Stephen King: A rémkoppantók (könyv, 1987)
Stephen King huszonkettedik regényéhez, A rémkoppantókhoz különleges kapcsolat fűz az író könyveinek sorában. Korántsem ez volt az első, amit a horror nagymesterének is aposztrofált Kingtől olvastam, de emlékszem, hogy az első volt, amelyet a könyvesboltban már kifejezetten az ő nevét keresve vásároltam meg. (még arra az igen prózai gondolatra is emlékszem, ami akkor megfogalmazódott zsebpénzből élő kamaszfejemben: micsoda üzlet mindössze 3000 Ft-ért megvenni egy 1000 oldalas könyvet!)
Az első olvasás csupán pár napot vett igénybe, és a saját életemben nem is nagyon lehettem jelen ez idő alatt – teljesen magába szívott a regény. Azóta jó párszor volt már a kezemben. Hosszú évekig hivatkoztam rá, mint „a” kedvenc könyvemre, és igyekeztem minden ismerősömnek szívből ajánlani. Több-kevesebb sikerrel. (tovább…)
Ahogy a zoológiának a botanika, úgy a kriptozoológiának a rejtélyes állatok helyett növényekkel foglalkozó testvér-tudománya a kriptobotanika. Nem annyira meglepő módon úgy tűnik, hogy a növényvilág valamilyen oknál fogva kevésbé mozgatta meg az emberek fantáziáját az idők során: a kriptobotanika menazsériája lényegesen kisebb diverzitást, illetve fajgazdagságot mutat, mint kedvenc (ál)tudományunké. Mégis, amennyiben arra vállalkoznék, hogy ezen rovat keretein belül bemutassak valamennyi rejtélyes növénnyel vagy növényszerű lénnyel kapcsolatos legendát és történetet, attól tartok bőven meghaladnám az olvasói türelem szűkös kereteit. Még úgy is, hogy csupán a rejtélyes növények legfontosabbjait, legismertebbjeit kívánom bemutatni, sajnos két fejezetre kell bontanom a téma boncolgatását. Míg az ezt követő részben a lágyszárúak, cserjeszerűek és növényi tulajdonságokkal rendelkező egyéb lények kerülnek terítékre, addig a mai első fejezetben a világ rejtélyes fáinak, faszörnyeinek bemutatása van soron. 
Az ötvenes-hatvanas évekre tehető a kertvárosi autósmozikban sugárzott, olcsó szórakozást ígérő óriásbogaras-hangyás-pókos B-filmek aranykora, ezért aztán manapság az Asylum nevű ipari trágyagyáron kívül nem igazán vág bele senki sem ilyesmibe (érthető okokból), de most végre feltűnt a színen egy ígéretes játékos, akit a Cinemaware klasszikus, 1989-ben készült videojátéka ihletett, amit pedig a már említett poros kisvárosi szörnyinváziós retro-mozik kliséit vette kölcsön – szóval mondhatni bezártul a kör, haha! 
Az adatkezelés és adatbiztonság problémaköre nem csak kulcsfontosságú a XXI. században, de a közösségi hálók használatának elterjedésével igencsak középpontba került ez a téma az elmúlt öt évben. A science fiction zsánere ennél jóval régebben feszegeti a kérdést, hogy miként lehet visszaélni az online elérhető információkkal. A kiszemelt sorozat, a 
A Ghostland az idei év egyik legjobban várt horrorfilmje. Egy régi ház ódon környezetében egy anya és két fiatal lánya küzd az életéért a lakásukba behatoló perverz szörnyetegek ellen, de vajon sikerül-e túlélniük a rémisztő éjszakát? Pascal Laugier rendező magasra helyezte a lécet a 
A bénábbnál-bénább DVD-folytatásokban jártasságot szerzett Joel Soisson (Dracula 2-3, Mimic 2, Angyalok háborúja 4-5, Mezsgye 2-3, Hellraiser 8) forgatókönyvét ezúttal John Gulager (Dög 1-2-3, Piranha 3DD) valósította meg, de mondanom sem kell, hogy az előző (szintén otthoni szórakoztatásra készült) rettenetesen gagyi részek tudatában senki se számítson semmi élvezetesre vagy kicsit is szórakoztatóra. Én szóltam! 
Szerencsére évről évre akadnak érdekes európai horrorfilmek, az öreg kontinens továbbra is megbízható beszállítónak bizonyul, ha kedvenc műfajunkról van szó. Bevallom őszintén Izlandot nem eurohorror nagyhatalomként tartom számon, bár a skandináv országok azért készítettek már jó néhány említésre méltó alkotást.
Vannak filmek, amik meglepően mélyen és érzékenyen dolgozzák fel Jeffrey Dahmer élettörténetét (bár itt a CineGore-nál a cikk megjelenésééig egyről sem írtunk, de tudjuk, hogy van!); és vannak, amik olyan borzalmas és méltatlan módon, amit talán még egy kannibál sorozatgyilkos sem érdemel meg, mint a múlt heti 
A magyarországi körökben még kevéssé ismert (bár én speciel azon fáradozom, hogy egyre-másra terjedjen!) bizarro fiction műfajában alkotó szerzőpáros második világháborús szatírájában ezúttal a náci rezsim és a dinoszauruszok mint tökéletes über-faj került terítékre egy teljesen abszurd és groteszk szituációban, méghozzá a mára kihalt sexploitation zsáner legjobb (pontosabban: legádázabb) hagyományait követve, haha! Röviden tehát: vér, mocsok, szex és háború. És Jurassic Park a Bukásba oltva. És persze még több mocsok, és még több ember-dinó szex! 
Címben található kifejezés eredetileg az öregek otthonában (vagy egyéb szociális intézményben) önkéntes alapon ott dolgozó csinos fiatal lányokat jelenti, akik egyenruhát viselve vizuálisan megfosztatnak formás alakjuktól. Ebben a sci-fi/horrorban viszont olyan csíkos ruhás kórházi ápolókat, akik egy földönkívüli entitás megszállását követően mindenáron szaporodási lehetőséget kereső, és emiatt gyakran vetkőző, cukorra éhes erotikus jelenséggé vállnak.