olasz horror

A novellapályázat margójára

Több mint 105 szerző és 130 novella. Pusztán átolvasni a beküldött műveket impozáns feladatnak bizonyult – értékelni még nehezebb. A The Black Aether oldalán pár napja már olvasható az eredmény,…

ház, amit jack épített

The House That Jack Built (2018) (A ház, amit Jack épített)

Sokadszorra puffogtatjuk el idén ezt a mondatot, hogy az év leginkább várt horrorjáról lesz szó. Így volt ez az Örökséggel, a Suspiria remake-jével, de ide citálhatom akár Az apácát is,…

Hold the Dark (2018)

Az utóbbi pár év termését elnézve akár azt is mondhatnánk, kezd kialakulni egyfajta trend a thriller műfaját illetően; a megfelelően megkomponált, tipikus környezetbe helyezett bizarr gyilkossági ügyeken alapuló filmek ugyanis…

Kryptozoológia – 27. rész – Crosse atkái

Egy korábbi epizódunkban említettük, hogy a mesterséges élet létrehozásának lehetősége már a középkorban is megmozgatta a természettudományok művelőinek fantáziáját. Az irodalomban kétség kívül Mary Shelley először 1818-ban kiadott Frankenstein című…

Summer of 84 (2018)

Úgy tűnik a Netflix kábelcsatornán futó (első és második után lassan harmadik évadjához közeledő) Stranger Things által gerjesztett hatalmas retro-hullám csak nem akar apadni. Erre a legeklatánsabb példa a Turbo…

Venom (2018)

Marvel Comics földönkívüli szimbiótája ugyan 2014-ben már felbukkant egy rövid jelenet erejéig a reboot-olt Csodálatos Pókember második részének végén, azonban a Sam Raimi Pókember-trilógiájának hármas számú epizódjában nyújtott teljesítménye okán…

Downrange (2017) (Defekt)

A már-már polihisztorként tevékenykedő, japán származású Ryuhei Kitamura producer, színész, vágó, illetve vizuális effektusokért felelős szakember, de leginkább mégiscsak rendező –  olyan filmekért felelős, mint az Éjféli etetés vagy a…

Halloween (2018)

Halloween (2018)

Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy melyik a tíz kedvenc horrorfilmem, akkor általában a frappáns melyik évtizedből válasszal viszem tovább a beszélgetést. Az elkerekedő szemek hatására inkább átfogalmazom a kérdést. Természetesen…

UFO (2018)

Éppen a minap beszélgettünk UFO-fan kollégámmal, Absvrd-dal arról, hogy vajon manapság mivel is lehetne megfogni a téma iránt fanatikus nézőket, mint például minket. Jó rég volt utoljára olyan alkalom, hogy…

The Nun (2018) (Az apáca)

Úgy hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a The Nun a 2018-as esztendő egyik legjobban várt horrorja volt. A James Wan nevéhez fűződő Conjuring-univerzum ezáltal egy újabb darabbal bővült, de…

Slender Man (2018) (Az ismeretlen rém)

Nagyon-nagyon régen vártam annyira horrorfilmet, mint a Slenderman-sztori alapján íródott 2018-as művet. Habár rám igazán nagy hatással mindig is az igaz történeten alapuló filmek voltak, horrorfanatizmusom viszonylag kései szakaszában realizáltam,…

Kínzások és kivégzések XIX. – Élve megnyúzás

Több hétnyi pauzát követően folytatjuk közkedvelt sorozatunkat, amelyben a történelem leghíresebb és legkegyetlenebb kínzásait, illetve kivégzéseit mutatjuk be. A középkortól a modern korig, Amerikától Ázsiáig igyekszünk bemutatni az emberi találékonyság…

CineScience #2-Párhuzamos univerzumok

Rovatunk előző részében megvizsgáltuk a 20. század tudományos forradalmának egyik ágából, az általános relativitáselméletből következő rejtélyes objektumokat, a fekete lyukakat. A modern fizika másik tartóoszlopa azonban, ellentétben Einstein elméletével, a…

Mandy (2018)

Mandy (2018)Szerkesztőségünk minden decemberben összegyűjti a következő esztendő ígéretesnek tűnő alkotásait. A legjobban várt horrorfilmek listája általában hemzseg a folytatásoktól és újrapróbálkozásoktól, ennek prózai oka, hogy általában ezekről a darabokról vannak előzetes információink ennyivel korábban. Ugyan ezek között is találhatunk magunknak kedvünkre való mókát, de kétségtelenül izgalmasabb merítést kínálnak a hirtelen felbukkanó, váratlan meglepetések, melyek derült égből villámcsapásként érik a zsáner szerelmeseit.

(tovább…)


Eaten Alive! ((Mangiati vivi!)) (1980)

eatenalive_thumbAz 1980-as év kiemelkedő az olasz kannibálos filmek történetében, hisz ebben az évben született meg Ruggero Deodato világhírű alkotása, a Cannibal Holocaust. Azonban sokan nem tudják, hogy ebben az évben egy másik mű is született a témában, Umberto Lenzi Eaten alive! című filmje, amely viszont elhalványul a nagy klasszikus mellett. (tovább…)


Hell Of The Living Dead aka Virus aka Night Of The Zombies (1980)

Kedves Olvasók, ti már láttatok olyan horrorfilmet, amiben két zombis scene között fullra oda nem illő természetfilmes bevágások találhatók, mégpedig állatokról?! Ha nem, akkor ezt most csekkolnotok kell, ugyanis az álnevek mögé előszeretettel bújó Bruno Mattei eme élőhalottas rettenete bizony nem átall ilyen, és ehhez hasonló, ésszel felfoghatatlan dolgokat produkálni. (tovább…)