2-Headed Shark Attack (2012)

Mit nekünk Cápák éjszakája 3D-be valamelyik túlzsúfolt multiplex moziban, mikor itt az Asylum cég otthoni szórakozásra gyártott, kizárólag DVD-formátumban elérhető kétfejű mutáns szörnyetege! Eyecandy gyanánt pedig Carmen Electra és Hulk Hogan lánya mutogatják felváltva csodálatosan domborodó szíveiket, csak hogy ne mindig az az istentelenül szar CGI-re emlékezzünk a későbbiek során.

Egy csapa fiatal luxusjachtja bedarál egy cápát, annak vére meg jól odavonzza a kétfejű szörnyeteget. Míg a hozzáértő spanyol népség javítja a dolgot – merthogy közben a hajó is károsodott -, a többiek szépen partra szállnak egy korallzátonyon. Fiatalok biztos nagyon unatkozhatnak, mert abszolút logikátlan módon oda-vissza motorcsónakoznak a jacht és a sziget között, közben persze cápajtás is rendre szedi az áldozatait. (Kedvencem a félmeztelen nyalakodó csajok agonizáló jelenete.)

Hogy még izgalmasabb legyen a történet, hajójuk elkezd süllyedni, tehát oda vissza már nem érdemes menni, de a sziget is lassan vízbe merül, úgyhogy onnét is le kell lépniük. Eleinte valami elektromos csapdával próbálják kinyírja a dögöt, de nem jön össze, aztán pár túlélőnek a végén mégiscsak sikerül furmányos módon felrobbantani a kétfejű zabagépet.

Másfél cápa egy áráért – ez lehetne a jelmondata, ha esetleg mégis a mozikba kerülne, de nem fog. Szerintem mindenkinek jobb ez így. De tényleg mi ez a duplikálódott testrész?! A homokból támadó, polippal keresztezett sétáló, illetve a repülőgépeket harapdáló mega-kiadások után már ennyire nem tudták hova fejleszteni ezt a témát?! Brooke Hogan a nemrég bemutatott Sand Sharks során igencsak megbarátkozhatott cápairtó hősnő figyelemreméltó karakterével, így aztán neki szinte rutinból megy a mutáns gumicápa mind a négy szemének gyors egymásutánban való kiszúrása. Carmen Electra-nak viszont csak szökőár általi páros halál jutott – talán több ilyen jellegű filmben kellene szerepelnie. Amennyiben pedig e hulladék mozi csúcspontját kéne megemlíteni, akkor egyértelmű, hogy a progresszíven süllyedő sziget három négyzetméteres faházában az ajtót áttörve bekerülő cápa, két fej vs. két csapat fiatal jelenetére voksolnék! Büntetés a javából – csak saját felelősségre!

Értékelés: 4/10

eyescream

1 Comment on "2-Headed Shark Attack (2012)"

  1. csak beletekerve lestem még meg de ehez már nincs az a sör ill tömény kombó melyel végig lehet nézni! ehez már szívni kell keményen hogy végig néze az ember!

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .