vadnyugat

Kontroller-horror – Mortal Shell béta

Amikor egy pár hónappal ezelőtt megláttam a Mortal Shell nevű, valamikor idén érkező játék első beharangozóját, rögtön tudtam, hogy nekem való játék lehet. A Souls-széria megrögzött rajongójaként én is, mint…

bernardo homolka

Serial Chillers XXX.: Paul Bernardo és Karla Homolka / Karla ((Deadly)) (2006)

 A Serial Chillers nem először merészkedik gyilkos párok történetét körüljárni, melyek különleges párkapcsolati dinamikájukat tekintetbe véve sokszor még mélyebb borzalmakat rejtenek, mint a magányos elkövetőké. A legtöbb esetben ilyenkor az…

The Room (2019) (A szoba)

Ha ne adja az ég, olyan helyzetbe kerülnétek, hogy párotokkal már a második vetélésen vagytok túl és nagyon úgy tűnik, hogy természetes úton nem lehet saját gyereketek, mit csináltok? Megpróbáltok…

Goli otok

ParaHelyek – Goli otok

Horvátországba az emberek általában nyaralni mennek, leszámítva a helyi lakosokat persze. Volt azonban a történelemnek néhány olyan sötét évtizede, amikor bizonyos személyek számára szó sem volt semmiféle nyaralásról. Az Adriai-tengeren,…

The Lodge (2019) (Téli menedék)

Az idei év leginkább várt filmjei között említettük, mégis csak a nyári melegben kerül sor a Téli menedék kritikájára. A Veronika Franz és Severin Fiala rendezőpáros nevével fémjelzett darab hű…

Tokyo Ghost (2020)

Rick Remender író (Orgyilkos osztály) és Sean Murphy rajzoló (Hellblazer), valamint a színező Matt Hollingsworth (Hulk: Szürke, Batman: Fehér) csapata egy olyan kiábrándító jövőbe kalauzol minket, ahol a technológiafüggő társadalmat…

Predator: Hunting Grounds (PC, PS4)

A láthatatlan, maszkos vadászt szerintem senkinek sem kell bemutatnom. A ’87-ben megelent Ragadozó mára popkultúrális ikonnak számít. Számtalan filmben, könyvben, képregényben és videojátékban szerepelt. Karaktere egyszerre rémisztő, még is szerethetően…

Mortal Kombat Legends: Scorpion’s Revenge (2020)

Aki a kilencvenes években volt fiatal, annak talán nem kell bemutatnom a játéktermek egyik hatalmas kedvencét, a Midway nevű cég brutális kivégzésekkel hatalmas népszerűségre szert tevő verekedős akciójátékát. Az 1992-ben…

Kryptozoológia – 29. rész – Magyar kriptidek

Az ősi magyar hitvilágban és a pogány hiedelmek szerint számtalan csodás képességgel rendelkező legendás (emberfeletti) lény előfordult nálunk – hogy csak a legismertebbeket említsem: markoláb, garabonciális, táltos vagy  ott vannak…

vérfarkas

Kryptozoológia – 28. rész – Vérfarkasok

Habár a kryptozoológia csupán érintőlegesen tárgyalja a vérfarkas és egyéb emberből állattá változni képes lények témakörét – mivel a jelenséget csupán népmondai, mitológiai, esetlegesen vallási eredetűnek tekinti -, azért én…

Azilum 16: Al Azif/Necronomicon (szerk. Somogyi Gábor)

Itt az ideje ismét elmerülni Lovecraft világában, akár az író saját műveiről van szó, akár másról, akit (akiket) ő ihletett. Megérkezett az Azilum magazin aktuális száma, benne sok-sok főhajtással a…

Fekete Karácsony

Black Christmas (2019) (Fekete Karácsony)

A Fekete Karácsony cím remekül cseng a slasher szubzsáner szakértőinek fülében, hiszen Bob Clark 1974-es klasszikusa abszolút időtálló alkotás. Glen Morgan 2006-os remake-je már csak nyomokban idézi meg a nagy…

Stephen King: Emelkedés (2020)

Mielőtt még a kezünk közé kaparinthatnánk a július hónapra beígért, külföldi kritikát által egybehangzóan pozitívan értékelt Az Intézetet, az Európa Kiadó április végén megjelentette a kedvenc horror-gurunk Emelkedés című kisregényét. Azonban,…

The Wind (2018) (A szél)

the windA The Wind -ben klasszikus vadnyugaton játszódó történetet tár elénk Emmi Tammi kezdő rendező filmje. A helyszín a 19. század végi nyugati határ, amely elhagyatott síkságokból áll, a megszelídítetlen vidék magányát csak ritkán töri meg egy-egy tanya. Ebben a közegben él főszereplőnk, Lizzy (Caitlin Gerard, Insidious: The Last Key), gyakorlatilag egyedül, hiszen férje gyakran napokig távol van, az egyetlen lehetősége a társaságra pedig csak a szomszédai lehetnek, akik nem éppen kőhajításnyira laknak.

(tovább…)


Westworld (1973) (Feltámad a vadnyugat)

Szerintem kevesen tudják, hogy a HBO egyik legnépszerűbb és legkedveltebb sci-fi/western sorozatának alapját egy Michael Crichton (tudjátok: Androméda-törzs, Kongó, Gömb, Jurassic Park) által írt és rendezett, korát megelőző technikai bravúrokkal operáló mozi szolgáltatta; bár igazából már a Beyond Westworld nevű 1980-as széria is ezt a robotokkal felturbózott szórakoztatópark futurisztikus koncepcióját igyekezett adaptálni. No, de lássuk csak, miből indult ki ez az egész! (tovább…)


Marvel Zombies 5 #1-5 (2010)

Hihetetlen, hogy ez az egykor szebb napokat látott szuperhősös-zombis franchise még mindig nem állt le! Szerintem nem csak én érzem úgy, hogy teljesen kifulladt az egész, de ők csak próbálják tovább és tovább és tovább görgetni valahogy ezt az amúgy vagány koncepciót, de totál erőtlenül és izzadságszagúan. Most éppen úgy, hogy füzetenként több, különféle alternatív valóságokban utazva harcolnak harmadrangú szuperhőseink az adott világokban lévő zombiféleségek ellen. (tovább…)


Komor Zoltán: Dögnyugat (2014)

Alapvetően nem szeretem a gore-t. No, nem mintha bármi bajom lenne egy kis gusztustalankodással, a belezés, bomlás, vagy egy nekrofil aktus igényes ábrázolásával, sőt, iszonyatos erő van egy ilyen jelenetben, ha jól használják. Sajnos azonban azt tapasztalom, hogy sok film és könyv nem használja jól: nem a félelem erősítésére használják, hanem a félelem helyett. Pótlékként. Úgy gondolják, hogy egy (kettő, három, több) oszló hulla kelt annyi viszolygást az emberben, hogy azon felül már nem tud, de nem is akar olyan úri huncutságokat befogadni, mint a tanulság, mondanivaló, vagy koherens történet.

(tovább…)


Bone Tomahawk (2015) (Csontok és skalpok)

bonet_thumbS. Craig Zahler (forgatókönyvíró, zenész, operatőr) első komolyabb filmjében egy remek vadnyugati történet tár elénk egy kis kannibál közjátékkal spékelve. Szerintem filmtörténeti kuriózumnak minősül, amint az országút vénségű Kurt Russel magabiztos és kikezdhetetlen seriff-karaktere szembeszáll a titokzatos emberevő klánnal, de a produkcióban feltűnik még Patrcik Wilson (Insidious 1-2, The Conjuring), Richard Jenkins (Cabin in the Woods), David Arquette (Sikoly 1-4, Mérges pókok), valamint Sid Haig (House of 1000 Corpses, The Devil’s Rejects, The Lords of Salem). (tovább…)