Kuruc Attila: Árnyak könyve (2018)
“Ha a sötétség megtalál minket és csontunkig hatoló fájdalmat kapunk tőle, akkor azt el kell fogadnunk, mint egy ajándékot. Nem szabad menekülni előle, át kell élni a lehető legmélyebben. Magunkba kell, hogy öleljük és eggyé kell vele válnunk, mígnem a részünkké nem lesz. Aztán meg kell fordítani ezt a hatalmas energiát, és felhasználva azt tovább kell menni az úton, mely tisztábbá válik az élmény által. A sötétség és a fájdalom a barátaink kell, hogy legyenek” – Kuruc Attila drámai thrillerjében a klasszikus horror és a Silent Hill borzongató stílusa keveredik. Nyers, erőszakos, ötletes és EGYEDI – nem az érzékenyebb lelkületűeknek való! (tovább…)
Szerintetek kell annál hatásosabb belépő, mint amikor a film első öt percében egy teljesen pucérra vetkőzött csaj rohan az életéért az őt üldöző óriásira nőtt CGI-hangya elől?! Ebben az ízig-vérig bűnös élvezetben az egykor szebb napokat látott rock-zenészek bőrébe bújt ismerős B-színészek dacolnak a hatalmas csáprágóval rendelkező rovarok ellen, de senki ne gondoljon semmiféle komolyságra! 
Elképzelhetőnek tartom, hogy cikkem megjelenése után néhány mérges black metal arc felkeres otthonomban, elrabolnak, majd egy sötét pincében térek magamhoz, arra, hogy éppen kínoznak. Az írás kemény szakma, fel kell készülni minden eshetőségre! Az is megfordult a fejemben, hogy esetleg veszélyességi pótlékot kérjek! A viccet félretéve, egy nem kis botrányt kavaró filmről fogok értekezni az alábbiakban, s mivel igaz történeten alapszik, mindenképpen egy kis történelemórával kell kezdenem, azon olvasóim számára, akik nincsenek képben. 
A 2017-es év egyik legmeghatározóbb horrorfilmes élményének bizonyult az előtte csak vígjátékokra szakosodott Jordan Peele a semmiből hirtelen feltűnt alkotása, a ravasz módon építkező, majd a fináléban WTF-bombaként robbanó 
A Frike Comic pályázatának egyik nyerteseként a Tavaszi Képregénybörzére jelent meg a 5Panels alkotócsoport két szerzőjének, Pádár Ádám (Busók, A munka gyümölcse) és Szebeni Péter (Isten ostora, Testvérek) párosának új képregénye. A 2015-ben elkezdett mű megannyi átalakításon esett át, mire elnyerte végleges formáját, hogy egy hazai közegben játszódó, misztikus hangulatú bosszútörténetté álljon össze, nem mellesleg akció és horror műfajok keveredésével operálva. 
A hetekben jelent meg a Marvel stúdió legújabb filmje, mely az utolsó alkotás az elmúlt 11 évet lezárni készülő gigamű, a Bosszúálló: Végjáték előtt, mellyel az egész univerzum, amit az évtizedben építettek, örökre megváltozik. A Marvel kaptiány még eme katartikus filmélmény előtt repít el minket a ’90-es évekbe, amikor a szuperhősökből álló csapat még álom sem volt, és az emberiség sem volt felkészülve arra, hogy hamarosan az egész világ megváltozik. Mindemellett ez az első alkotás a képregénykiadó filmes univerzumában, amely női főhőst mutat be, így ebből a szempontból is újdonsággal rukkolt elő Anna Boden és csapata. 
A 
Azt gondolná az ember, hogy Svájc első egész estés sci-fi filmjére azért csak emlékszik, ha valóban látta már. Úgy néz ki, nekem sikerült rácáfolnom az elméletre, ugyanis szentül meg voltam győződve róla a minap, mikor leültem – az akkori legjobb tudomásom szerint újra leültem – megnézni a Cargo-t, hogy én ezt bizony láttam már valamikor, évekkel ezelőtt. Lehet, hogy a címe teszi – nemrég volt szerencsém a 
Az évek során azt vettem észre, hogy a metál zenét kedvelők körének, legalábbis nagy részének van egy sajátos felfogása, ami abban merül ki, hogy már-már szélsőséges módon elutasít mindent, ami kicsit is eltér attól, amit szeret. És ez az egész nem is zavarna különösebben, ha ez a hozzáállás megragadna a más stílusok ’megvetésében’, ha valakinek ez a szimpatikus nem bánom, sőt, nem tagadom, néha én is felsőbbrendűnek tartom a saját műfajom zeneiségét és értékeit, még akkor is, ha esetlegesen nincs igazam.