See No Evil (2006) (Menekülj!)

seenoevil_thumbJó érzés látni, ahogy Hollywood változik. Egy időben, Wes Craven Sikolya után nagyon nagy terültetet kaptak az u.n. tini-horror filmek, majd, miután ezek kezdtek elveszni, megjelentek a japán példa (és nemegyszer forgatókönyv) alapján készülő szellemes-rémisztgetős mozik. Napjainkban a slasher filmek élik fénykorukat, kezdve a Texas-i, valamint a Hills have eyes újraforgatásával, a Freddy v.s. Jasonnal, de nyugodt szívvel ide merem sorolni a Fűrész három részét is. Ezt a műfajt követi a See No Evil című alkotás is, ami magyar keresztségében a Menekülj címet kapta, azt csak a fordító elméje tudná megmagyarázni, miért…

Két zsaru bemegy lecsekkolni egy elhagyatott házat. Hogy mit és miért keresnek ott, azt nem tudni, a lényeg, hogy ott vannak. Találnak is valakit, egy fiatal lányt a padlón, még életben, de egy csipetnyi hiányossággal, ugyanis a szemeit valaki nem túl humánus módon eltávolította. Alig egy pillanattal később megjelenik a ház másik lakója is, aki jogos-jogtalan felháborodásában kicsit átalakítja az egyik rendőrt a baltájával, a másikat pedig megfosztja az egyik kezétől, gondolván arra úgysincs szüksége. Igaza is lesz ebben, ugyanis a pisztoly a kopó másik markában van, le is lövi a támadóját, de az természetesen mire kiér az erősítés köddé válik, nem hagyva mást maga után, mint néhány elszemtelenített hullát.

Telnek-múlnak az évek, ismét találkozunk végtagilag megrövidített rendőrünkkel, aki épen egy csapatnyi bűnöző fiatalt kísér éppen. Jogos a kérdés: hova lehet vinni a javító-nevelő-átképző-drogozó stb intézetből néhány lányt és fiút egy közös buszon? Sosem találnátok ki. Egy régi, lepukkant, kieégett motelbe, ahol csak annyi a dolguk, hogy három napig takarítsanak, és akkor lefaragnak egy hónapot a büntetésükből. Találó nemde? Gyakorta előfordul. (szinte látom ahogy a Sing-Sing tetovált nehézfiúi kertet gondoznak New Jersey-ben.)
Szóval, adva van két őr (a félkezű ex-zsaru, és egy nő), négy pasi, nagyjából ugyanannyi csaj, meg a szálloda házvezetőnője. Szép kis csapat, legalább több lesz a temetnivaló. El is kezdik a munkát (nem mondanám hogy teljes beleéléssel, de lássuk be, kinek lenne kedve egy legalább tíz emeletes, kiégett, madár- és egyéb szaros épületet takarítani), és mondhatni minden tervszerűen halad. Eltekintve attól az apróságtól, hogy szinte félpercenként kapunk egy bevágást arról, hogy valaki folyamatosan figyeli őket. Ijesztő… Nem sokkal később két kutakodó (nem fogjátok elhinni, kincset keresnek, mert egy ilyen ház teli van titkos járatokkal és kincsekkel) ifjonc talál egy enyhén szalonképtelen állapotban lévő hullát, akinek (most jön a meglepi!!) valahogy eltűntek a szemei. Ettől a pillanattól kezdve felesleges ecsetelnem mi következik, hiszen aki már látott slasher filmet, az nagyjából sejti mi lesz a kis kompánia sorsa…

seenoevil1

Nekem személy szerint tetszik ennek a filmtípusnak a feltámadása. Nem abból a szempontból persze, hogy moziba kerülnek, és sikongatással terített termekben a pattogatott kukorica mellé ingyen jár a gyengébb gyomrú emberek öklendezése. A pozitív előnye az, hogy a filmvállalatok az új horror-hullám meglovaglása érdekében fektetnek némi pénzt ezekbe az “alkotásokba”, és ez a technikai megvalósításon jól látszik. Az effektek nagyon jók, a mészárlások eltaláltak, és igazán valósághűen tudnak egyes jelenetek festeni. Az persze nem újdonság, hogy nem lesz korszakalkotó ez a mű, hiszen végignézve könnyedén emlegethetünk számára olyan elődöket, mint például a Texasi, vagy Jason Vorhees. Ettől függetlenül viszont nagyon jól meg van csinálva ez a film, nem akar többet adni, mint amit az igazi slasher hívők elvárnak tőle: mészárlást, mennyiségben és minőségben is, valamint egy brutális, kegyetlen gyilkost. Mindezek pedig megfelelően fellelhetők a filmben.
A gore vonal erősődése elég jól látható egyes gyilkosságokon/csonkításokon, és ezen szempontból külön kiemelném az utolsó jelenetet, mert az nagyon jól meg van csinálva. Nem egy tízpontos alkotás, de aki látni akar némi vér és bél (na jó, inkább főképp szemek) egyveleget, annak szívesen ajánlom.

 

értékelés: 7/10

John Doe

Be the first to comment on "See No Evil (2006) (Menekülj!)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .