szovjetúnió

TranslatePasta #04 – 1999 (2. rész)

Ugyan a tervezettnél majdnem kétszer több időt vett igénybe, végre elkészültem TranslatePasta rovatunk következő fordításával, az előző részben megkezdett 1999 második, egyben befejező részével. Ígéretem szerint a végén egy kis…

Fullmetal Alchemist live-action (2017) (Hagane no renkinjutsushi)

Amióta felröppent a hír, hogy az egyik kedvenc animémből film fog készülni, és kijöttek az első trailerek es teaser-ök, tűkön ülve vártam a pillanatot, hogy a 2017. december elsejei Japán…

The Ritual (2017)

Minden tisztességes horror rajongó tudhatja, hogy az erdőkben való túrázás korántsem olyan veszélytelen, mint azt a naiv, hétköznapi ember sejtené. A természet lágy öle – legyen bármilyen gyönyörű – bármikor…

The Cloverfield Paradox (2018)

A Cloverfield készítői annak idején 2008-ban elérték azt, amit azóta is csak nagyon keveseknek sikerült. A found footage műfajában olyat alkotni, amit a szubzsánert kevéssé – vagy egyáltalán nem –…

Hellraiser: Judgement (2018)

Ritkán fordul elő olyan, hogy egy horrorfilmet jó előre, már az első előzetes megjelenése előtt temetünk – a Hellraiser franchise tizedik felvonása, a Hellraiser: Judgement esetében azonban nem sok más…

hentes kurva félszemű léderer

A hentes, a kurva és a félszemű (2017)

A gótikus regények a megírásuk időpontjához képest a múltban (vagy egy, a múltat idéző helyen), nyomasztó környezetben játszódnak, ahol az emberi és a természetfeletti terror egyaránt kínozza a karaktereket, a…

Kínzások és kivégzések XVII. – A hóhérok

A méltán népszerű Kínzások és kivégzések rovatunkban már számtalan kegyetlen és embertelen kínzással foglalkoztunk. Megismerhettetek korábban egészen extrém ázsiai kínzásokat, szokványosabb, de mégis meglepően sokkoló kivégzési technikákat, valamint olyan kegyetlenkedéseket,…

Serial Chillers I: Andrei Romanovich Chikatilo

ChikatiloAz elmúlt hetekben a világ egyik legtermékenyebb sorozatgyilkosáról, Andrei Romanovich Chikatilo-ról olvashattatok, a tevékenysége inspirálta filmek kapcsán. Természetesen ezek az alkotások a nagyérdeműnek készültek, így egy-egy fontosabb mozzanatot emeltek ki a Rosztovi Mészáros közel két évtizedes munkásságából. A drámaiság, az emberi gonoszság, a torzult elme bemutatása mellett azért szerencsére néhány izgalmas tényre is rámutattak a rendezők, forgatókönyv- vagy éppen bestseller írók.
A Serial Chillers rovata azonban szeretné más oldalról megközelíteni a sorozatgyilkosokat, és a modus operandira (elkövetés módszere), illetve a gyilkosság anatómiájára (hátterek és tervezés) igyekszünk koncentrálni. Valamint a popkulturális hatásokkal is megismertetjük az olvasókat.

(tovább…)


The Green Elephant (1999) (Zelyonyy slonik)

Green ElephantVannak az életben olyan filmek, melyeket teljesen véletlenül és gyanútlanul tekintünk meg, aztán arcul vágnak minket egy jókora bűzlő, nyers hallal, mi meg csak pislogunk, és azt kérdezzük, hogy miért is történt mindez. A The Green Elephant pontosan ilyen alkotás, amelyet egy olyan csoportban ajánlottak nekem, ahol gyakorlatilag tabuk nélkül a legizgalmasabb, legelbaszottabb művekkel lehet találkozni. Márpedig ilyenekre azért van szükség, mert fenomenális gyöngyszemek rejtőzhetnek a horrorfilmek pöcegödrében.

(tovább…)