Olaszország a (horror)filmek terén a plágium melegágya. George Romero sikeres Dawn of the Deadjének csináltak egy jó kis pszeudo folytatást, a Gli Ultimi Zombit, Lucio Fulci rendezésében készült, és szintén jól hozott konyhára. Fontos megemlíteni, hogy fillérekbol hozták össze. Aztán még ebben az évben elkészült a Zombie Holocaust, ami a Gli Ultimi Zombi (világszerte csak a fantáziadús Zombie néven ismerik) sikerét igyekezett meglovagolni, oly módon, hogy pofátlanul lemásolta az elődöt. Sőt, a forgatási helyszínek is megegyeznek, valamint több szereplő (pölö a főhős Ian McCullogh) is visszaköszön.
A rendezői székbe beültették a tömegfilmeken edződött, de amúgy nem túl ismert idős rendezőt, Marino Girolamit (Enzo Castellari apja!), Fabrizio De Angelis, a digók Andy Wajnája meg adta a pénzt, ráadásul az igen szerény sztorit is jegyzi. (Angelis volt különben a Zombie producere is, ami a Lucio Fulcival való gyümölcsözo együttmuködésének kezdete volt – nem véletlenül használtam a gyümölcsözo szót: Fulci legjobb filmjeit ebben az idoszakban készítette.)
Az ember arra gondolna, hogy Angelis szívén viselte a projektet. De akkor mi az ördögnek bánt a pénzzel olyan szűkmarkúan? Szembetunő, hogy ez a film a Zombie költségvetésének töredékéből lett összehozva. Az, hogy mégis létrejött, egyrészt a termékeny tésztaföldi filmgyártás zseniális mesterembereinek köszönhető (a szarból is tudnak filmet csinálni, de tényleg), másrészt a szívnek, léleknek, amit beleadtak. Talán ezért kedveli meg az ember ezt a suta kis filmet akaratlanul is. De Angelis íróként is jegyzi a Zombie Holocaustot, mint már említettem. Hát arra van egy korsó söröm, hogy nem erőltette meg magát. Tulajdonképpen a film az akkor futó két legkeményebb effekteket a vászonra fröcskölő alműfaj a kannibál és zombifilmek összeházasítására épít.

A történet New Yorkban kezdődik (jééééééé, a Zombie is…), ahol furcsa halottcsonkításos esetek rémítik, vagy éppen mulattatják az orvosi egyetem hallgatóit, meg a profokat. Mint kiderül, az esetek mögött egy benszülött származású, kannibál, illetve inkább nekrofág rítusokat gyakorló beteghordó áll. Amikor lebuktatják, az istenadta kiveti magát az ablakon, de mielőtt feldobná a pacskert, még elsuttogja egy különös sziget nevét.

A helyi rendorség is éppen kannibál gyilkosságok ügyében nyomoz, úgyhogy az egyik felügyelő és a formás (meztelenül is megcsodálhatjuk, természetesen) tanársegéd szövetkeznek, hogy végérejárnak a bizarr gyilkosságoknak, így aztán felkutatják a benszülött szülőhelyéül szolgáló szigetet.
Na innentől kezdve, vér, bél, szemgolyókinyomás, lassan csoszogó zombik vannak terítéken, olcsó, de nagyon ötletes maszkokkal (a zombismink zseniális!), és persze a végtelenségig kemény effektekkel (a csónakmotorral szétdarált arcú zombi a legklasszikusabb jelenet).

Nem kell itt romeroi magasságokban szárnyaló szocálpolitikai vonalra számítani, de még a Zombie varázslatos hangulatát, vagy felejthetetlen zenei témáját se keressük. Olcsó, durva trasht kapunk, ami viszont mókás, talán kedves is maga kifacsart módján. Girolami egyik utolsó filmje volt ez, és be kell vallani, hogy ezzel lett ismert (hacsak undergroung körökben is).
Splatterrajongóknak és Eurohorror specialistáknak kötelezo, a többiek kerüljék.

értékelés: 5/10

BMÁ