Tegye fel a kezét, aki már hallott Murnau híres fekete-fehér Drakula feldolgozásáról, a Nosferaturól! Aki nem tette fel, az szégyellje magát, hiszen az egyik legelső horrorfilmről volt szó, aminek felújításai/újrakiadásai iránt még mai is nagy az érdeklődés. Ezt semmi sem jelzi jobban, mint hogy cirka egy éve nálunk is újra kiadták egy takaros kis fakoporsóban, A Vámpír árnyékában c. Malkovich remekművel együtt.

A Vámpír árnyékában cselekménye tulajdonképpen egyszerű, mint egy pofon: Arra épít, hogy Max Schreck, akivel Murnau eljátszatta 1922-es filmjében a vámpír szerepét, valódi vérszívó volt. Ebből akár egy elcsépelt xedik horrort is lehetett volna készíteni, de cikkem alanyát több dolog is kiemeli a horrorok közül. Ez a film szinte nem is vegytiszta horror, hanem kosztümös film, művészfilm és dráma egyben. A cselekmény a megvalósításban engem a Drakula eltorzított változatára emlékeztetett. Murnau, a világhírű filmrendező eldönti, hogy feldolgozza Bram Stoker Drakuláját, ezért teljes stábjával elindul a Kárpátokba. A vámpírt alakító színészről, Max Schreck-ről nem akar elárulni semmit, csupán zseniális karakterszínészként emlegeti. Később eme tulajdonságával próbálja magyarázni, hogy Herr Schreck miért nem akarja lemosni magáról a fehér sminket, miért nem hajlandó beszédbe elegyedni a stáb tagjaival, és miért tesz úgy, mintha semmit sem tudna a modern technológiákról, és a filmkészítésről. Később persze kisül: Murnau egy régi népi folklórokat tartalmazó könyv alapján kutatott az egykori szlovák despotikus uralkodók után, míg végül rátalált Maximilien-re, a több száz éves élőhalottra, és ördögi alkuszt kötött vele: ha segít neki megvalósítani a látomását Drakula grófról, Murnau neki adja a főhőst játszó színésznőt, Greta Schroedert. Maximilien azonban képtelen meghazudtolni önmagát: hiába látja el Murnau kisállatokkal és vérrel telített ampullákkal, megtámadja a stáb tagjait, egyre több dologban összeszólalkozik a rendezővel, és egyre kevésbé tartja be az ördögi szerződésben foglaltakat.

Nem említettem eddig a színészi játékot? Én ostoba! Ha van csúcspontja a filmnek, akkor az csak és kizárólag a színészi játék: a William Defoe által játszott életunt, kiégett vámpír, a John Malkovich által játszott Murnau, aki hajlandó szemet hunyni az emberei halála fölött a látomásaiért…. Oscar-díjat érdemel minden egyes színész azért a teljesítményért, amit a filmben láthatunk!

Tehát egy kis városi kitérő után Murnau úgy dönt, a filmmel együtt Maximilien földi pályafutását is be kell fejeznie, ezért egy szigetre viszi teljes stábját a vámpírral együtt (ugye a vámpírok önállóan nem kelhetnek át a vízen) és a film befejezése után megpróbál végezni a szörnnyel. Maximilien azonban sejtette a trükköt, így egy epikus összecsapásban még megöli Murnaun kívül a stáb többi tagját, aztán elhamvad a barlangba beáramló napfénytől.

Ezzel a tömör szinopszissal eléggé meggyaláztam a film tényleges mondanivalóját és mélységeit. Ugyanis a színészi alakítás mellett nagyon megragadott még az a rengeteg utalás, célozgatás, ami a filmben volt. Még az sem világos, hogy ki a jó és ki a rossz: Maximilien, aki viszonylag békében élt a Kárpátok közötti barlangjában, amíg vissza nem rángatták a modern társadalomba az emberek közé; vagy Murnau, aki a saját stábját is hajlandó feláldozni a már-már őrület határát súroló víziói életre keltéséért. Az utolsó egy-két perc annyira felkavaró és megrendítő, hogy ha valaki szereti a hatásos mozifilmeket, muszáj megnéznie a zárójelenetet. További érdeme a filmnek, hogy gyakran bemutatja magát a készülő némafilmet, és ezek a bevágások annyira jók, hogy szerintem már úgy is remekmű lett volna, ha csak simán a Nosferatu újrafeldolgozása lenne ez a film. Szokásomhoz híven nem kerülgetem a kásás fazekat: Jöjjön az Alkonyat, jöjjön a pocséknak ígérkező Darren Shan feldolgozás, jöjjön az Underworld, jöjjön ezer és ezer gagyi vámpíros film, A Vámpír Árnyékában eddig a legjobb vérszívós mozi ebben a millenniumban!

értékelés: 10/10

Zoo_Lee