyenek azok a fantasy, weird vagy éppen steampunk stílusokba öltöztetve, atmoszférájuk minden esetben magával ragadja az olvasót! (tovább…)


Ghoul (2018)

Egy egyedi (mini)sorozatot mutatunk be nektek, ami az arab mitológia teremtményén, a “Ghoul”-on alapul. Egy poszt-apokaliptikus indiai világban, ahol a könyvek tiltottak és teljes a diktatúra, Nidu, egy fiatal vallató a saját apját kénytelen feladni a hatóságnak. Ezt követően élete első igazi kihívása több lesz, mint amire számított – a mitológia és a valóság keveredik ebben az érdekfeszítő minisorozatban, ami izgalmas perceket hoz a nézőknek. (tovább…)


Neil Gaiman: American Gods (2001) (Amerikai istenek)

amerikai istenek thumbNem tudom, olvasóink között mennyien vannak, akik ismerik Neil Gaiman legendás képregénysorozatát, a Sandmant (négy kötetét magyarul is kiadták). Az álmok uráról szóló sorozat különböző, elvont fantasy koncepciókat, újraértelmezéseket vonultatott fel. Ennek számomra (és mások számára) egyik legérdekesebb pontja volt a “Season of Mists” történetvonal, melyben Gaiman egy igen érdekes vallásképet tárt az olvasók elé. Évekkel később ezt az értelmezést fejtette tovább egyik legismertebb és legsikeresebb kötetében is – ez volt az Amerikai Istenek.
(tovább…)


American Gods (2017) (Amerikai Istenek) 1. évad

American GodsAz idei évben egyértelműen elkényeztetnek bennünket új sorozatokkal, azzal párhuzamosan, hogy számtalan zseniális alkotás futtatta ki utolsó évadát 2017-ben. Az egyik leginkább várt széria Neil Gaiman (The Sandman, Coraline) Amerikai Istenek című regényéből készült, és igencsak nagy érdeklődéssel vártuk, hogy hogyan fog sikerülni. Ez is azon művek közé tartozik, melyek kiválóan is elsülhetnek, de a katasztrofális végkimenetel sem volt kizárható. Elsőként úgy döntöttünk, hogy a többrendezős tévésorozatot mutatjuk be nektek és csak később foglalkozunk a könyvvel, megelőzve azt, hogy előítéleteink elhomályosítsák a látásunkat. Természetesen később számíthattok rá, hogy az American Gods végeztével egy bővebb, összehasonlító elemzést is megejtünk, de először kezdjük ezzel. Nyugalom, dőljetek hátra, ez egy spoilermentes kritika, kedvcsináló azok számára, akik még nem tudják, bele merjenek-e harapni.

(tovább…)


Okkultizmus 5 – Årsgång

Ez alkalommal eltérünk az eddig taglalt judeo-keresztény forrásokból származó okkult kirándulásunktól és kitérőt teszünk a skandináv folklór felé. A tét: millióféleképpen meghalni. A nyeremény: látni a jövőt. (tovább…)


Mamula aka Nymph aka Killer Mermaid (2014)

mamula_thumbA szirének a görög mitológia szerint olyan csodás hangú, de gyilkos természetű tengeri nimfák, akik énekükkel előbb elcsábítják, majd megölik az óvatlan tengerészeket – Odüsszeiában is csak egy csellel sikerült megúszniuk a velük való végzetes találkozást. Bár legutóbbi, mitikus női karakterrel tett próbálkozásom (Thale) ugyan csúfos kudarcba fulladt, de fanatikusként csak nem hagyhattam ki egy vérszomjas hableánnyal foglalkozó történetet. Főleg, mivel szerb produkció, abban pedig ugye nem dúskálhatunk.   (tovább…)


Cerberus (2005) (Cerberus – A végzet kardja)

cerberus_thumbGörög mitológiában Kerberoszt, a háromfejű, kígyófarkú kutyát az alvilág őrzőjeként szokás emlegetni, aki ugyan bárkit beenged, de kifelé a Styx folyón átkelve már sokkal rögösebb az út, ha értitek, mire gondolok… Mint potenciális fantasy-horror monstra sajnos ő sem kerülhette el sorsát, így belőle is film készült, méghozzá amerikai / román koprodukcióban, a végeredmény pedig önmagáért beszél, haha! (tovább…)