The First Purge (2018)
Tisztán emlékszem arra, amikor annak idején az első Purge-film előzetesét kézhez kaptuk. A véleményem szerint kiváló alapötletet felvető koncepciót ma, a múltba visszatekintve a Tanú című remekmű egyik híressé vált mondatával tudnám jellemezni – akkor még nem sejtettem. Akkor még nem sejtettem ugyanis, hogy a később franchise-ként terebélyesedő történet-kavalkád fokozatosan előrehaladva fog egyre mélyebbre süllyedni. Minden egyes új epizód esetén azonban felmerül a kérdés: végül sikerült-e valamelyest enyhíteni a csorbán, sikerült-e valahogy átbillenteni a képzeletbeli mérleg serpenyőjét. (tovább…)
Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy melyik a tíz kedvenc horrorfilmem, akkor általában a frappáns melyik évtizedből válasszal viszem tovább a beszélgetést. Az elkerekedő szemek hatására inkább átfogalmazom a kérdést. Természetesen létezik egy örök top 10-es lista, ami a számomra legfontosabb horrorfilmeket tartalmazza, de ezen alkotások zöme a ’70-es és ’80-as években készült. Ez nem azt jelenti, hogy ezután nem készültek értékes darabok (sőt!), egyszerűen csak ezen korszak filmremekeivel szerettem meg a műfajt.
A sorozatgyilkosokra többnyire haláluk után, de néha már életükben is szörnyű sors vár: a tehetségtelen rendezők hullarablókat megszégyenítő munkamorállal gyalázzák meg a történetüket. Nincs ez másként a legnagyobb magyar sorozatgyilkos, Kiss Béla esetében sem, akiből ez a 2013-as német celluloidlepra egy időutazó és/vagy halhatatlan szellemvámpír slashergonoszt csinál. 
Sylvian Neuvel 2016-ban nagyot durrantott első regényével, amit csakhamar az év legjobb sci-fi könyveként emlegettek hazájában. Az 
Éppen a minap beszélgettünk UFO-fan kollégámmal, Absvrd-dal arról, hogy vajon manapság mivel is lehetne megfogni a téma iránt fanatikus nézőket, mint például minket. Jó rég volt utoljára olyan alkalom, hogy egy olyan tényleg igazán jó alkotást kaptunk volna az idegenekről, amely egyszerre volt minőségi és rémisztő. Azt sejtettük, hogy a Scully, vagyis Gillian Anderson által fémjelzett 2018-as UFO nem feltétlenül megy majd el ebbe az irányba, mégis gondoltuk, hogy a név kötelez, így abban egyetértettünk, ennek a darabnak illene megütnie egy közepesnél lényegesen jobb szintet. Lássuk, ez sikerült-e!
Egy egyedi (mini)sorozatot mutatunk be nektek, ami az arab mitológia teremtményén, a “Ghoul”-on alapul. Egy poszt-apokaliptikus indiai világban, ahol a könyvek tiltottak és teljes a diktatúra, Nidu, egy fiatal vallató a saját apját kénytelen feladni a hatóságnak. Ezt követően élete első igazi kihívása több lesz, mint amire számított – a mitológia és a valóság keveredik ebben az érdekfeszítő minisorozatban, ami izgalmas perceket hoz a nézőknek. 
A bizarro fiction zsánere ott található, ahol a magasirodalmi abszurd szürrealizmus és a mélytrash kakipornó metszi egymást a nem-euklidészi térben. A Katapult Kortárs Alkotói Oldal segítségével mostanában Magyarországon is egyre több olvasóhoz jutnak el a bizarro írások; legutóbbi projektjük például egy közel ötven oldalas fanzine, a Robotcigány.
Az Agave kiadó jóvoltából elolvashattam Philip K. Dick: Jones kezében a világ (eredeti nyelven The world Jones made, szó szerint A világ, amit Jones teremtett) című regényét. Bár az író egy korai munkájáról beszélünk (eredetileg 1956-ban jelent meg), csak most fordították magyarra. Nem tudom, hogy csak szerencsés véletlen, hogy ez a fordítás éppen most látott napvilágot, vagy a kiadó kifejezetten egy aktuális regényt keresett; mindenesetre a könyv számtalan olyan kérdést felvet, ami a mai világban talán még égetőbb, mint keletkezésekor.
Amíg ezekben az őszi napokban (vagy hetekben) el vagytok foglalva a
Slasher, német és a varázslatos 2000-es évből való. E három jellemző megadásával írnám körbe mai ajánlatunkat, ami nem más, mint a Flashback – habár hazánkban csak Szünidei gyilkosságok néven ismert horror. Tipikusan olyan film, amit valaha, valamelyik TV csatorna jóvoltából felvettünk VHS-re és évekig állt a polcunkon kedvenc filmjeink között. Ha ez így van, vegyük hát elő egy gyors visszatekintés erejéig.