Black Sheep (2006) (A bárányok harapnak)

blacksheep_thumbVannak idióták, akik a legnagyobb faszságból képesek filmet csinálni, többnyire minimál költségvetéssel és ehhez passzoló színvonalon (lásd: Troma filmek), azt azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy a Gyűrűk Ura csodálatos látványvilágáért (részben) felelős Weta Workshop hajlandó a nevét és tehetségét adni egy ilyen filmhez, mint a Black Sheep. Ha esetleg valaki nem vágná: ebben a filmben bárányok gyilkolnak. Egészen pontosan széttépnek, kibeleznek, feltrancsíroznak – embereket. Vagy ha nem is ölik meg az áldozatot, egy kis genetikai mutációval átváltoztatják szintén vérre szomjazó birkaember-szörnyeteggé. Bizony. Cápa, piranha, grizlimedve – nos, ti mind elmehettek a bús picsába.
Mert jönnek a bárányok… akik ezúttal nem hallgatnak.

blacksheep1

Nem számoltam meg, hány birka él Új-Zélandon, de állítólag kurva sok (több millió). Ebből az is következik, hogy elég sokan foglalkoznak birkatenyésztéssel. Többek közt az Oldfield család is birkászásból próbál megélni: a fater legelteti a nyájat, a kisebbik fiú, Henry szorgalmasan besegít apjának, a nagyobbik gyerek, Angus pedig irigykedik öccsére, meg néha mérgében agyonbasz baltával egy birkát. Ennek ellenére a fater váratlan elhalálozása után Angus örökli meg a családi birtokot, Henry pedig a városba költözik, hogy ott folytassa tanulmányait (pedig biztos kurva jó egyetemek vannak a birkamezőkön is).
Tizenöt év múlva azonban Henry hazatér. Ekkor Angus már az ország egyik legmenőbb birkásza, aki sutyiban azon mesterkedik, hogy majd a kis laboratóriumában előállítja a genetikailag tökéletes birkát, amivel bizonyára egy rahedli pénzt fog keresni. Aztán egyszer csak megjelenik két állatvédő aktivista, hogy jól beleszarjanak a levesbe, akik kiengednek egy kísérleti alanyt, ami jól megfertőzi a nyájat. Így rövid időn belül a békés háziállatok vérszomjas, pusztító szörnyetegekké válnak, amik a házat is szétszedik, ha az áldozat netán ott keresne menedéket.
Angus ezidőtájt érkező japán üzlettársait pillanatok alatt felzabálják a dühöngő vadállatok, a birkák által megfertőzött túlélők pedig egy gyors metamorfózist követően a klasszikus farkasember mintájára segítenek be az öldöklésbe – birkaemberként.
Új-Zéland sorsa természetesen Henry kezében van, aki maga mellé veszi az egyik helyi farmerlegényt, egy természetvédő aktivista hölgyet és saját nagymamáját, egy ilyen ütőképes kommandóval pedig már gyerekjáték volna akár az egész világ megmentése is.

blacksheep2

Elég ritkán fordul elő az, hogy az én ízlésemhez passzol egy horror-komédia. Én a Shaun of the Dead-et is unalmasnak találtam, a Csapatleépítést pedig egyenesen rühelltem, de a Peter Jackson korai filmjeit (Bad Taste, Hullajó) hangulatilag némiképp megidéző Black Sheep nekem abszolút bejött. Az a tény, hogy itt a birkák jelentik a legnagyobb fenyegetést az emberekre már önmagában van annyira abszurd, hogy elnyomja a történet sablonosságát (zárójelben jegyzem meg, a rendező – saját bevallása szerint – be volt baszva, amikor kitalálta ezt a baromságot). Persze a jópofa alapkoncepció is simán behalna a film első harmadában, ha a készítők hagynák leülni az egészet, de nem ezt teszik. Az alkotók folyamatosan adagolják a humort, az igen komoly vérmennyiségű gore jeleneteket és az akciódús elemeket, úgyhogy bátran próbálkozhatnak a film megtekintésével azok is, akik nehezebben nevetnek, mert gyermekkorukban sok verést kaptak (például).

értékelés: 8/10

Blizz

1 Comment on "Black Sheep (2006) (A bárányok harapnak)"

  1. Egyetértek a kommentel,ez a film nekem is nagyon tetszett.Tény,hogy egy hatalmas faszság,de pont ezért is lett talán ennyire jó,mert folyamatosan történik benne valami,nem ül le a történet,attól függetlenül mennyire abszurd.A legbetegebb része szerintem az amikor kiderül miből lett a fő birka 😀

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .