Sharknado (2013)

sharknado_thumbKevés elmebetegséget vártam a beharangozása után olyan hévvel, mint az Asylum stúdió legújabb, televízióra készült förmedvényét. Ha jobban megnézzük, a mostani produktum egy cseppet sem lóg ki az eddig elkövetett iszonyatos cápás hulladékok közül – legyen az éppen hóból vagy homokból támadó, polippal keresztezett, kétfejű, esetleg parton csúszó, vagy éppen repülőgépeket az égből leharapdáló óriásragadozó. Mindenesetre most már legalább tudjuk, hogy Los Angeles belvárosában ugyanúgy rettegnünk kell ezektől a dögöktől, mint a tengerben…

Már-már epikusnak mondható kezdőjelenetben cápák próbálnak elúszni a közelgő tornádó elől, de jól rábasznak, mert az felkapja őket, és néhányuk nem sokkal később egy arra járó hajó fedélzetén landol, egyenként tüntetve el a szürke és jelentéktelen statisztákat.

sharknado_1Főszereplőnk, Fin éppen próbálná bezárni a tengerparti kocsmáját a közelgő vihar miatt, amikor egyszer csak berepül az ablakon egy cápa, nem sokkal később pedig már mindenhonnan ezek a dögök kezdenek el özönleni. Hőseink, mint a szélvész rohannak a ragadozók, és a vihar miatt elszabadult óriáskerék elől. (Kedvencem a bárszékkel felfegyverkezett helyi alkesz.) Kocsiba pattannak, de alig haladnak egy keveset, amikor az esőzések által megáradt óceán elönti Los Angeles belvárosát, kvázi mindenhol cápák tűnnek fel az utcákon…  Fin elautókázik a családjáért, de ott meg csatornákból és a családi házuk ablakát áttörve támadják be őket a mindenre elszánt CGI-ragadozók. Az meg már csak hab a tortán, hogy lányának barátját a hirtelen úszómedencévé változott nappaliban tépik széjjel a dögök…

sharknado_4Nem sokkal ezután következik a film egyik legelképesztőbb jelenete, ami szerintem még az 1966-os Batman cápairtó batyspray-s baromságát is túlszárnyalja: miután Fin megmentett egy egész busznyi gyereket, mászik fel a kötélen, de jön utána a cápa, aki szintén a kötélbe kapaszkodva próbálja feljebb húzni magát, de csak miután hurkot kötött a testére, WTF?! Hőseink alighogy kijelentik, hogy tök jó, végre kitisztult az ég, erre megjön a film elején beígért természeti csapás, és egy újabb adag cápa kezd a nyakukba szakadni. Szerencsére, mire a tornádó a közelbe ér, ők bemenekülnek egy repülőhangárba, ahol egészen véletlenül belefutnak Fin fiába. Nemsokára pedig készen is van a terv: helikopterrel bombát dobnak a tornádó közepébe, és… elpusztítják a tornádót, ennél a résznél majdnem lehidaltam!!  Persze nem kell félni, egyidejűleg több tornádó is tombol a városban, hogy azért nekik se legyen olyan könnyű…

sharknado_3De ez még mind semmi, mert most következik filmünk második leggrandiózusabb jelenete: főhősünk láncfűrész segítségével, egy laza mozdulattal kettévágja a felé repülő cápát!! Kreativitását az is mutatja, hogy mikor az öregek otthonában telemegy cápával az úszómedence, tudja, hogy benzint kell locsolni a vízbe, hogy a levegőbe repüljön az egész!! Mivel a helikopterbe harapó cápák miatt meghiúsul a fiatalok tornádó felrobbantási projektje, Fin veszi át helyüket, és sikeresen meg is állítja az utolsót, sőt még arra is marad ideje, hogy beleugorjon egy felé repülő cápa szájába, és miután lenyelte őt az állat, onnét ki láncfűrészelje magát…

???????????????????????????????????????????????????????????????????Hirtelen nem találok rá szavakat, de ez szerintem valahol érthető is, hiszen az Asylum és Sy-Fy csatorna legújabb kooperációjában olyan dolgokkal sokkolnak, amit ép ésszel fel nem lehet fogni, maximum egy, a mienkéhez hasonló párhuzamos világban történhet meg. Nem vagyok egy kimondott tengerbiológus, de én eddig úgy tudtam, hogy a cápák nem morognak – többek között ezt is megcáfolják. Már szinte a negyedik percben kezdődik az őrület, amikor a térdig érő vízben (!) cápák öldösik az emberek, de a cselekmény előrehaladtával egyre inkább bekeményítenek, már ami a színtiszta hülyeséget illeti. Például csomó minden magától felrobban.

sharknado_5Filmünkben egyébként is elég Ed Wood-iak a körülmények: egyik pillanatban esik az eső, a vágás után meg már tök száraz minden, egyik helyen térdig ér a víz a belvárosban, másik helyen épphogy vizes a járda. Egyszer közel van a tornádó, máskor rohadt messze. Egyik kedvencem, amikor az iskolabuszból kinézve, a térdig érő vízben konkrétan egy óceáni látkép tárul elénk. Szóval ilyen és ehhez hasonló szórakoztató marhaságokkal találkozhatunk, illetve van még benne egy Amerikai pitében feltűnő, mára elég leharcolt Tara Reid, valamint egy egykor szebb napokat látott, elhízott John Heard. A CGI, ahogy az már csak az Asylum-nál lenni szokott, több mint botrányos, de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy még mindig sikerül ennyire kreatívan elmeroggyant faszságokat kitalálniuk…

Értékelés: 3/10

eyescream

Be the first to comment on "Sharknado (2013)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .