Bride of Re-Animator (1990) (Az újraélesztő menyasszonya)

H. P. Lovecraft által megálmodott, modern Frakenstein-sztorink folytatásában az ördögi Dr. Herbert West és társa visszatér, hogy világító szérumuk segítségével ott folytassa, ahol az előző részben abbamaradt, ám ezúttal az életre keltett halottak mellett különféle megelevenedő (bizarr és egyben mókás) testrészekre, összefércelt lényekre, valamint az ezt kísérő laza gore-jelenetekre lehet számítani!

Kezdő képsorban Dr. Herbert West és társát, Dr. Dan Cain láthatjuk a háborúban, amint sebesülteken próbálnak segíteni, bár itt sem maradhat el a szérum használata, haha!

Aztán Arkamba visszatérve a Miskatonic Egyetemi Kórházban újból praktizálni kezdenek, persze ez együtt jár azzal, hogy West doktor úr folytatja reanimálási kísérleteit – ehhez ugye meg testrészek kellenek. Doktorunknak nem kisebb a terve, minthogy különféle már nem használatos testrészekből egy egész embert fabrikáljon össze, anno mint Frankenstein doki. Közben egy túlbuzgó nyomozó többször is meglátogatja őket, és a múltban történt különös esetekről faggatózik. Szerencsétlenségükre egyik látogatása során felfedezi a lakás pincéjében berendezett emberfércelő labort, így meg kell ölniük. Viszont éppen kapóra jön a szérum kipróbálására, bár a reanimálás után fél kezét elvesztve, és Dan csajának kutyáját elintézve sajnos megszökik. (Kreatív doktorunknak hála a csaj kutyája visszatér – persze a nyomozó kezével, kicsit se morbid!) Élő-halott nyomozónk aztán rátalál az első részből ismerős Dr. Carl Hill-re, pontosabban csak a fejére, amit jelenleg egy másik orvos vizsgálgat, de nem sokáig, mert meglovasítja.

Újjáélesztőinknek a film végére sikerül a terve: az összes szervet beszerzik (a szív Dr. Cain első előző részben elhunyt barátnőjétől van, a fejet pedig egy másik ex-barátnőjétől veszik kölcsön), és feltámad a lény! Nemsokára azonban durván káoszba fullad az egész akció, ugyanis betör hozzájuk a nyomozó egy pár másik (eredetileg kórházban megfigyelt), ám időközben kiszabadított, reanimált társaságában, plusz a kurva idiótán kinéző (fején denevérszárnyakat viselő) Dr. Carl Hill is össze-vissza repked, de hogy teljes legyen a kép, a pincébe befalazott kevésbé sikerült, összefércelt lények is előmásznak, hogy jól elkapják hőseinket…


Míg előző részünk próbálta megőrizni a halottak újjáélésztését belengő horrorisztikus atmoszférát, illetve annak komolyságát, itt már eleve egy totálisan abszurd és morbid jelenetekben bővelkedő horror-vígjátékban gondolkodtak. Mondjuk életre kelő bizarr testrészek meg mindenféle összefércelt iszonyatok mellett nehéz lenne bármit is valóban komolyan venni, haha! Brian Yuzna itt már nem csak a produceri teendőket látta el, mint az első rész esetében, hanem ezt most konkrétan ő rendezte (látszik rajta), emellett pedig besegített a forgatókönyvbe is. Trükkök terén vannak egészen szuper dolgok, de néha azért a gagyi is előfordul, lényeg hogy ennek a humoros, gore-ban gazdag atmoszférának (néha már-már a Hullajót idézi egy-egy beteg képsor) bőven megfelel mindkettő. Mindenképpen megéri megnézni, mert színtiszta baromság az egész, bár az is igaz, hogy jócskán elfogult vagyok egyik kedvenc horror-trilógiámmal kapcsolatban.

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Bride of Re-Animator (1990) (Az újraélesztő menyasszonya)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .