A novellapályázat margójára
Több mint 105 szerző és 130 novella. Pusztán átolvasni a beküldött műveket impozáns feladatnak bizonyult – értékelni még nehezebb. A The Black Aether oldalán pár napja már olvasható az eredmény, amely a 105 nevezőből 5 nyertes szerzőt nevezett meg, illetve további 12 szerzőt, akikkel a későbbiekben még szerkesztőkként megpróbálunk együttműködni, hogy novelláik elérjék azt a szintet, amit a tervezett (ám jelenleg sajnos bizonytalan) novelláskötet szintjeként megcéloztunk. (tovább…)
Az utóbbi pár évben többször bebizonyosodott, hogy minőségi tartalmat sokféle módon és sok fajta eszközzel lehet gyártani a filmművészet terén is. Természetesen ezalatt nem az ál-művészi megoldásokkal operáló alkotásokat értem, amelyekre a kreativitás címkéjét nagy nehezen, de ráerőszakolják; épp ellenkezőleg – olyan darabokra, amik valóban képesek a szokványostól olykor eltérőbb manőverekkel sikeresen operálni. 
Talán 8 éves lehettem, mikor apukám először elvitt karate edzésre, melytől fogva lenyűgözött a keleti harcművészetek világa. Szinte ugyanekkor kezdtem el érdeklődni az éjszaka vérszívó rémei, a vámpírok iránt, melyek szintén mind a mai napig a kedvenc horror karaktereim, így mikor rátaláltam Tsui Hark 2002-es filmjére, melyben ötvözi eme két érdeklődési körömet, rögtön felcsillant a szemem és alig vártam, hogy megtekinthessem a művet. Azonban mire lepörgött a stáblista, azt kívántam, ez az elmúlt másfél óra bár ne történt volna meg. 
Emlékszünk még a 
Generációk olvasták és olvassák Robin Cook könyveit, akit az orvosi krimi műfaj megteremtőjének, és koronázatlan királyaként tisztelünk. Legnépszerűbb regénye, a Kóma 2012-ben nyerte el második megfilmesítésének dicsőségét.
Hirtelen nem tudnám megmondani, hogy konkrétan hány évembe került, mire ezen a Chuck Norris nevével fémjelzett “horrorfilmen” sikerült átrágnom magam. Már legalább főiskolás korom óta (ami vagy kb. tíz éve lehetett) ott honolt a megnézendő művek egyre gyarapodó listáján, de valahogy mindig bejött elé egy-egy olyan tétel, amit sokkal szórakoztatóbbnak gondoltam. Nem véletlenül. 
Idén szeptemberben nyitotta meg kapuit a legújabb, horror tematikával bíró szabadulójáték – bár ha igazán őszinte akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy ez a budapesti attrakció leginkább az escape room műfaj és az interaktív horror-színház szerelemgyereke, egyesítve annak minden előnyét. Röviden pedig: maradandó élmény minden horrorfannak! 
Alma Katsu kalandos karriert futott be, mielőtt írónő lett belőle. A közel két évtizedig az NSA-nál, majd további egy évtizedik a CIA-nál dolgozó hölgy egészségügyi okok miatt ragadott tollat és kezdte papírra vetni történeteit. Elmondása szerint az őt kínzó szörnyű fejfájás elől menekült gondolatainak világába, mivel az írás képes volt elterelni figyelmét a problémájáról. Első könyve 2011-ben jelent meg, amit további regények követtek. Végül 2018-ban gondolt egy nagyot és belevágott egy történelmi-horror regény elkészítésébe. Ebből lett az Éhség, amit az 
Sokadszorra puffogtatjuk el idén ezt a mondatot, hogy az év leginkább várt horrorjáról lesz szó. Így volt ez az 
Hihetetlen, hogy csak most került elém ez a hihetetlenül szórakoztató új-zélandi horror-vígjáték, pedig már vagy négy éve elkészült. Méghozzá egy olyan országból, amely a