House of Frankenstein (1944)
Habár a filmes univerzumok, a Marvel stúdiónak hála napjainkban élik virágkorukat, eme jelenség korántsem újszerű, hiszen maga a legelső ilyen próbálkozás is már a ’40-es években megszületett. A klasszikus szörnyetegeket népszerűségük csúcsán a Universal stúdió terelte közös alkotásokba, mellyel megszülettek az első horror filmes crossoverek. Az első ilyen típusú film az 1943-as Frankenstein meets the Wolf Man volt, melyet egy évvel később követte folytatása, a House of Frankenstein, olyan sztárokkal a főszerepben, mint Boris Karloff és Lon Chaney Jr. (tovább…)
A bilokáció nevű fogalom egy olyan paranormális jelenséget takar, amely azt feltételezi, hogy egy személy (vagy tárgy) egyszerre két helyen tud lenni. Stephen King a Horror Mesterének legújabb, természetfeletti elemekkel operáló, krimis vonalvezetésű regényében, A kívülállóban pedig pontosan egy ezzel kapcsolatos titokzatos ügyet kell felderíteni kisvárosi hőseinknek, amelyhez egy a Mr. Mercedes-trilógiából megismert szimpatikus nyomozó-karakter nyújt segítséget. 
Az elmúlt évtizedek során láthattunk már mindenféle, madárijesztővel a középpontban riogató horrorfilmet, ami az esetek nagy többségében az 1-10 terjedő skála egyszámjegyű vége felé közeledett, az viszont kétségtelen, hogy földönkívüli entitással még nem próbálkoztak e tematika során. Sőt, ha azt vesszük, hogy e külsőségekben slashert idéző produkció gyakorlatilag egy trash-be burkolt tanmese akar lenni, akkor egészen elképesztő az újdonság-faktora! 
Horrorfilmek világában ritkán indulok el keletre, mert amit eddig tapasztaltam az orosz rémfilm-gyártás területén, az nem győzött meg teljesen. Ám most, az aktuális felfedezőkörutam keretében sikerült egy olyan műre bukkannom, ami nemhogy megugrotta nálam a lécet, hanem egészen új perspektívákat adott nekik. Hogy ne húzzam tovább a szót, elmondom, hogy egy Mariano Baino által rendezett, Lovecraft-hangulatú angol-orosz koprodukcióról van szó. 
A 
Underground műfaj lett klubokat, beszélgetéseket tartani az irodalom és a filmek körében, és még ritkábban fordul elő, hogy ezek a horror témájával foglalkozzanak. Ennek legvalószínűbb oka az a szkepticizmus, ami a várható résztvevők számát illeti, az 
A napokban került a hazai mozikba az AZ folytatása, így minden Pennywise, illetve Stephen King rajongó megtudhatja, hogyan is sikerült az átdolgozott film második része. Bár már az első epizód is megosztotta a filmkedvelőket, és várható volt, hogy a folytatás sem arat majd teljes sikert, ha minden elvárás nélkül ülünk be a moziba, nagy csalódás nem érhet. Mivel a könyv alapján készült filmek mindig is kényes témának számítanak, illetve az újabb horror filmek egyik átka, hogy sokat várnak a nézők, komoly kihívások elé néznek a filmgyárosok, mert nehéz mindenkinek eleget tenni. 
Mióta horrortémában egyetlen billentyűleütést is megejtettem így zirka 30 év alatt, talán sosem tudtam egy filmet annyira nehézkesen elhelyezni a palettán, mint Lukas Feigelfeld Hagazussa című darabját. A 102 perces darab minden pillanata egy furcsa utazás a képzelet és metafóra világába, azt viszont aligha lehet elvitatni, hogy a készítőkre erőteljesen hatott Robert Eggers 
Azt nem mondhatnám, hogy idén eddig hülyére kényeztettek volna minket a stúdiók igazi, vérbeli sci-fikkel, éppen ezért szerepelt már a várólistámon régóta a tavaly a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon ugyan már bemutatott, de kis hazánkba csak idén júniusban megérkezett High Life, avagy a rendkívül fantáziadús és egyáltalán nem az Interstellar (Csillagok között) magyar címére utalni kívánó Csillagok határán. Bár sejtettem – amire a magyar címválasztás is talán utalni kíván -, hogy ezúttal is valami romantikus és/vagy melodramatikus sci-fi ötvözetet kapok majd, azért reménykedtem, hogy valami jó is kisülhet még Robert Pattinson, Mia Goth (Marrowbone, Cure for Wellness, Suspiria), Juliette Binoche és tavaly a Cannes-i Filmfesztivál díjazottjai között szereplő francia illetőségű rendezőnő, Claire Denis együttműködéséből. Annál is inkább, mivel olyan hírek kaptak szárnyra a torontói fesztiválvetítés kapcsán, hogy a filmről többen kivonultak menet közben, hiszen érzékeny lelkük nem volt képes megbirkózni a film felkavaró és provokatív voltával, miközben a kritikusok jobbára pozitív nyilatkozatokat tettek a vetítést követően. Hát, ezek után talán egy kissé másra számítottam…
Érdektelenebb címmel talán nem is lehetne versenybe szállni a Himalája hófedte területein garázdálkodó jeti/sasquatch/bigfoot lényekkel operáló gagyi-filmes tematikába. Eddig még sajnos egyetlen valamirevaló alkotással sem hozott össze a sors, amely egy kicsit is félelmetes és/vagy rémisztéssel szórakoztató lett volna, de nem kell izgulnunk, mert a trash-nagymester Mark Polonia csapnivaló trágyakupaca sem fogja megváltoztatni ezt a régóta fennálló tendenciát.