Machete (2010)

Danny Trejo ott van mindenhol; ha egy filmben nagydarab, csúnya mexikói kell, akkor több mint valószínű, hogy ő lesz az. Így közel a hetvenhez meg már kurvára megérdemelte élete első főszerepét. Bár szerintem ez már legalább tíz-tizenöt éve esedékes lett volna… Felsorolni is nehéz lenne, hol és miben bukkant fel azzal az baltával (vagy machetével, ha úgytetszik… 😉 ) faragott anyagyilkos ábrázatával az elmúlt huszonnyolc évben, de szerintem lassan ő maga sem tudja már számon tartani. Mindenesetre a ~jobb később, mint soha~ elv alapján végre kaptunk egy Machete-t, ami szinte már-már kult stádiumba emelkedett még a megjelenése előtt.

Az egész úgy kezdődött, hogy ugye volt az az ominózus Grindhouse nevezetű sokhelyt vitatott sikerű Rodriguez / Tarantino koprodukció, amihez készült több kamutrailer is, ezek közül az egyik volt a Machete. Aztán a sok állat Trejo-FANatikus meg kiharcolta magának, hogy legyen belőle egy egészestés móka is (én csak erőteljesen reménykedtem ;)) . Vagy Rodriguez agya lőtt, látva az ovációt, a tököm tudja. Az is lehet, hogy évek óta tervezik Trejo-val ezt a projektet, mittudomén, lényeg, hogy a végeredmény működik. Trejo bácsin bár már meglátszik a kor, de azért derekasan aprítja az ellent meg farokra húz minden macát, aki csak elé mer kerülni, szóval mindenki kardélre kerül, így vagy úgy… Szerény véleményem szerint ez egy ajándék szerep Trejo-nak Rodriguez-től, a sokévi áldozatos munkájáért. Tulajdonképpen elég csak azt tennie, amihez a legjobban ért: csúnyán néz és kegyetlenül odaver, de most kivételesen ő a hős; nem az ellen, nem a huszonhatodik ágyutöltelék, hanem egy kibaszott legenda, párdon: maga ~A~ kibaszott legenda: Machete.

Ez a felettébb jóképű úriember egy a munkáját igencsak öntudatosan végző szövetségi tiszt a mexikói rendőrségnél, akit az se zavar különösebben, hogy rajta és az éppen az adott pillanatban szitává lyuggatott társán kívül egyetlen ember sincs a testületnél, de talán még a megyében sem, akit ne vett volna meg kilóra egy Torrez nevű drogbáró. A felismerésért emberünk nagy árat fizet, asszonya fejével és egyszem kislányával, nameg kishíján a saját életével is. Évekkel később Machete a nyugodt rendőri állás helyett immáron illegális bevándorlóként tengeti az életét Texasban; alkalmi melókból próbálja fenntartani magát, amíg egy öltönyös fószer nem kínál százötven rongyot neki azért, hogy eltegye láb alól a szenátort, aki egyébként kártevő férgekként tekint minden bevándorlóra és kampányában ehhez méltó bánásmódot ígér minden határontúlról jött honpolgárnak. És meg is adja nekik, ebben van segítségére Von, és az ő kis ‘határőr’ csapata, amolyan önbíráskodó-félék, rengeteg skulóval. Közben egy szövetségi ügynök igyekszik leleplezni a tacco árus lányt, aki állítólag nem más, mint a titokzatos Shé, aki a Hálózat nevű szervezeten keresztül segít a Machetéhez hasolókon letelepedni és beilleszkedni a határon innen. …És a szálak hogy-hogy nem bizony összeérnek.

Természetesen, ahogy lenni szokott, az a meló nem az a meló, viszont a balhét viheti emberünk; pillanatok alatt vele lesz tele a média, mindenki a rosszarcú mexikóira pályázik, aki szorgosan lyuggatja a jónépet, sőt, mitöbb: aprítja! Közben azért marad ideje, hogy pár lyukat be is tömjön, nevezetesen minden, azaz MINDEN (nem statiszta) nőnemű karakter önként és dalolva fekszik szarrávarrt főhősünk alá. Az meg ugye nem fából lett, hanem acélból, úgyhogy meg is adja mindenkinek, ami jár. Aztán irány a bosszú. Közben előkerül a rég látott fivér, aki azóta papi pályára lépett, de a sörétest azért töltve tárolja a szekrényben, szükség esetére. A végére egész kis forradalom tör ki a bevándorlók és az önbíráskodók között, de addig is hullanak a fejek, pattognak a lowriderek, villannak a csöcsök, és Antal Nimród még egy magyar poént is elsüt csak a mi kedvünkért.

A szereposztás már magában parádés: Trejo mester mellett a főgenya Torrez szerepében Steven Seagal tetszeleg, aki szerintem kurva nagyot alakít, és leszarom, hogy elhízott-e vagy sem, ez tőle legalább akkora önfricska, mint Tom Cruise-é volt a Trópusi vihar-ban, sz’al egyszerűen kúl. Aztán ott van Robert De Niro, aki John McLaughlin szenátorként szintén hozza a formáját; Jeff Fahey a szenátor első embereként emlékezetes; Jessica Alba, mint szövetségi ügynök felejthető; Michelle Rodriguez forradalmár szerepében meg adja a tőle megszokott tökös csaj karaktert. De feltűnik még többek közt Don Johson a vérszomjas Von szerepében; a legendás Cheech Marin, mint Cortez atya, Machete testvére; a már említett Antal Nimród, hazánk fia; Lindsay Lohan, aki tulajdonképp saját magát alakítja, amikor a drogos kis szőke hülyepicsa April karakterét igyekszik megformálni. Érdekesség, hogy egy rövidke szerep erejéig még Trejo fia is feltűnik a filmben.

Bár pörgős, akciódús és iszonyat kúl, de sajnos a végére kicsit leül, annál is inkább, mert az eredeti kamutrailerben már minden izmosabb akciót ellőttek Rodriguez-ék, tulajdonképpen, ahhoz a pár perces előzeteshez írtak sztorit meg forgattak egy egész filmet. Ettől függetlenül mocskosul ajánlom mindenkinek!

8/10

phobic23

Be the first to comment on "Machete (2010)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*