Texas Chainsaw Massacre – The Beginning (2006) (Texasi Láncfűrészes Mészárlás – a Kezdet)

texasbeginning_thumbŐszintén megvallva nekem nem adatott meg az a kegy, hogy Tobe Hooper örökérvényű klasszikus filmjén keresztül ismerkedjek meg elsőként Bőrpofával, a horror-történelem kultikus és sok tekintetben mérföldkőnek (vagy éppen mintának) számító személyiségével. Nekem az eredeti remake-jével kellett kezdenem anno ezt az egyoldalú ismerettséget (miszerint én kifejezetten rajongok eziránt a brutális gyilkosért, ami visszafelé kötve hiszem hogy elmondható lenne..). Összefoglalva volt alkalmam megtekinteni a felújított, felturbózott, és felspécizett Texasi láncfűrészest, és erősen elkezdtem érdeklődni a téma minden aspektusa iránt. Aztán borzalmas ballépést követtem el: megnéztem a negyedik részét az original sorozatnak (A.K.A. A Texasi Láncfűrészes Gyilkos Visszatér). Akkora raklap fost először öntöttek addig a képembe, szabályosan toccsant, és két hétig kompleten leállította az agyműködésem. Innentől már csak fölfelé vezethetett az út, és végre sikerült megkaparintanom az örökérvényűnek mondható Hooper alkotást, ami lebilincselt, fotelbe szögezett, és nem utolsó sorban visszaadta a hitemet, hogy azért régi film nem szar film. Később következett a bőrpofa című alkotás, ami megintcsak azt mondatta velem, ikon lesz még ebből a gyerekből az én értékrendeim szerint, az is lett. Most pedig, nem is olyan régen kezembe kerül a Kezdet, amikor is először berregett fel a láncfűrész (mármint a sztori szerint… a biztonság kedvéért megjegyzem…)

texasbeginning1

Egyszer volt hol nem volt volt egyszer egy Texas (Na ezt kitaláltátok volna? :)…). Itt bizony nagy tömegben fordulnak elő a beteges tahó emberek, a szimplán redneck parasztok, és még sorolhatnám a sok-sok kedves figurát, akiken egetrengető élvezettel dagonyáznak a legyek. Itt lelhető egy csodás kis hely, ahol taglóznak, nyesnek és darabolnak ártatlan szemű marhákat, és mellékesen az egyik helyi dolgozó halált hal, miközben életet ad egy csecsemőnek két munkaszünet közt. A kölyök annyira tündéri, hogy a főnök reflexből bedobja a kukába. Itt pedig ki talál rá? Persze hogy a Hewitt család egyik előkelő tagja, anyuka. Telnek az évek, a kis Thomas Hewit már nem is olyan kicsi, az arca is egyre csinosabb (na jó, valójában rothad mint a napon felejtett döglött örvös tatu), hatalmas örömmel darabolja a marhákat a szülőhelyén (azaz a vágóhídon), szóval minden szép és jó és tehénszartól bűzlik. Aztán beüt a krach: bezárják a gyárat, és sajnos Hewitt-nak is mennie kell. Azaz kéne. Itt aztán beindul a mozi, és lassan képet kapunk, hogy alakult ki az a fura Texasi társadalmi rend, ami a remake-ben már látványosan megjelenített volt, találkozunk a régi kedves szereplőkkel (illetve látjuk őket valamelyest remake-szintűre alakulni), és megfőzik az első fincsi ebédet is.
Ugyanakkor néhány (nehéz lenne kitalálni) fiatal, akik szépek, meg jóképűek, persze lazák is elindulnak a texasi pusztába, pontosabban keresztül akarnak rajta kocsikázni, mivel a kiképzőbázis arrafelé van. A két srác (akik nem mellékesen testvérek) ugyanis behívót kapott Vietnamba, a két barántő meg hát, elkíséri őket, mert milyen dolog bevonulás előtt nem prütykölni (na jó, nem biztos hogy csak ezért, de ez jól hangzik)? Ugyanakkor a fiatalabb manusnak nem akarózik nyakig mászkálni a dzsumbujban ferdeszemű komcsikra vadászni, ezért még az út felénél gyertyát csinál a behívójából. Ezen sajnos nincs idő elgondolkodni, családi tragédiát összehozni a jóval elhivatottabb bátyus felháborodásából kiindulva, mivel egy motoros banditalány (tiszta pokol angyala egy személyben) elhatározza, hogy kölcsönveszi a fiatal négyes vagyonát, megerősítve akaratát egy puskával. Közel is kerül a célja eléréséhez, ugyanis az autós üldözésben egy rosszkor rossz helyen álló tehén enyhe károsodást okoz kedves főhőseink autójában. Rá is térne a kifoszás részlegre, de el kell árulnom, nem jön be neki, ugyanis berobog Hewitt “seriff”, aki miután rövid, lőporszagú szóváltásba keveredik a nem túl tisztességes szándékú lánykával, sasszemmel kiszúrja az enyhén megperzselődött behívót. Ez egy kicsit kiüti nála a biztosítékot, és demokratikus megegyezés alapján elviszi a társaság három tagját (a negyedik már előbb a tehénnel való konfrontáció során elment a bokrok közé pihenni) a mama házába vacsoravendégnek. Pontosabban főfogásnak. Innnentől szerintem le sem kell írni a sztorit, mindenki el tudja képzelni mi következik, hentelés, kegyetlenség, kínzás, minden mennyiségben, és persze végre felberreg a jó öreg láncfűrész…

texasbeginning2

Ez a film jó. De ennyivel nem ússzátok meg. Egyszerűen tetszett a sztori, még ha tényleg olykor-olykor ezerszer elcsépeltnek is tűnik némely fordulata, de leköti az embert annyira, hogy minimális figyelmet se akarjon erre a tényre fordítani. Tulajdonképpen az egész moziban egy percnyi üresjárat sincs, mindig történik valami, és még azt is hajlamosak vagyunk olykor-olykor kiejteni a fejünkből, hogy ez egy prequel, tehát bizonyos jeleneteknél csak rábólintunk, (márha láttuk a remake-t) hogy ááá-jeee akkor ez ezért van így!
Ami a mészárlást és a gore-t illleti: na az is akad itt bőségesen. Nem finomkodnak, recsegnek a csontok, reped a bőr (vagy éppen jön lefelé, ízlés dolga), készül a maszk, fő a vacsi, van itt minden kérem. Bőrpofa ha lehet még kegyetlenebb brutális állat, mint a remake-ben (nem beszélve a Texasi láncfűrészes Mészáros Visszatér nevű förmedvény transzvesztitájáról, sőt inkább abszolút nem beszélve arról a förmedvényről…), az ember ebből a fazonból abszolúte kinézi, hogy nem remeg a keze, mikor beaprítja valamelyik szomszédját az esti gulyásba.
Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a filmet (kivéve a Hello Kitty-s táskát viselő lánykáknak és fiúknak…azaz… hmm.. szóval azoknak, mert ők aligha élveznék) mert megéri. Bőven.

értékelés: 9/10

John Doe

2 Comments on "Texas Chainsaw Massacre – The Beginning (2006) (Texasi Láncfűrészes Mészárlás – a Kezdet)"

  1. Én, meleg vagyok és úgyanugy szeretem a horrorfilmeket (Sziklák Szeme 1,2, Halálos Kitérő, TCM 1,3,remake és Prequel, Just Before Dawn, Vüasztestek…) és hozzáteném hogy jókat és viccesek szoktál irní 🙂 egyébként szerintem is jó ez a rész! :))

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .