Serial Chillers VI.: Ricardo Leyva Muñoz Ramírez
A sorozatgyilkosok jelenségének talán egyik legérdekesebb része az a groupie-kultúra, ami a ténykedésüket kíséri. Az a halvány érdeklődés, ami a Serial Chillers rovatot életre hívta, semmi ahhoz képest, amit az igazi fanatikusok tesznek: leveleket írnak a rajongásuk tárgyának, csillagászati összegeket fizetnek, hogy (nem mindig legális) úton emléktárgyakat szerezzenek a gyilkosoktól, adott esetben akár össze is házasodnak velük. A legnagyobb rajongás természetesen Charles Mansont kísérte (bár szakmai szemmel ő nem számít sorozatgyilkosnak), a dobogó második helyén viszont nem más áll, mint a rovat ehavi célpontja, Richard Ramirez, azaz a Night Stalker.
(Ami már csak azért is nagyon érdekes, mert saját bevallása szerint soha nem mosott fogat.)
(tovább…)
A sorozatgyilkosokat sokszor olyan rajongás övezi, mint a rocksztárokat. Groupie-jaik vannak, blogokat vezetnek róluk, csillagászati összegekért kelnek el a tárgyaik árveréseken; nem egy esetben szerelmes levelekkel bombázzás őket. Richard Ramirez, azaz a Nigtstalker ebből a szempontból nagyon tipikus példa, talán őt még az átlagosnál is nagyobb rajongás övezte. Ezen beteges érdeklődés mechanikájának a bemutatása nagy jó alapanyag lehetne egy filmhez — LEHETNE.
Richard Ramirez, azaz a Nightstalker tizenhat embert ölt meg Kaliforniában 
A két világháború között különös halálesetek rázták meg Düsseldorf városát, és a kegyetlen gyilkost sokáig nem tudták kézre keríteni. Hiába követett el rengeteg hibát az illető, a helység nem volt felkészülve ilyen típusú bűntettekre, a hatóságok ezért a sötétben tapogatóztak a rengeteg nyom ellenére, hiszen nem tudták azokat értelmezni, túlságosan általánosnak tűntek. Még nem álltak rendelkezésre a modern technikai vívmányai, pedig DNS-analízissel hamar azonosíthatták volna. Ehavi Serial Chillers rovatunk főszereplője az egyik legnagyobb szörnyeteg, a gyerekgyilkos 
Nem könnyű mindent levadászni egy sorozatgyilkos életéről, ez pedig többszörösen igaz azokra a filmekre és egyéb alkotásokra, melyeket a munkásságuk inspirált. A Normal című cseh mű teljesen más megközelítéssel próbálkozott, mint a korábbiak, így eléggé megosztó lett az eredmény is, amely született. Peter Kürten kivételes személyiség, ugyanakkor kissé enigmának számított a tevékenysége idején, hiszen akkor még nem igazán értettek és foglalkoztak a beteg elmék vizsgálatával.
A sorozatgyilkosokkal kapcsolatban mindig az az egyik legizgalmasabb és legzavaróbb kérdés, hogy miben különböznek a normális emberektől, és méginkább: 
Jeffrey Dahmer sok művészt, főleg filmeseket és zenészeket ihletett meg szörnyű tetteivel, de egyik alkotás sem sikerült annyira hitelesre, mint a “Derf” Backderf által rajzolt képregény, a My friend Dahmer. Nem véletlenül: a rajzoló Dahmer középiskolai oztálytársa volt, így első kézből tapasztalhatta, milyen volt a hírhedt sorozatgyilkos személyisége (már ha hívhatjuk ezt személyiségnek). Ezt a képregényt adaptálta filmre 2017-ben Marc Meyers, a főszerepben a Disney-s tinisztárként indult Ross Lynch-csel. (Bár azok után, hogy Ted Bundy szerepét Zac Efronra osztották, már nem lepődünk meg semmin.) 
Vannak filmek, amik meglepően mélyen és érzékenyen dolgozzák fel Jeffrey Dahmer élettörténetét (bár itt a CineGore-nál a cikk megjelenésééig egyről sem írtunk, de tudjuk, hogy van!); és vannak, amik olyan borzalmas és méltatlan módon, amit talán még egy kannibál sorozatgyilkos sem érdemel meg, mint a múlt heti 
Tudtam, hogy eljön az a pillanat, amikor a Serial Chillers rovatban kikerülhetetlenné válnak majd a trashfilmek, hiszen a Jeffrey Dahmer-hez hasonló kegyetlen sorozatgyilkosok egy olyan könnyűnek tűnő téma, amire gondolkodás nélkül rávetik magukat a megélhetési ízléstelenség képviselői. De azt nem sejtettem, hogy ennyire fog fájni.