Friday the 13th (1980) (Péntek 13)

friday-the-13th-title-screenshot1974-ben látott napvilágot a Texasi Láncfűrészes Mészárlás, majd négy évvel később a Halloween; ez a két mű megalapozta a slasher műfaját, és utat vágott a későbbi tinihorroroknak is. Az 1980-as évben mutatták be a Péntek 13-at, ami le sem tagadhatná, hogy a Halloweentől származik. Anno olcsó, egynyári borzongatásnak szánták a készítői és egyikük sem gondolt arra, hogy ebből a műből 11 folytatás születik majd, a fiktív sorozatgyilkosok elitjébe pedig Bőrpofa és Michael Myers nyomdokain haladva bekerül Jason Voorhees, a machetés, hokimaszkot viselő ámokfutó.

still-of-betsy-palmer-in-friday-the-13th

Az amerikai kisváros, Crystal Lake határában áll egy erdő, ahol régen gyerektábor volt, a létesítményt azonban bezárták, miután rémes dolog történtek benne. Azonban egy vállalkozó kedvű férfi néhány lelkes tinit toborozva nekiveselkedik, hogy ismét varázslatos hellyé tegye a Kristály-tavi Tábort a gyerekek számára. De tudtukon kívül ez a kis csapat magára haragít valakit, aki nem akarja, hogy a hely ismét benépesüljön. A tinik egyikének, Alice-nek (Adrienne King) hamarosan utolsó túlélőként egyedül kell felvennie a harcot az őrült gyilkossal. Vajon melyikük húzza majd a rövidebbet a végén?

adrienne

Ez egy nagyon egyszerű film, ami 33 évvel ezelőtt nagy sikert aratott, főként azokkal az eszközökkel, amikkel John Carpenter két évvel korábban hozta a frászt a nézőkre. Sokáig nem láthatjuk a gyilkost, az erőszakot viszont kendőzetlenül, a maga valójában ábrázolják, a kor legjobb speciális effektjeit alkalmazva. Hab a tortán a remekül megalkotott antagonista, akinek kicsavart logikája sajnos teljességgel érthető, sőt, érdekes módon a tiszta, romlatlan Alice után ő a második legszimpatikusabb szereplő. Sajnos ezek után le kell szögeznem, hogy meglátszik a Friday-en az eltelt három évtized, ahogy a Halloweenen is, mert manapság, amikor már a Fűrész-széria brutalitási szintje fölött kezdődnek az igazán durva horrorok, akkor nem valami sokkoló egy balta a fejbe vagy egy szimpla késelés. De az is lehet, hogy nem én vagyok a legmegfelelőbb ember, hogy véleményt mondjak erről, mert már vagy négyszer láttam és kettőnél többször értelmetlen megtekinteni… Azért Betsy Palmer remek alakításáért, Walt Gorney dilis Ralph-jáért és Kevin Bacon legelső szerepléséért érdemes legalább egy esélyt adni neki, ám ne várjunk tőle túl sokat. Legendás alkotás, klasszikus darab, ésatöbbi, de szerintem mára már idejétmúlt lett. A sorozat többi darabja közelebb áll hozzám, ám az igazán király időszak a VI. résszel indult be, hat évvel később. A Péntek 13 a mai nézőknek már nem olyan izgalmas és nem annyira ijesztő, de mindenképpen tisztelet érdemel, hiszen innen indult el Jason Voorhees karrierje.

Értékelés: 8/10

tvshaman

1 Comment on "Friday the 13th (1980) (Péntek 13)"

  1. Világ legunalmasabb,legsz@r@bb filmje, semmi jó nincs benne,és veszettül gagyi, nagyon unalmas nézhetetlen,zs. kategóriás katasztrofális hulladék,ez a péntek 13. 1980. leggyengébb, legrosszabb péntek 13. és a franchise szégyenfoltja.D:

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .