The Expanse (2015-) 4. évad
Miközben karácsony és újév tájékán a szerkesztőség jelentős része – köztük egyébként jómagam is – éppen Witcher lázban égett, egy másik jelentősnek mondható sorozat új epizódjai is felkerültek a világhálóra, illetve az Amazon Prime kínálatába. Ez nem volt más, mint a The Expanse széria negyedik évadja, mely a SyFy-on történt elkaszálás után kalandos úton került át az online könyváruházból kinőtt média-óriás palettájára. A szokásos évenkénti tavaszi megjelenés helyett ezúttal jó másfél évet kellett várni az új epizódokra, melyek – mind a 10 egyszerre – december 13-án váltak elérhetővé. Számomra a nagy kérdés az volt – jól ismervén a sorozat évadról-évadra változó színvonalát -, hogy vajon érdemes volt-e az Amazon mentése, képes-e felnőni a tévésorozat a regényhez? Elöljáróban annyit, hogy dacára az általánosságban pozitív nézői visszhangoknak, én azért találtam kivetni valót az új évadban is.
Nem, ez nem holmi elírás, hanem egy jópofa stop-motion animáció, melyben egy igazi angol (értsd: részeg) fazon próbál zombik ellen harcolni, miközben mi jókat röhögünk rajta. Pete Ellis közösségi finanszírozásból készült rövidfilmjét elsősorban azoknak ajánlom, akiknek van humorérzékük, ezen felül pedig kedvelik a stop motion zsánerét, és nem mellesleg az élőhalottakat! 
Ha Bram Stoker, a napjainkra a popkultúrát meghatározó karakteréről készült sorozatokat vesszük számba, szinte egyből az alig pár éve bemutatott, Jonathan Rhys Meyers főszereplésével készült alkotásra gondolunk és talán eszünkbe se jut a ’90-es évek elején bemutatott, 21 részes széria, mely érdemtelenül lett elfeledve még a legnagyobb horrorrajongók által is. Pedig a Dracula: The Series egy bátor és kifejezetten szórakoztató vérfrissítés volt a számtalan regényadaptáció között, melynek epizódjai kellemes félórás kikapcsolódást jelentenek mindenki számára. 
Imádok ritkaságokra, kevéssé ismert dolgokra szert tenni. Kijelentésem egyaránt vonatkozik horrorisztikus filmekre és könyvekre egyaránt. Itt van például a 2001-ben elhunyt Richard Laymon vékonyka kötete, amely a szerző szerint kis híján derékba törte karrierjét. A nyolcvanas és a kilencvenes években leginkább az ún. splatterpunk zsánerében alkotó írótól eddig csak egy-két novellát olvastam, illetve valamikor még fiatalkoromban a Vidámpark című regényét, úgyhogy itt volt a nagyszerű alkalom, hogy felfrissítenem a vele kapcsolatos élményeimet. 
Horrorfilmek iránti rajongásom és rendszerező természetem párosításából született meg egy régi szokásom, amikor is évekkel ezelőtt gondoltam egyet, és elkezdtem az arra érdemes műveket megjelenési sorrendjükben megtekinteni. Így jutottam el igen hamar az 1942-es Cat People vagy Macskaemberek című filmhez, ami egyből az egyik kedvencemmé avanzsált. Másik szokásom, hogy ha egy film tetszik, megnézem a remake-et is, ami ezúttal 40 évvel később készült el.
A Náci Zombik 
Cikkünkben, a 
Végy egy igazi szemétládát, aki nem mellesleg a rend éber őre, adj hozzá drogokat, korrupciót, gátlástalanságot és hazugságokat, valamint egy csipetnyi perverzitást, jó alaposan keverd össze, végül szórj a tetejére fekete humort és máris kész a tökéletes mocskos zsarus történet! Az alábbiakban egy olyan adaptációról lesz szó, amelynek regény változatát nem más, mint 
Az HBO Tales from the Crypt kultikus horror-antológia (1989-1996) mellett volt egy másik, nyolcvanas években készült rémszéria, ami mára szintén klasszikus jelzőt vívott ki magának. A George A. Romero által rendezett és Stephen King forgatókönyvei alapján készült, másfél-két órás játékidővel rendelkező produkcióban félelmetes(en szórakoztató) rövidfilmek kaptak helyet, egy kvázi-kerettörténettel és egy szerethető animált karakterrel. A