pokol

aileen wuornos

Serial Chillers XXXI.: Aileen Wuornos / Monster (2003) (A rém) / Overkill: The Aileen Wuornos Story (1992)

 A Serial Chillers rovatban ritka szereplők a nők, és Aileen Wuornos története ezek közül is ki fog emelkedni. Az általa elkövetett, hét áldozattal járó sorozatgyilkosság egyedülálló a kriminológia történetében annak…

Kontroller-horror – Mortal Shell béta

Amikor egy pár hónappal ezelőtt megláttam a Mortal Shell nevű, valamikor idén érkező játék első beharangozóját, rögtön tudtam, hogy nekem való játék lehet. A Souls-széria megrögzött rajongójaként én is, mint…

Dark_s03

Dark 3. évad (2020)

 Június 27-én látott napvilágot a Netflix német sorozatának, a Dark-nak harmadik és egyben befejező évada. Az előző szezonhoz hasonlóan a finálé is nyolc epizódon keresztül szövi a cselekmény szálait, azonban…

The Room (2019) (A szoba)

Ha ne adja az ég, olyan helyzetbe kerülnétek, hogy párotokkal már a második vetélésen vagytok túl és nagyon úgy tűnik, hogy természetes úton nem lehet saját gyereketek, mit csináltok? Megpróbáltok…

Goli otok

ParaHelyek – Goli otok

Horvátországba az emberek általában nyaralni mennek, leszámítva a helyi lakosokat persze. Volt azonban a történelemnek néhány olyan sötét évtizede, amikor bizonyos személyek számára szó sem volt semmiféle nyaralásról. Az Adriai-tengeren,…

The Lodge (2019) (Téli menedék)

Az idei év leginkább várt filmjei között említettük, mégis csak a nyári melegben kerül sor a Téli menedék kritikájára. A Veronika Franz és Severin Fiala rendezőpáros nevével fémjelzett darab hű…

Tokyo Ghost (2020)

Rick Remender író (Orgyilkos osztály) és Sean Murphy rajzoló (Hellblazer), valamint a színező Matt Hollingsworth (Hulk: Szürke, Batman: Fehér) csapata egy olyan kiábrándító jövőbe kalauzol minket, ahol a technológiafüggő társadalmat…

Predator: Hunting Grounds (PC, PS4)

A láthatatlan, maszkos vadászt szerintem senkinek sem kell bemutatnom. A ’87-ben megelent Ragadozó mára popkultúrális ikonnak számít. Számtalan filmben, könyvben, képregényben és videojátékban szerepelt. Karaktere egyszerre rémisztő, még is szerethetően…

Mortal Kombat Legends: Scorpion’s Revenge (2020)

Aki a kilencvenes években volt fiatal, annak talán nem kell bemutatnom a játéktermek egyik hatalmas kedvencét, a Midway nevű cég brutális kivégzésekkel hatalmas népszerűségre szert tevő verekedős akciójátékát. Az 1992-ben…

Kryptozoológia – 29. rész – Magyar kriptidek

Az ősi magyar hitvilágban és a pogány hiedelmek szerint számtalan csodás képességgel rendelkező legendás (emberfeletti) lény előfordult nálunk – hogy csak a legismertebbeket említsem: markoláb, garabonciális, táltos vagy  ott vannak…

vérfarkas

Kryptozoológia – 28. rész – Vérfarkasok

Habár a kryptozoológia csupán érintőlegesen tárgyalja a vérfarkas és egyéb emberből állattá változni képes lények témakörét – mivel a jelenséget csupán népmondai, mitológiai, esetlegesen vallási eredetűnek tekinti -, azért én…

Azilum 16: Al Azif/Necronomicon (szerk. Somogyi Gábor)

Itt az ideje ismét elmerülni Lovecraft világában, akár az író saját műveiről van szó, akár másról, akit (akiket) ő ihletett. Megérkezett az Azilum magazin aktuális száma, benne sok-sok főhajtással a…

Fekete Karácsony

Black Christmas (2019) (Fekete Karácsony)

A Fekete Karácsony cím remekül cseng a slasher szubzsáner szakértőinek fülében, hiszen Bob Clark 1974-es klasszikusa abszolút időtálló alkotás. Glen Morgan 2006-os remake-je már csak nyomokban idézi meg a nagy…

Stephen King: Emelkedés (2020)

Mielőtt még a kezünk közé kaparinthatnánk a július hónapra beígért, külföldi kritikát által egybehangzóan pozitívan értékelt Az Intézetet, az Európa Kiadó április végén megjelentette a kedvenc horror-gurunk Emelkedés című kisregényét. Azonban,…

Hellboy Rövid Történetek 1. – Mexikóban (2020)

Most, hogy a magyar rajongók megismerték Hellboy teljes történetét az elejétől a végéig, és immáron a pokolbéli kalandjai is napvilágot láttak, a Vadvirágok Könyvműhely nem állt le Mike Mignola hősének további népszerűsítésével. Közkedvelt sorozatát folytatva elhozta nekünk a Paranormális Kutató és Védelmi Hivatal sajátos stílusú ügynökének korai éveiből származó rövidebb történeteit, melynek első kötetében Pokolfajzat javarészt a legismertebb közép-amerikai országban kalandozik, és fut össze mindenféle rusnya jószággal. (tovább…)


John Constantine, Hellblazer – Káros szenvedélyek (2019)

John Constantine karakterét a kezdetek kezdetén még Alan Moore (Watchmen, A Pokolból, V mint Vérbosszú, Különleges Úriemberek Szövetsége) szerepeltette a Swamp Thing című képregényben a DC Comic füzeteiben, de népszerűsége okán 1988-tól saját sorozatot kapott. Ezen széria egyik leghíresebb darabja a Garth Ennis által írt és William Simpsons rajzolta Káros szenvedélyek, melynek cselekménye gyakorlatilag a 2005-ben készült Constantine, a démonvadász című egész estés mozifilm alapját is képezte. (tovább…)


Hellboy 8. – A pokolban (2019)

A Vad Virágok Könyvműhely által (újra)indított Hellboy széria eredeti (mondjuk úgy: földi) történetvonala a hetedik kötetnél véget ért, azonban hősünk a pokol különféle bugyraiban folytatja tovább misztikus kalandozását. Előkerülnek régi ismerősök – úgymint  Baba Yaga vagy Eligosz -, de bemutatkoznak olyan új karakterek is, mint Edward Grey, a tizenkilencedik században élt paranormális nyomozó. Azt pedig nyilván mondanom sem kell, hogy az alvilágban fellelhető szörnyeknek és démonoknak se eleje, se vége… (tovább…)


Doom: Annihilation (2019)

Az ID Software időtálló klasszikusának rajongójaként szinte már tűkön ülve vártam ezt az újabb kísérletet, bár őszintén szólva semmi kimagaslóra nem számítottam, lévén hogy eme teljes ismeretlenségbe burkolózó projekt a megjelenése előtt sokáig nem is hallatott magáról. Azonban azt még én sem gondolta volna, hogy most 14 évvel később sikerül majd ezzel az újabb adaptációval Andrzej Bartkowiak a nagyközönségnek szánt, ám kissé B-filmekre hajazó DOOM-feldolgozását durván alulmúlni. (tovább…)


Hellboy 7. – Vihar és harag (2019)

A Vad Virágok Könyvműhely által (újra)indított Hellboy széria hetedik, és egyben az eredeti történetvonal utolsó kötetében Mike Mignola egy mindent eldöntő univerzális csata keretében zárja le a természetfeletti erejű vagány és nagydumás hősének epikus történetet. A fináléban Artúr király halott lovagjai mellett újra előbukkan Nimué, Baba Jaga, és az áruló Gruagach, de ami a lényeg, hogy végre-valahára a panelokban köszönthetjük a Földünk sorsát megpecsételő Ogdru Jahad rusnya sárkányszörnyét, akivel aztán Hellboy-nak meg kell küzdenie! (tovább…)


Hellboy 6. – A nagy vadászat (2019)

A Vad Virágok Könyvműhely által (újra)indított Hellboy széria hatodik kötetében a homályba vesző múlttal rendelkező Brit-szigetekre utazunk, ahol olyan misztikus és fantasztikus lényekkel találkozhatunk, mint a földből előbújó óriások, tündék, démonok, boszorkányok, alakváltó lények, de Vérkirálynő és a bosszúéhes Gruagach karaktere mellett természetesen az Artúr-mondakör sem maradhatott ki a kalandból, amely egy mindent eldöntő epikus összecsapás előszobájaként funkcionál! (tovább…)


Ghost Voyage (2008) (Süllyesztő a pokolba)

Kedves Olvasó, amennyiben Antonio Sabato Jr. nevével találkozol bármely véletlenszerűen kiválasztott film stáblistáján, akkor teljesen biztos lehetsz benne, hogy az adott alkotás minőségügyi szempontból minden, csak nem A-ligás. A most következő produkcióban szintén ő játssza a főszerepet, és bár alapvetően kedvelem a szellemhajó tematikára felhúzott horror-filmeket, ez azért mindenféle szempontból elég olcsóra sikerült. (tovább…)


Jigoku Shōjo Yoi no Togi (TV) (2017)

Yoi no TogiSokáig kellett várni, hogy a Jigoku Shōjo negyedik évada, a Yoi no Togi (Negyedik hajnal) is elkészüljön, ráadásul elég nyúlfarknyi lett a többihez képest. Ilyen esetekben pedig mindig kérdéses, hogy megérte-e egyáltalán, illetve lesz-e háttértörténet vagy csupán a különálló epizódokat kapjuk, és nincs különösebb morális tanulság az eddigiekhez képet. Alapvetően a franchise-ot évekig is el tudnám nézni, hiszen az alapötlet elég jó, és sorozatként rengeteg lehetőség áll az alkotók előtt, mégis a részek mögötti belső vívódás, a konfliktusok tették igazán érdekessé a Hell Girlt.

(tovább…)


Damien Forrestal – Doom: A pokol kapui (1995)

Aki a kilencvenes években nőtt fel, az bizonyára emlékszik az ID Software méltán népszerű, már-már kultikus szinten elérő – egyébiránt pedig az akkori korszakban kiváló szórakoztatást nyújtó – FPS-jére, melyben mindenféle csúf és undormányos, nem evilági monsztereket kellett lőni bizarr, high-tech marsi környezetben. Azt viszont már alig tudja valaki, hogy a játékot követően a Valhalla Páholy nevű kiadónál megjelent egy nem hivatalos regény (egészen pontosan kettő), melynek szerzője a külföldi álnévvel ellentétben ízig-vérig magyar volt; nem más, mint a fantasy és sci-fi író Gáspár András. (tovább…)


Stitches (2012) (Bohóc a pokolból)

Van, aki szereti a bohócokat, és van, aki retteg tőlük, egyesek pedig nem találják őket szórakoztatónak. Engem már gyermekként is untattak ezek a lények, akik megpróbálták megnevettetni a közönséget. Sosem vonzott a cirkusz, és az efféle mókázás. Sokkal inkább tudtam elképzelni, hogy horrorfilm főszereplői lesznek a vidámság mesterei. A Stitches című ír alkotás nélkülöz minden drámaiságot, egy kellemesen mulatságos borzongást idéz elénk.

(tovább…)