Out of the Darkness (1985) (A sötétségből)
A Sam fia gyilkosságok annyira sokkolóak voltak, hogy hamar megihlették a filmipart is, de mindegyik alkotás másképpen próbálta megközelíteni a bűneseteket. A nyolcvanas években amúgy is akadtak felkapott sztárok, akik szívesen elvállaltak egy szerepet ilyen kaliberű alkotásokban is, hiszen a népszerű téma mindig izgalmas lehet a karrierjük szempontjából. Az Out of the Darkness is leigazolta Martin Sheent, aki akkorra már meglehetősen ismert volt az A 22-es csapdája, a The Little Girl Who Lives Down the Lane és az Apokalipszis most című művek kapcsán.
Egyes események nem azért tesznek valakit ismertté, hírhedtté, mert annyi hullát hagynak maguk után, hogy érdemes megjegyeznünk a nevüket, hanem előfordulhat, hogy az éra jellemzőjévé válik, hogy a gyilkosságok valamiért hatalmas médianyilvánosságot kapnak. David Berkowitz aka. Sam fia egy olyan időszakban kezdett őrült lövöldözésbe, amikor egyébként is túlfűtött volt a hangulat, utolsó ámokfutása idején pedig perzselő hőség, káosz, fosztogatások és áramkimaradások jellemezték Bronx és Harlem utcáit, így különösen nehéz volt a rendőrségnek rendet tartania, nem hiányzott nekik az efféle atrocitás. A Summer of Sam című krimi pontosan ezt igyekszik elénk tárni.
Közhely, hogy az interneten minden megtalálható: ételt éppoly könnyen rendelhetünk a világhálón, mint bérgyilkost. 2002 óta pedig azt is tudjuk, hogy emberhúst is lehet találni, mégpedig eredeti csomagolásban. Ekkor tartóztatták le ugyanis Armin Meiwes-t, a Rohtenburgi kannibált, aki egy online kannibálfétis-fórumban keresett, és talált önként jelentkező áldozatot, akit megölt és elfogyasztott.
Armin Meiwes ügyének 2005-ös újratárgyalása mély nyomot hagyott a horrorfilmes közösségben, mert a rákövetkező évben nem csak Marian Dora méltán híres Cannibal című filmje látott napvilágot, hanem Martin Weisz Grimm Love című alkotása is; ami Németországban a beszédes Rohtenburg (roh = nyers) címen is forgalmaztak, mielőtt betiltották a hírhedt kannibál személyiségi jogaira hivatkozva. 
Az elmúlt hetekben a világ egyik legtermékenyebb sorozatgyilkosáról, Andrei Romanovich Chikatilo-ról olvashattatok, a tevékenysége inspirálta filmek kapcsán. Természetesen ezek az alkotások a nagyérdeműnek készültek, így egy-egy fontosabb mozzanatot emeltek ki a Rosztovi Mészáros közel két évtizedes munkásságából. A drámaiság, az emberi gonoszság, a torzult elme bemutatása mellett azért szerencsére néhány izgalmas tényre is rámutattak a rendezők, forgatókönyv- vagy éppen bestseller írók.
Vannak népszerű témák, amelyek elég borzasztóak, megrázóak és megdöbbentőek ahhoz, hogy megihlessék a filmalkotókat, no és persze az írókat. Ha elég híres és ismert az eset, akkor finoman átdolgozva egészen jó bestseller kerekedhet belőle. Csak egy kicsit át kell írni a sztorit, aztán várni, hogy Hollywood felfedezze és egy ütős thrillert, drámát vagy éppen akciót adaptáljon belőle. Így járt Andrei Chikatilo is, aki a Rosztovi Mészáros néven vált hírhedt sorozatgyilkossá, és Tom Rob Smith (American Crime Story) egész regény-trilógiát alkotott az életműve köré. Így picit más lett a hangulata, azonban Daniel Espinosa (Safe House, 
Az egyik legtermékenyebb sorozatgyilkos, Andrei Chikatilo életéről és munkásságáról készült egy másik film is, amelyet még emészthetőnek találtam. Ez azonban kicsit más megközelítésből mutatja be a Rosztovi Mészáros tetteit. A 
A sorozatgyilkosok közül egyértelműen Chikatilo az egyik kedvencem. A rajongás természetesen nem szó szerint értendő, egyszerűen arról van szó, hogy őt egy személyben tartom a Szovjetunió társadalomkritikájának, görbe tükrének. Ezért elsőként vele szeretnék foglalkozni, és azzal a filmmel, amellyel megismerhettük a nevét. Az 1995-ös Citizen X pontosan azt mutatja be nekünk, ami miatt megakadt rajta a szemem. Egy teljesen átlagos ember, akiről nem csak nem feltételezték, hogy gyilkolhat, hanem magát az ötletet is nevetségesnek tartották, hogy az egész szovjet birodalomban létezhet ilyen elme. De kezdjük a legelején.