ork

TranslatePasta #04 – 1999 (2. rész)

Ugyan a tervezettnél majdnem kétszer több időt vett igénybe, végre elkészültem TranslatePasta rovatunk következő fordításával, az előző részben megkezdett 1999 második, egyben befejező részével. Ígéretem szerint a végén egy kis…

Fullmetal Alchemist live-action (2017) (Hagane no renkinjutsushi)

Amióta felröppent a hír, hogy az egyik kedvenc animémből film fog készülni, és kijöttek az első trailerek es teaser-ök, tűkön ülve vártam a pillanatot, hogy a 2017. december elsejei Japán…

The Ritual (2017)

Minden tisztességes horror rajongó tudhatja, hogy az erdőkben való túrázás korántsem olyan veszélytelen, mint azt a naiv, hétköznapi ember sejtené. A természet lágy öle – legyen bármilyen gyönyörű – bármikor…

The Cloverfield Paradox (2018)

A Cloverfield készítői annak idején 2008-ban elérték azt, amit azóta is csak nagyon keveseknek sikerült. A found footage műfajában olyat alkotni, amit a szubzsánert kevéssé – vagy egyáltalán nem –…

Hellraiser: Judgement (2018)

Ritkán fordul elő olyan, hogy egy horrorfilmet jó előre, már az első előzetes megjelenése előtt temetünk – a Hellraiser franchise tizedik felvonása, a Hellraiser: Judgement esetében azonban nem sok más…

hentes kurva félszemű léderer

A hentes, a kurva és a félszemű (2017)

A gótikus regények a megírásuk időpontjához képest a múltban (vagy egy, a múltat idéző helyen), nyomasztó környezetben játszódnak, ahol az emberi és a természetfeletti terror egyaránt kínozza a karaktereket, a…

Kínzások és kivégzések XVII. – A hóhérok

A méltán népszerű Kínzások és kivégzések rovatunkban már számtalan kegyetlen és embertelen kínzással foglalkoztunk. Megismerhettetek korábban egészen extrém ázsiai kínzásokat, szokványosabb, de mégis meglepően sokkoló kivégzési technikákat, valamint olyan kegyetlenkedéseket,…

Bright (2017)

A jövőben járunk, egy olyan világban, amiben létezik a mágia, és misztikus teremtmények (orkok, elfek, törpök, kentaurok, démonok) járják a világot. Egy világ, ahol a gépfegyverek találkoznak a varázslattal, ahol állam feletti szervezetek és bandák harcolnak a hatalomért, és a (gyakran erősen korrupt) rendőrség próbál gátat vetni az egyre növekvő bűnözésnek – ki az, akinek ez után a bevező után ne a Shadowrun világa jutna az eszébe? A Netflix új filmje bár erősen ezt idézi, mégis saját univerzumban játszódik a Bright című filmjük. Az alábbiakban három szerkesztőnk bemutatóját olvashatjátok a filmről!

(tovább…)


ORCS! (2011)

Profán, de lényegre törő címe hallatán egyből felkaptam a buksimat, hiszen nem minden nap találkozik az ember olyan filmmel, ami erről a fantasyben gyökerező, szörnyűséges és zabolátlan népségről szól. Engem speciel érdekelt, hogy vajon a Gyűrűk Ura és a Warcraft után mit tudnak még elmondani róluk úgy, hogy a történet helyszínét a jelenkori USA-ba helyezik, ezen felül pedig némi humort is csempésznek mindebbe. Helyzet az, hogy semmivel sem lettem gazdagabb, viszont kidobtam az életemből másfél órát. (tovább…)