Gay Niggers from Outer Space (1992)

gayniggers_thumbElőre szeretném leszögezni, hogy ez a nem mindennapi alkotás – a címét leszámítva – cseppet sem rasszista, továbbá semmiféle homo-erotikus (ne adj’ isten, pornográf) jelenetet nem tartalmaz, mert ha így lenne, biztos nem néztem volna meg, nemhogy még írjak is róla. De ilyesmiről szó sincs, úgyhogy bátran megnézhetik a feketék és a homofóbok egyaránt. 🙂 A film címe minden bizonnyal jó eséllyel pályázhatna a “legflúgosabb filmcím” elnevezésért, de szerencsére (?) a film hozza azt a színvonalat, amit egy ilyen címtől joggal elvárhat a néző. Fél órányi hülyeség, amelyben egy öttagú kisebbség próbálja meg elhozni a Földi férfiaknak a “meleg békességet”… ráadásul háromszorosan is hátrányos helyzetű ez a kisebbség, ugyanis hőseink nem csak feketék és melegek, de még a világűrből is jöttek! Azt hiszem ez a “pihent filmek” egyik koronázatlan királya…

Egy űrhajó kering a világűrben. Egy űrhajó, amelyet egy olyan kormánykerékkel kormányoznak, amilyen a buszokban is fellelhető. Jóllehet, az űrhajóval – a busszal ellentétben – nem csak jobbra-balra kell fordulgatni, az űrhajó utasai ilyen apróságon nem akadnak fenn. Mint már arról szó volt, a jármű utasai – élükön Farok kapitánnyal – egytől-egyig homoszexuális fekete bőrűek (aka “Gayniggers”), akik azzal a szent céllal utazgatnak az univerzumban, hogy kiírtsák annak női lakosságát. Az aktuális célpont természetesen a Föld, ahol egy leginkább zseblámpához hasonlítható űrpisztollyal sikerül szó szerint eltüntetni a nőket. És történjen ez Ukrajnában, Kínában, vagy Németországban, a férfi lakosság mindenhol hálás “felszabadítóiknak”, akik végül elhozzák a Föld férfiainak a “meleg világbékét”, amit egy fedett uszodában (hol máshol…) ünnepelnek meg a film végén.

gayniggers1

Az amerikai mozi adatbázis (us.imdb.com) szerint e film a vígjáték/scifi/rövidfilm kategóriába sorolható be, leginkább azért, mert ott nem csináltak külön kategóriát a “b-mozik” (trash) számára. Mindenesetre a “Gayniggeres from Outer Space” tényleg szórakoztató kis film, amely az abszurd történet ellenére (vagy amiatt) egy vicces kis hülyeség. Szó sincs arról, hogy valami meleg propagandafilm volna, ráadásul a szimpatikus fekete szereplők sem hivatottak arra, hogy megbotránkoztassák a (heteroszexuális) nézőket. ők az idióta viselkedésükkel és a szájukba adott mégidiótább szövegekkel csak egy dolgot tesznek; szórakoztatják a nézőt. De azt nagyon…

értékelés: 8/10

Blizz

Be the first to comment on "Gay Niggers from Outer Space (1992)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .