sam raimi

3%

3% (2016-)

 Ha a cikk elejét azzal kezdem, hogy egy brazil sorozatot fogok bemutatni, sokaknak Izaura, José Armando és Esmeralda fog beugrani, és azt hiszik, poénkodok. Sajnálatos, hogy a brazil filmművészetnek csupán…

Sütő Fanni: Csudapest világvége (2020)

Alig néhány hete jött ki a Dunwich Marketnél a Rémtörténetek járvány idejére című lovecrafti, weird és kozmicista novellákat tartalmazó gyűjtemény, ismét egy ingyenesen elérhető kötettel örvendeztettek meg minket. Ezúttal Sütő…

The Grudge

The Grudge (2020) Az átok háza

A távol-keleti horrorfilm-gyártás aranykora az ezredforduló környékére tehető. A ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején szinte csak arany termett Ázsiában, a felhozatalban hemzsegtek az időtálló alkotások. A legaktívabb…

The Invisible Man Returns (1940)

A Universal stúdió a ’40-es évekre felépítette a történelem első filmuniverzumát sikerműveinek folytatásaival,  melyekkel a korabeli horror egyedülálló uralkodójává lépett elő. 1940-ben Drakula illetve Frankenstein szörnye után H.G. Wells legendás…

Cecil Hotel

ParaHelyek – Cecil Hotel

 Mielőtt az ember vakációra indul, gondoskodik arról, hogy a lehető legmegfelelőbb szállást foglalja le magának. Ám ha nem rendelkezik kellő helyismerettel, könnyen előfordulhat, hogy egy sor kellemetlenséggel találja szemben magát…

Rémtörténetek járvány idejére (2020) (Összeállította: Somogyi Gábor és Tomasics József)

Maradj otthon, de nézz be az ágy alá! – ezzel az alcímmel indította útjára a The Black Aether és az Azilum magazin közös elektronikus kiadványát ezekben az embert próbáló időkben….

„Ő még nem tudta, hogy mindent meg fog változtatni” – Gothic-trilógia I

Kényszerű bezártságunk okán napi szinten gondolkodunk el rajta, hogy mihez kezdjünk magunkkal. Akinek a keresőmotorja erre van ráállva, annak rendszeresen dobja fel a pápaszem ilyen-olyan hirdetése, hogy mivel játszhatunk abban…

long island elveszett lányok

Serial Chillers különkiadás: Lost Girls (2020) (Elveszett lányok)

A Serial Chillers ezúttal egy újdonsággal foglalkozik, a Netflix gondozásában látható egyik legújabb filmmel. Az Elveszett lányok, amit a dokumentumfilmjeiért már két ízben Oscar-díjra jelölt Liz Garbus rendezett, egy hete elérhető. A történet…

A Platform (2019)

A Platform disztópikus világa egy börtön – egy orosz rulett, ahol ha a sors nem kedvez a rabnak, akkor 30 napig étel nélkül kell kibírnia – míg ha szerencsés, egy…

Locke & Key (2019) (Kulcs a zárját) 1. évad

Joe Hill és Gabriel Rodriguez több mint zseniális dark fantasy képregényét előbb a Fox, majd a Hulu kezdte el fejleszteni, aztán végül átkerült a Netflix-hez, hogy legnagyobb örömünkre egy tízrészes…

A kívülálló

The Outsider (2019) (A kívülálló) 1. évad

A két részesre bontott AZ-remake megcáfolhatatlan sikerei után szinte azonnal kitört King revival-hullám kapcsán talán nem kell csodálkoznunk azon, hogy Stephen King egyik legújabb művére ilyen hamar lecsaptak, és már…

Color Out Of Space

Color Out Of Space (2019)

Aktuális kritikánk tárgya nem véletlenül szerepelt szerkesztőségünk 2020-as legjobban várt horrorfilmjeinek listáján, a Color Out Of Space több szempontból is nagyon érdekes projektnek tűnt. Elsőkörben, mint minden H.P. Lovecraft-adaptáció, ezt az…

Servant

Servant (2019) 1. évad

2019 végére végleg beköszöntött a digitális televíziózás aranykora, új szolgáltatók megjelenésével tovább bővült a már korábban is pazarnak monható kínálat. A korábban kiemelkedő triumvirátus (Netflix, Hulu és Amazon Prime Video)…

The Invisible Man (2020) (A láthatatlan ember)

Mikor a Universal stúdió 2017-ben bemutatta A múmia című művét, egy saját filmuniverzumot szeretett volna elindítani klasszikus szörnyei segítségével, mint a ’30-as és ’40-es években. A képbe H.G. Wells híres…

Crawl (2019)

CrawlAz állatok főszereplésével készült horrorfilmek már több évtizede manifesztálják audiovizuális rémtörténetekbe az emberiség egyik legősibb félelmét, amely a természettel és a benne élő lényekkel kapcsolatos. A remek téma, és a roppant erős kezdés ellenére (Madarak, Cápa, Piranha) sajnos az állatos horror alműfaja nem futotta be azt a növekedési pályát, ami potenciálisan rejlett benne. Éppen ellenkezőleg, napjainkban, ha valaki pl. cápák vagy krokodilok ténykedésével forgat horrorfilmet, szinte automatikusan a trash bélyeget kapja.

(tovább…)


The Deadly Spawn (1983) (Halálos ivadékok)

Ez a szinte már-már garázs-projektként összerakott, minimális költségvetésből készült mozi az ötvenes-hatvan évekbeli fenyegető …from outer space sci-fi zsánerét egyesítette a nyolcvanas évek gumiszörnyes atmoszférájával, miközben egyfajta Peter Jackson, illetve Sam Raimi-féle rendkívül ötletes, és vérben tocsogó test-roncsolós hangulattal próbál minket megörvendeztetni!  (tovább…)


Darkman vs. The Army of Darkness (2006-2007)

DrkManVSAOD420Perez20CovA crossover, vagyis két vagy több hős, történet, szörny, stb. összeeresztése régi találmány, már az ’50-es években találhatunk rá példákat a populáris kultúrában. A képregényekben is szokás ez az eljárás, pláne a két fő comics-univerzum, a Marvel és a DC háza táján; ennek a módszernek a révén láthattuk például a ’90-es évek elején Pókembert az Autobotok oldalán harcolni a gonosz Álcák ellen a Transformer Magazin 2. számában. A crossoverhez csak annyi kell, hogy a figurák jogait birtokold, onnantól bármilyen ökörségbe beleugraszthatod őket. Ebben az esetben Sam Raimi két ikonikus alakja, a kaméleon-szerű átváltozó-képességéről, összeégett arcáról és őrületéről híres Darkman, meg a láncfűrésszel és vadászpuskával démonokat irtó nagyáruházi eladó Ash Williams útjai találkoznak, hogy együtt nézzenek szembe a Necronomicon ex Mortis szörnyeivel a nyomtatott hasábokon! (tovább…)


Within the Woods (1978)

Az erdőben, ott a fák között valami van. Valami ijesztő, valami félelmetes, valami gonosz. Eme röpke fél óra alapozta meg a legendás sorozatot, melyet úgy ismerünk: Evil Dead. Sam Raimi fejéből kipattant egy ötlet, ami azóta csiszolva, átdolgozva, tökéleteítve lett olyannyira, hogy mára horrorrajongók ezreinél alaptétel. Az egész őrület ’78-ban kezdődött, ott az erdőben, a fák között…

(tovább…)


Body Bags (1993)

John Carpenter ebben a narratívájában Mario Bava Black Sabbath-ára erősen hajazó antológiájában, összegyűjtötte a 80-as évek nagy horror alkotóit Wes Craventől egészen Greg Nicoteroig egy-egy cameo és/vagy rendezés erejére, magát pedig megtette az átkötő szövegeket elmondó, formaldehidet ívó korboncnoknak és főrendezőnek.

(tovább…)


Evil Dead II (1987) (Gonosz halott 2. – Halott vagy hajnalra)

Ahogy az lenni szokott, egy igen jó film után az ember kicsit megijed, ha beharagoznak egy folytatást. Ráadásul egy olyan filmnél, mint az Evil Dead, aminek a történetén túl sokat nem lehet csavarni, hozzáadni, bonyolítani. Viszont nagy szerencsénkre az Evil Dead 2 is azok a filmek közé tartozik, amelyek nemcsak, hogy elérték, hanem talán feljebb is tették a mércét, mint az előző film. (tovább…)


The Evil Dead (1981) (Evil Dead – Gonosz halott)

Az Evil Dead-et nagyon nem kell bemutatni senkinek, de a fiatalok és a horror terén tapasztalatlanok számára csak annyit, hogy ez a film kultikus magasságokba emelkedett az idők során, és tartalmazza a műfaj legfontosabb jegyeit. A pókember rendezőjének első sikere ez a film, valamint a horror egy szintén kultikussá vált ikonjának első lépései (Ash). (tovább…)


Drag me to Hell (2009) (Pokolba taszítva)

dragmetohell_thumbTemető, magasban repkedő vicsorgó démonok, röpködő szemgolyók… mi ez, előgyakorlat az új Evil Dead-hez? Még akár az is lehet, a Gonosz halottak ugyanis remake és új folytatás formájában is ott lapulnak már az asztalfiók mélyén, talán nem is olyan mélyen. Mindenesetre a kultsorozat alkotója ismét a horror műfajhoz nyúlt, a Pókember széria óta rendezőként először és bebizonyítja nekünk, hogy a horrorfilm készítés olyan, mint a kerékpározás és a dugás: ha egyszer belejön az ember, utána nem lehet elfelejteni (erről azért ne Tobe Hoopert kérdezzétek meg). (tovább…)


Army of Darkness (1992) (A sötétség serege)

armyofdarkness_thumbAzt hiszem a Gonosz Halottak trilógia kevese azon horrorfilm sorozatoknak, amelyet nem sikerült elrontani. Hogy őszinte legyek, nem is nagyon jut még egy ilyen az eszembe… a Démonok első két része zseniális ugyan, de a harmadik (Demons 3: The Ogre) csapnivaló. A “Return Of The Living Dead”-et már a második résznél elcseszték, a “Texas Chainsaw Massacre”-t pedig meg kellett volna hagyni trilógiának (húúú de borzasztó szar az a negyedik rész, istenem…), a Hellraiser-t úgyszintén (ez utóbbi filmnek majd jön valamikor az új része; remélem az SOKKAL jobb lesz). (tovább…)