Snow Shark: Ancient Snow Beast (2011)

snowshark_thumbKomolyan mondom, megunhatatlan ez a cápás téma. Gagyibbnál-gagyibb, gyilkos CGI fenevadak, illetve az ősidőkből valamilyen ismeretlen oknál fogva itt ragadt gigantikus mészárosok bizony időről-időre felbukkannak az olcsó szórakoztatás tengerében. Egyáltalán hol van az előírva, hogy csak vízben élhetnek?! Ezt megcáfolandó, készítettek már mozit szárazföldre kimászó dögökről, valamint homokból támadó példányokról, miért éppen a hóból támadó fajtát hagyták volna ki?!

Film elején három tudós éppen egy állati tetemet tanulmányozik, és valami hatalmas felfedezésről beszélnek, amikor megjelenik egy fenyegető cápauszony a hóban (!), és jól kicsinálja őket. Akárcsak az utánuk következő fiatalokat, akik éppen egy romantikus sétát próbálnak abszolválni.

snowshark_1

Kicsivel később összehívnak egy kisvárosi gyűlést mégpedig abból az okból, hogy megtiltsák az embereknek az odakint való mászkálást, nehogy a hóból támadó bestia még több áldozatot szedjen. Persze mindig akadnak olyan renitens alakok, akik a szabályra fittyet hányva kimennek, hogy levadásszák a dögöt. Nyilván sejthető, hogy belőlük is cápakaja lesz, akárcsak a jakuzziban lubickoló metálosokból. Aztán szokás szerint jönnek a szakértők, akik roppantul szakértenek, valamint biztosra veszik, hogy ők úgy el fogják kapni a lényt, mint senki más ember fia, illetve feltűnik a színen még egy bosszúszomjas félszemű öregember – neki konkrétan személyes elintéznivalója van a cápával, ugyanis az állat régebben felfalta a társait…

snowshark_2

Azon kívül, hogy a fehér hóban jól mutat a vörös festék, és hogy a játékidő 95 százalékában egy nyomoronc cápauszonyt mutatnak, ahogy elképzelhetetlenül abszurd módon siklik a szűz havon, nem sok értelmét látom ennek az újabb agyment cápás baromságnak. Egyébiránt pedig rém unalmas; összesen, talán ha kétszer pillanthatjuk meg a nyolcvan perc játékidő alatt magát a kifejlett gumicápát, de akkor is csupán 1-2 másodpercre villan be Őfélelmetessége.  Szereplőink meg szinte szenvednek, mikor megpróbálnak valamiféle karaktert eljátszani, fáj nézni szerencsétlenkedésüket. Kizárólag gyakorlott mazochistáknak javaslom megtekintésre.

Értékelés: 3/10

eyescream

1 Comment on "Snow Shark: Ancient Snow Beast (2011)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .