Slither (2006) (Slither)

slither_thumbB-filmeket a mozikba! Hallottatok már ilyet? A kevésbé tapasztaltak gondolom még nem, aki viszont ismeri az utóbbi néhány év filmtermését, az vágja, hogy voltak már erre próbálkozások. Volt egy nagyon jó próbálkozás 2002-ben, Mérgespókok (Eight Legged Freaks) címen. Ezt a filmet a hazai mozik is játszották, nem úgy, mint a Slither-t, pedig az elképzelés ugyanaz. Csináljunk direkt egy olyan filmet, ami normális esetben kapásból a videotékák polcain kötne ki, vagy pedig a TV2 szombat esti szuperfilmjeként (hahaha), viszont tegyünk bele híresebb színészeket, egy nagyobb költségvetést és durrantsuk be a mozikba, oszt megnézzük, sikerül-e megetetni a nézőkkel. A rendező és író nem más volt, mint James Gunn, ő követte el a Dawn of the Dead 2004-es változatát is (megjegyzem, két Scooby Doo film mellett), valamint Troma-körökben is bennfentes, ő írta a Tromeo&Juliet-et és ő játszotta a Citizen Toxie-ban a tolószékes dimenziótudóst. Ott volt a remény tehát a filmben, az már más kérdés, hogy nem sült el úgy, ahogy kéne.

slither1

Wheelsy joggal pályázhat az USA unalmas kisvárosainak legunalmasabbikának címére. Totálisan nem történik semmi, az éjszaka csendjét totális béke lepi be. A helyi lakosok egyszerű parasztok, akiket leginkább csak a minden évben lezúzott, iszonyatos bebaszással és bulizással egybekötött szarvasvadászat izgat fel, de az nagyon. Nem is veszi észre senki, amikor egy földönkívüli meteor csapódik a város melletti erdőbe. Másnap reggel találkozunk a város álomnőjével, Starla-val és kevésbé idilli férjével, Granttel. Grant egy hatalmas kefélés reményében hazaviszi a feleségét, ám mikor kiderül, hogy a nőnek esze ágában sincs széttenni, férjura a kurvázás mellett dönt. Fel is szed egy muffot, akit az erdőbe visz malackodni, ám itt rátalálnak arra a bizonyos meteorra. Ami, mint kiderül, igazából nem is meteor, hanem nagyon is lüktet és él. Grant közelebbről is meg akarja vizsgálni, de jól rábaszik, mert az idegen cucc egy tüskét lövell a mellkasába, amitol később barátunk nagyon-nagyon rosszul lesz. Ezen kívűl felvásárolja a boltból az összes húst, titokzatos módon lezárja a házukban az egyik szobát, soha nem lehet tudni, hogy hol van, tehát rendesen bekavar neki az idegenekkel való találkozás. Főleg, hogy ő maga is kezd idegenné változni, csápokat növeszt és a feje is kezd kibaszottul amorf lenni. Mindezt tetézi, hogy a kis kurvájába, akivel az erdőben hetyegett, beleereszti a csápjait és mint később kiderül, ezzel átváltoztja a nőt egy gazdatestté, aki több ezer idegent fog a világra hozni. Fincsi! A gazdatestet természetesen folyamatosan táplálni kell, ezért folyamatosan tűnnek el a környék állatai, a macskáktól a tehenekig minden, ami él és mozog. A helyi rendőrség természetesen ráharap az ügyre és kezdetét veszi egy lélekölő hajsza Grant után, de az idegenek megszületését már nem tudják megakadályozni. Hogy milyenek az idegenek? 10-20 centis hernyószerű lények, akik az áldozataik száján keresztül jutnak be a testbe, majd őrjöngo-emberevő zombikká változtatják őket. Természetesen a kisváros összes lakójába jut legalább egy parazita, így a maradék túlélőknek, egy rendőr srácnak és Starlanak keményen fel van adva a lecke túlélés terén. A végén meg persze ott a hatalmas leszámolás az immáron emberre abszolút nem hasonlító, irtózatos förmedvénnyé változott Granttel.

slither2

Igen, a fenti sztorit valóban láttuk-hallottuk már ezerszer. Ja, hogy szerintetek az egész film a Night of the Creeps lelopása? Mit ne mondjak, tényleg az. Van-e legalább olyan jó ez a film? Nincs, és azt is megmondom, hogy miért nincs. Mert csak azok a részei működnek, amik egyértelmű lopások és utalások más filmekre. Hiába akar hasonlítani a film a NotC-re vagy a Masszára, ha egészen egyszerűen túl komolyan veszi magát és nem adja meg azt az igazi B-mozi érzést, mint a fent említett hírhedt klasszikusok. Valahogy túl mesterkélt, hiányzik belőle az az ordenáré lazaság, ami alapeleme pl. a Return of the Living Dead-nek. Tévedés ne essék, ha komoly filmnek szánták volna a Slithert, egy szavam se lenne, de már az első 5 perc arról árulkodik, hogy itt egy vagány B-horrort akartak csinálni, jópofa poénokkal. De csak szerettek volna, mert saját ötletek nélkül nagyon izzadtságszagú lett az egész. Nem tudok rá más szót, túl komoly az egész film ahhoz, hogy felszabadultan élvezni lehessen. Nagyon jól tudom, hogy egy újszülöttnek minden vicc új, de én attól az arctól, aki a Dawn of the Dead-be megírta azt a bizonyos Burt Reynold-os poént, sokkal többet várnék, mint régi ötletek újrahasznosítását. Jó, tudom, ha hollywoodi pénzemberek ugatnak az ember háta mögött, akkor sokkal nehezebb kibontakozni, de a Slither akkor is csak egy próbálkozásként felfogható, felemás film.

 

értékelés: 6/10

Slayer

Be the first to comment on "Slither (2006) (Slither)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..