Pterodactyl (2005) (Pterodactyl – Szárnyas gonosz)

Ha bármilyen mozgókép kerül elénk, ami egy kicsit is kapcsolatban áll a dinoszauruszokkal – elsősorban nem az ilyen elfeledett-országos meg utazás-a-föld-középpontja-felé jellegű vackokra gondoltam – akkor tutira biztos, hogy Tyrex, Stego, Bronto meg a Triceratops haverja mellett e tarkóján csontkinövést viselő, egyébként pedig rendkívül gonosz nézéssel bíró repülő őshüllő is benne lesz. Így aztán nem csoda, hogy sikerült kiharcolnia magának egy külön másfél órás horror movie-t, szemszaggató CGI és Coolio társaságában. (Halkan jegyzem meg, hogy nemrég sikerült rátalálnom egy egészen egyedi kivitelezésű pterodactylus-os pornóra  – részletekbe nem bocsátkozom -, úgyhogy koncepció terén tényleg nincs határ…)

Szerintem mindenki tudja, hogy a földrengés rossz dolog. Nem annyira, mint mondjuk a drog, de azért eléggé. Rengeteg kárt tud okozni, emberek halnak meg, épületek vállnak lakhatatlanná, elcsúfítja a tájat, de például arra is kiválóan alkalmas, hogy hegyek gyomrából ősi tojások kerüljenek napvilágra, amikből aztán pár hónap leforgása alatt gumibáb-evolúció csodájának hála csúnyábbnál-csúnyább CGI-Pterodactylus-ok fejlődnek ki, akik – mint a film elején lévő közjátékban is jól látható – karmukkal egyszerűen deréknál félbevágják az embereket. Jaj! Remélem nem rémített meg senkit ez a hosszú mondatom…

Továbbá az sem meglepő, hogy éppen ezen a földrengett tájon végez terepmunkát egy csapat amerikai – bővebben Lovecraft professzor és társa, Heinlein kisasszony, valamint négy förtelmesen kretén diák – akik persze letojják a figyelmeztetést, hogy nem kéne ott sertertélni. Mindeközben a Coolio által rendkívül szakszerűen irányított zsoldossereg egy veszélyes lázadó-vezér – bizonyos Yolen – elkapására tesz kísérletet. Film első harmadának egyetlen jelentős momentuma, amikor a csapat szemüveges lúzere egy halom madárfosba fejel bele, amúgy semmi érdemleges, legfeljebb gyermeteg és profánul ostoba karaktereink párbeszédeket erőltetnek, hogy ezzel is húzzák valamennyire az időt. Nem sokkal letáborozásuk után az én-is-felpróbálnám kategóriás szőke csajszi úszni indul, de mivel nem vetkőzik le eléggé (magyarán hogy valamit érdemlegeset látni lehessen), betámadja őt egy kanos Pterodactylus uraság, de sajnos be kell érnie vízben veréssel. Haragjában előbb egyik bumburnyák társát ragadja el, majd másnap egy újabbat, addig meg hallgathatjuk tovább a tömény ostobaságokat. Szinte elkerülhetetlen momentum, hogy a lázadók összetalálkozzanak a kutató-csapattal, majd pedig ezt a szituációt megkoronázandó még a madarak is betámadják őket, persze csakis úgy hogy Mr. Coolio és csapata ura lesz ennek a nem mindennapi helyzetnek.  Elfogják a keresett vezért, rá nem sokkal viszont újabb támadás éri őket, amiben elvesztik a csapat hőn szeretett tanárnénijét – aki persze nem hal meg, csak fészeklakóvá válik, és kis gumibáb-Pterókkal hadakozva telefonon tudatja velük hova kell jönni, megmenteni őt. Természetesen a hegy legtetejére, amit egy ügyes csavarral meg is oldanak, a többi meg már a szokásos befejezés, szokásos csavarral a végén…

Coolio eddig is elég sok szarban csillogtatta már meg nem létező színészi ambícióit, de valamiért úgy gondolta, hogy most sem maradhat ki a buliból, ráadásul mindenre elszánt kommandós vezért „alakítania” szinte gyerekjáték lesz. Gyereknek gyerek a szint, amit művel, de hogy bármiféle tudatos játék is lenne benne, az kizárt. Ez persze a többiekre is vonatkozik. Szereplők egytől-egyig nímand nullák, s ami a legszebb az egészben, hogy szerencsétlen statiszták (ez vonatkozik mind a rosszak, mind a jók táborára) elvileg képzett harcosok, de meg nem bírják fogni normálisan a fegyvert; harcolni, mozogni, meghalni meg már valóságos komplex cselekvéssort jelent nekik, te úristen! SyFy minőségű, kvázi több mint mókás CGI-lényeken azért jó sokat lehet röhögni / sírni. Aztán el is érkeztünk a film kvintesszenciájához:

„ Inkább egy terv, mint a halál.”

„A lázadók lelövése kötelező, a túl barátkozó madárkáké ajánlatos”

„Nem akarok előétel lenni ezen a krétakori büféasztalon”

Körülbelül percenként hangzanak el ilyen és ehhez hasonló, totálisan nonszensz és agyatlan beszólások. Szóval, ha valaki komolyan gyűjti ezeket – mi anno az esztergomi koleszban egy falat teleírtunk az ilyen kretén horror-beszólásokkal, csökött baromságokkal -, annak valóságos kincsesbánya lesz!  Minden iszonyúan rútul megvalósított helyzetre jut legalább egy über-cool duma – fanatikusoknak már csak azét megéri megnézni ez a hulladékot, semmi egyéb más okot nem tudok hirtelen felhozni.

értékelés: 4/10

eyescream

1 Comment on "Pterodactyl (2005) (Pterodactyl – Szárnyas gonosz)"

  1. Ebben a filmben van az abszolút kedvenc magyar fordításom

    “-Kilőjek rá még egyet
    -Nem, már csak egy körünk van”

    Igen kedves nézők, a fordító a “round”-ot képes volt körnek fordítani

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..