Taxidermia (2006)
A magyar filmművészet nem igazán bővelkedik horror – vagy horrornak nevezhető – filmekben. A szó ijesztgetős, késsel/láncfűrésszel/tűhegyes fogsorral rohangálós és sikoltozós értelmében Pálfi György 2006-os Taxidermiája sem horror, hanem egy, a groteszkkel és fekete humorral játszadozó alkotás valahol a játékfilm és a művészfilm kategória határán, mely a testhorror eszköztárát használja fel arra, hogy meghökkentsen, helyenként elborzasszon és ezáltal gondolatokat ébresszen a nézőben. Akit a “művészfilm” szó hallatán elkap a hidegrázás, nyugodjon meg: a Taxidermia amellett, hogy nem könnyen emészthető és megfejthető alkotás, azért még jó szívvel ajánlható a filmesztétikára kevésbé fogékony halandók számára is. Na persze csak ha bírják gyomorral. (tovább…)
Teljesen furcsa alkotásra bukkantam nem is olyan régen, és elsőre nem is igazán tudtam mit kezdeni vele. Csak fél szemmel tettem be, hogy háttérben menjen, miközben kritikákat írok, aztán eljött a várva várt Magyar Hét, és megkérdeztem az ötletgazdát, hogy mit szólna ehhez az 1-hez, írjak-e róla valami ismertetőt, próbálkozzak-e cikkel, vagy inkább messzire kerüljem el. A döntés végül nem bizonyult rossznak, sőt, alant ki fog derülni, hogy gyöngyszemet találtam-e, vagy szokásos középszerű, izzadtságszagú vackot.
Fixxerx kollégámtól ezúttal átveszem egy rész erejéig a CineFurcsaságok rovat vezetését. Az aktuális felvonás más szempontból is rendhagyó lesz, ugyanis ezúttal még csak nem is enyém a szó, Illés László, A Pince című idén bemutatott magyar horror rendezője szedett össze számunkra tíz személyes, néha vicces, néha furcsa élményt a forgatásról. 
Aki a kilencvenes években nőtt fel, az bizonyára emlékszik az ID Software méltán népszerű, már-már kultikus szinten elérő – egyébiránt pedig az akkori korszakban kiváló szórakoztatást nyújtó – FPS-jére, melyben mindenféle csúf és undormányos, nem evilági monsztereket kellett lőni bizarr, high-tech marsi környezetben. Azt viszont már alig tudja valaki, hogy a játékot követően a Valhalla Páholy nevű kiadónál megjelent egy nem hivatalos regény (egészen pontosan kettő), melynek szerzője a külföldi álnévvel ellentétben ízig-vérig magyar volt; nem más, mint a fantasy és sci-fi író Gáspár András. 
Előzőleg egy science fictiont szedtem elő nektek a magyar filmgyártás palettájáról, ezúttal egy 2014-es alkotással készültem nektek, a drámai jellegű Fehér Isten-nel. Eredetileg is kíváncsi voltam erre, azonban valahogy elmaradt a megtekintése. Magyar Hetünk viszont alkalmat adott, hogy megnézhessem Mundruczó Kornél (Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv, Jupiter holdja) rendezését. Bár a témájától kissé féltem, de többen is említették az ismerőseim közül, hogy érdemes volna egy ajánlót írnom róla.
Tudjátok, hogy szeretem azokat a horrorokat, amelyek képesek lelépni a vászonról vagy a könyv lapjairól, és a mi valóságunkban is rettegésre késztetnek. Nos, John Cure könyve, a Hontalan lelkek pontosan ilyen; főleg az utolsó oldalak, ahol bejelenti, hogy még két folytatás fogja követni ezt a förtelmet. Amikor tudatosult bennem, hogy azokat is nekem kell majd elolvasnom és véleményeznem, olyan rettegés csapott meg, amit azóta nem éreztem, hogy nyolcéves koromban megnéztem a Hannibalt, ez pedig nagy szó.
Nem nagyon szoktam magyar filmeket nézegetni, ennek legfőbb oka az, hogy a mainstream alkotások nem igazán vonzanak, a történelmi alkotások nem érdekelnek, a gagyi vígjátékok nem mozgatnak meg, a sok tehetségtelen ripacs színésztől és a kontár operatőri munkától pedig kiütéseim vannak. Persze ugyanezt más ország műveiről is el tudnám mondani, mindenesetre elvből nem is érdeklődöm kicsiny hazánk remekei iránt. De ha már magyar hetet tartunk, akkor végre előszedtem pár érdekességet, mint például a mostani Hurok című science-fictiont.
Vannak a magyar filmgyártásnak közmondásosan sötét foltjai – ezek közül is a zsánerfilmekhez való abszolút hozzánemértés az, ami legjobban fáj a szívünknek. Egyszerűbben: alig van magyar horrorfilm. A rendszerváltás után, amikor már lehetett független filmeket készíteni, már javul a felhozatal, a Filmalap-éra pedig már egész tisztességes thrillereket termel ki – azonban a szocialista időkben EGYETLEN EGY magyar thriller készült: ez a ‘77-es Defekt
A