német

Stephen King adaptációk 2019-ben

Aki nem egy kő alatt élt mostanában, annak nagy valószínűséggel feltűnhetett, hogy az utóbbi években egyfajta hirtelen jött revival-hullámként mind több és több King feldolgozást kaptunk, az AZ című (remake)…

Bird box (2018)

Évekkel ezelőtt Josh Malerman gondolt egyet és zenészi karrierjét feldobva könyvet kezdett írni. Ebből lett a posztapokaliptikus horror, a Madarak a dobozban (KATT a cikkre), amit nemcsak a kritikusok, de…

2018 Top 10 – Szerkesztőségi toplista

Ragaszkodva a szokásokhoz, az idei év végén is jelentkezünk már-már hagyományossá váló toplistánkkal, amelyben a 2018-as esztendő legjobb alkotásait – filmek és sorozatok terén egyaránt – szeretnénk nektek összegyűjteni. Természetesen…

Aquaman (2018)

A napokban érkezett a mozikba a DC Comics legújabb filmje, mely (immáron sokadjára) megpróbálja helyére állítani a képregénykiadó filmes univerzumának hírnevét. Eme igencsak nehéznek tűnő feladatot ezúttal az egyik legjobban…

Cargo (2017)

Az utóbbi években számos próbálkozást láttunk arra, hogy a zombizsáner klisébe-fullasztása helyett (mellett) valami újjal is előrukkoljanak nekünk a jobbára szorgosabb, mint tehetséges filmkészítők. Az egyik véglet a minél több, gyorsabb,…

Journal 64 (2018) (A 64-es betegnapló)

A Q-ügyosztály eseteinek legújabb része, A 64-es betegnapló januárban startol a magyar mozikban. A Jussi Adler-Olsen regényei alapján készült filmsorozat szárnyaló népszerűségre tett szert az elmúlt években: olyan krimikről van…

ház, amit jack épített

The House That Jack Built (2018) (A ház, amit Jack épített)

Sokadszorra puffogtatjuk el idén ezt a mondatot, hogy az év leginkább várt horrorjáról lesz szó. Így volt ez az Örökséggel, a Suspiria remake-jével, de ide citálhatom akár Az apácát is,…

A novellapályázat margójára

Több mint 105 szerző és 130 novella. Pusztán átolvasni a beküldött műveket impozáns feladatnak bizonyult – értékelni még nehezebb. A The Black Aether oldalán pár napja már olvasható az eredmény,…

Summer of 84 (2018)

Úgy tűnik a Netflix kábelcsatornán futó (első és második után lassan harmadik évadjához közeledő) Stranger Things által gerjesztett hatalmas retro-hullám csak nem akar apadni. Erre a legeklatánsabb példa a Turbo…

Venom (2018)

Marvel Comics földönkívüli szimbiótája ugyan 2014-ben már felbukkant egy rövid jelenet erejéig a reboot-olt Csodálatos Pókember második részének végén, azonban a Sam Raimi Pókember-trilógiájának hármas számú epizódjában nyújtott teljesítménye okán…

predator

Predator (2018) (Predator – A ragadozó)

Minden idők egyik legismertebb, legnépszerűbb sci-fi szörnye, a Predator visszatért. Mi sem remekebb alkalom arra, hogy némiképpen áttekintsük a ragadozók eddigi pályafutását, és mindennek fényében értelmezzük az új filmet.  …

Kínzások és kivégzések XIX. – Élve megnyúzás

Több hétnyi pauzát követően folytatjuk közkedvelt sorozatunkat, amelyben a történelem leghíresebb és legkegyetlenebb kínzásait, illetve kivégzéseit mutatjuk be. A középkortól a modern korig, Amerikától Ázsiáig igyekszünk bemutatni az emberi találékonyság…

Anatomie (2000) (Anatómia)

Ahogy azt annak idején a Pathology-ról írt szösszenetem alkalmával megemlítettem, az orvosi témájú filmeket – múltam okán – talán egy kicsit más szemmel nézem, mint szerencsésebb felebarátaim, akiknek nem kellett hosszú szemesztereket lehúzni az orvosi egyetemen, hogy utána – rájövén, hogy ez nagyon nem neki való – átnyergeljen valami egészen másra. Különösen igaz ez olyan filmekre, amik kifejezetten orvosi egyetemeken játszódnak, bepillantást nyújtva az ilyen kampuszokon zajló életbe. Ezúttal egy évezred eleji német alkotás, az Anatomie került terítékre, mely első pillantásra nem sokban látszott különbözni fentebb említett rokonától – már ami a szinapszist illeti -, ám végül egészen más összképet mutatott, mind felépítése, mind mondanivalója tekintetében.  (tovább…)


Serial Chillers II: Armin Meiwes

armin meiwes kannibál német emberhúsKözhely, hogy az interneten minden megtalálható: ételt éppoly könnyen rendelhetünk a világhálón, mint bérgyilkost. 2002 óta pedig azt is tudjuk, hogy emberhúst is lehet találni, mégpedig eredeti csomagolásban. Ekkor tartóztatták le ugyanis Armin Meiwes-t, a Rohtenburgi kannibált, aki egy online kannibálfétis-fórumban keresett, és talált önként jelentkező áldozatot, akit megölt és elfogyasztott.

VIGYÁZAT! A cikk valódi gyilkosságot megörökítő fotókat is tartalmaz, csak erős idegzetű olvasóink görgessenek tovább. Tudjuk, hogy sokszor használjuk ezt a frázist, de ez most tényleg durvább lesz, mint valaha. (tovább…)


Cannibal (2006)

A klasszikus kannibál-filmek (Cannibal Holocaust, Cannibal Ferox) jellemzően valami távoli dzsungel mélyére száműzik és primitív törzsek aberrált szokásaként tüntetik fel a kannibalizmus intézményét. Még a mindannyiunk által jól ismert, Grimm testvérek-féle Jancsi és Juliska története is a sűrű rengeteg mélyére helyezi az emberevő boszorkányt. Marian Dora (nőies hangzású neve ellenére egy német úriemberről van szó) rendező első nagyjátékfilmje azonban nem mást állít, mint hogy a kannibálok köztünk élnek. Olyannyira, hogy a Cannibal Armin Meiwes történetét dolgozza fel – más néven a rotenburgi kannibál – meglehetős hitelességgel és a témának kijáró naturalisztikus ábrázolással.

(tovább…)


A Fucking Cruel Nightmare (2010)

Sebastian Zeglarski (Necrophile Passion, Der König der Kannibalen) német rendező mindenféle logikát nélkülöző filmje nem más, mint baromi olcsón kivitelezett torture-porn szekvenciák őrült és vérben úszó kavalkádja, mintegy nyolcvan percen keresztül. (tovább…)


The Burning Moon (1992)

Az amatőr és olcsó – de legalább brutálisan erőszakos és extrán véres – megoldásairól híres Olaf Ittenbach eme klasszikusnak számító, alacsony költségvetésű gore-horrorjában a forgatókönyv szerint egy semmirekellő, ráadásul éppen behernyózott srác mesél el kishúgának elalvás előtt két iszonyatosan felkavaró történetet, és ezek elevenednek meg szemünk láttára. (tovább…)


Zombies from Outer Space (2012)

Nem titok, hogy a németek általában csak repülő náci csészealjak meg Hitler okkultista kreálmányai okán bukkantak fel a horror műfajában, így külön örültem, hogy ezúttal most nem egy II. világháborús ufós produkcióra bukkantam, hanem egy jóval nagyobb élvezeti faktorral rendelkező sci-fi paródiára, melyben a régi amerikai inváziós filmek hangulata köszön vissza, persze német köntösben. (tovább…)


Contamination aka Alien Contamination (1980) (A rémület ivadékai)

contamination_thumbNew York kikötője felé egy tisztázatlan eredetű hajó sodródik, legénység nélkül, ismeretlen rakománnyal. Nyugi, nincsen benne koporsó – ez most nem az a történet. A helyszínre kirendelt hatóságok az állítólagos kávészállítmány helyett kis zöld tojásokra bukkannak, amelyek hő hatására kipukkadnak, és szinte azonnal végeznek a mit sem sejtő tudósokkal. Izgi, mi?! (tovább…)


Violent Shit: The Movie (2015)

vshit_thumbKezdjük az elején. Nem is értem, hogy valakinek egyáltalán hogy fordulhatott meg a debil agyában, hogy Andreas Schnaas legendás német fosfilm-gyáros egyértelműen kultikusnak számító – ez idáig 1, 2, 3, 4 epizódot megért (!) – Erőszakos Szar sorozatát újragondolja, kvázi feldolgozza?! És, ha már egyszer így történt, akkor a Kedves Trashfilmügyi Bíróságnál szeretnék műfaj-hűtlenség vádjával feljelentést tenni, ugyanis képtelen vagyok elfogadni, hogy egy eleve ekkora hulladékot is sikerülhet valakinek meggyalázni!! (tovább…)


Der Insel Der Damonen a.k.a. The Island of the Demons (1998)

damonen_thumbUgye általában azért vannak a figyelmeztetések – akárcsak a szabályok, amiket áthágunk -, hogy ne vegyük őket komolyan. Jelen esetben, például amikor olvastam a Andreas Bethmann (A.M. Bertucci álnéven készült) filmjéről szóló kis üzenetet, miszerint ekkora überfosch, amatőr filmként is szemét hulladékkal ritkán találkozunk. Nagyon elszánt trash-fanok tehetnek egy próbát, de én szóltam…” simán fittyet hánytam rá, és megnéztem. Mentségemre legyen mondva, én még egy annál is elszántabb trash-fan vagyok! (tovább…)


FPS: First Person Shooter (2014)

fps_thumbKreatív német arcok kitalálták, hogy akkor most zombis horrorfilmet készítenek FPS módra, mert ilyen még nem volt. Habár a végső produkció inkább okoz kellemes élményt egy gameplay-re hangolódott nerd-nek, mint egy klasszikus értelemben vett horrorfilm-rajongó egyénnek, azért bátran meg lehet próbálkozni vele! Érdekes kísérlet. (tovább…)